Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-29

2283 Az Országgyűlés 29. ülése, 1988. október 6-án, csütörtökön délelőtt 9 órakor 2284 tában sok minden elhangzott, amire mondanivalóm, kérnék lehetó'séget a vitára való reagálásra. ELNÖK: Tessék. DR. VILLÁNYI MIKLÓS: Tisztelt Országgyűlés! Hallgatva a napirend vitáját, azt gondolom, a következő napirendnél sem lehetnek illúzióim, a szenvedélyes hangú vita engem is felbátorít arra, hogy két érzésemet megosszam önökkel. Az egyik az, hogy nem kívánom önök közül senkinek sem, hogy bármelyik adótörvény parlamenti előadója legyen. Én próbáltam erre a vitára készülni, meg kell mondanom, hogy csongrádi látogatásom Eke Károly által említett oldalai sem tettek engem elég erősnek ennek a vitának elviselésére. (Taps.) A másik; terjesen egyetértve Hováth Jenő képvise- • lőnek az adómorálról elmondott gondolataival, szeretném nagyon kérni, hogy azért ebben az országban az adózás ügye, amely az állam, az államhatalom, az ország működőképessége fenntartásának előfeltétele, azért ne csak egy szűk pénzügyi, államigazgatási réteg ügye legyen, hanem ezt tényleg közüggyé tegyük és minél szélesebb körben érezzék át, hogy enélkül az ország nem működőképes. A jelenlegi időszakban ennek sajnos mind a tömegkommunikációban, mind a közvéleményben rendkívül kevés jelét tapasztalom. Mielőtt rátérnék a mostani napirend vitájában felmerült néhány kérdésre-, szeretnék szólni arról, amit Eke Károly a társasági törvény vitájához elmondott, történetesen ahhoz a megállapításhoz fűznék gondolatot, hogy tulajdonképpen a kormány mindent pénzügyi oldalról közelít, úgyszólván egyedül mindent onnan közelít, és az ügyeket is erről az oldalról próbálja megoldani. Itt és most nem hangzott el, a tévében, a rádióban elég sűrűn hallani ezt a megfogalmazást, hogy fiskális terror van, a bürokrácia uralma valósul meg minálunk. Azért szólók erről, mert meggyőződésem, hogy a valóságtól elszakadt, torz nézeteket tükröznek ezek a megállapítások. Magyarországon 1968 óta a parlament hiányos költségvetést hagy jóvá. Ennek következtében az államadósság lassan elviselhetetlen méreteket ölt. Ezen a hiányon túlmenően — köztudott — évenként több tízmilliárdos nagyságrendben az államháztartás kiadásait terhelő költségeket jegybanki és más forrásokból finanszírozzuk. Azt gondolom, ez a tény önmagában nem igazolja ezt az állítást. Sőt, meg kell mondanom, teljes mértékben azzal a 45 utáni, nemzetközileg is leginkább elismert magyar elméleti közgazdásszal értek egyet, aki Hiány című munkájában lefektette, bizonyította, hogy puha költségvetési korlát érvényesül Magyarországon. S meg kell mondanom, ez a tény igaz. Ahhoz, hogy mi a gazdaságunkat rendbeszedjük, hogy komoly követelményeket támasztó gazdaságot valósíthassunk meg, ezen a szemléleten és gyakorlaton nagyon gyorsan és nagyon rövid idő alatt változtatnunk kell. Az ebből adódó rendkívül komoly, nagyon nagy i konfliktusokat is vállaló gyakorlatot retorikával még ha az olyan hatásos is — megoldani nem lehet. Szeretnék még egy dolgot hangsúlyozni ezzel kapcsolatban. Ha igaz az — és teljesen egyetértek Szabó Kálmán professzor megállapításával —, hogy a szocializmus árutermelő gazdaság, akkor ennek az alapigazságnak következményei vannak. Akkor az áru- és pénzviszonyok objektív törvények, ezeket ideig-óráig megsérteni lehet, de mint a magyar gyakorlat és más szocialista országok gyakorlata is az elmúlt évtizedekben sajnos nagyon nagy társadalmi áldozat felszínre hozásával bizonyította, akkor ennek érvényt is kell szerezni. Ezt tisztelni kell. Igen, az árak, a pénz- és értékviszonyok előtérbe kerülését, szerepük valóságos érvényesítését igényli. Ezt ideig-óráig lehet költségvetési eszközökkel torzítani, de végső soron nem, és annál nagyobb áldozatokat igényel. Ezt lehet kritizálni, de ennek hatását elkerülni nem. Áttérve a vitára, szeretném ez alkalommal is megköszönni a terv- és költségvetési bizottságnak és a-bizottság előadójának megítélésem szerint polemikus, a vitákat is reális hangvételben, gazdaságunk talajáról fakadó, meggyőződéssel vallott támogatását, előterjesztését, ajánlását. Egyetértek azzal, hogy a vita bizonyos részei sem most, sem egy hónap múlva nem zárhatók le. Én ilyennek tartom az állami tulajdon utáni osztalék ügyét — Nagyiványi András ezt másik'oldalról közelítette. Meggyőződésem, hogy a vitának helye van, tovább kell folytatnunk, ettől még valamilyen megállapodásra'a közeljövőben jutnunk kell. Ugyanilyen ügynek tekintem a vagyonértékelés, a vagyonnövelésben való érdekeltség és esetleges vagyonarányos elvonás ügyét. Nagyon fontos ügy, jövőnket érinti, meggyőződésem, hogy további elvi-elméleti megközelítésnek van helye. A vitában nem nagyon számban résztvevők láthatóan két csoportra oszthatók. A vállalati emberek részéről azt gondolom, reális, a mai valóságunkból fakadó megközelítés hangzott el. Számunkra a törvénytervezet érthetetlenséget nem tartalmazott, megértették annak mondanivalóját. Számomra ez a megnyugtató, hiszen ez a törvény óhatatlanul szaktörvény, nekik szól, nem az állampolgároknak. Észrevételeik, ajánlásaik megfontolásra késztetnek bennünket, megszívlelendők, érdemi vitára sarkallnak. A magam részéről teljesen egyetértek például Nagyiványi András javaslatával, hogy elvileg teljes mértékben indokolt a részvények hozadéka és eladáskori árfolyamkülönbsége mellett a folyamatos árfolyam-különbözet nyereségként való elszámolása is. Ehhez természetesen szükség van olyan mércére, amely ezt megállapítja. Ez a tőzsde lehet. Magyarországon nincs tőzsde, tehát ma ezt törvényben nyilván azért nem lehet szabályozni. Felvetette, hogy a 20 milliós bér alatti üzemek számára a preferenciák a versenysemlegesség elvével összeegyeztethetlen. Igaz, ez a versenysemlegesség elvét sértheti. Hozzáteszem, a beterjesztett törvényben ez az összeghatár nem szerepel, ezt másutt kíván-