Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.
Ülésnapok - 1985-27
2171 Az Országgyűlés 27. ülése, 1988. július l-jén, pénteken 2172 lehetőségeket hoztunk létre, mely szerint a normál finanszírozási rendből export előfinanszírozással a feszültséget oly mértékben lehet csökkenteni, ahogy arra szükség van. A kereskedelmi bankoknak arra is módjuk van, hogy rövid lejáratú egy-két hetes likviditási hitelt vegyenek fel a normatív kereteken felül, mindez együtt valamennyi átmeneti feszültséget le tud vezetni. Két dolgot nem tudunk megígérni. Az egyik az, hogy azt az általános hitelezési nyomást, amit a népgazdaság egészében érvényesíteni kell a mezőgazdaságban eleve feloldjuk és ne próbáljuk meg, hogy itt is a hatékonyságban valamit előrelépjünk. Én különösen károsnak tartom azt a kampányt, ami egy előttünk álló hosszú, három-négy hónapos periódusra tekintve tudatosan megindult és olyan követelések merülnek fel, hogy előre 4-5-10-15 milliárd forint addicionális pénzt bocsássunk ki. A rövid lejáratú hitelezés egy olyan folyamat, amit napról napra kell menedzselni, és így is tesszük, a Mezőgazdasági és Kereskedelmi Minisztériummal, a kereskedelmi bankokkal, a megyékkel és a gazdaságokkal, hogy az optimumot próbáljuk elérni. Amit nem lehet megoldani csak plusz pénzzel, azt így fogjuk megoldani. Mindenképpen káros az, hogy ha ilyen célra nagyobb keretet adnánk ki. Ez felszabadítana decentralizált forrásokat és nem a mezőgazdaságban, meg az élelmiszeriparban, hanem egyéb ágazatokban okozna mai helyzetünkben megengedhetetlen pénzbőséget. Én arra kérném itt a közvéleményt, a sajtót és a tisztelt képviselőket is, hogy a konkrét problémákkal forduljanak a Nemzeti Bankhoz, de első ütemben a kereskedelmi bankokhoz. A kereskedelmi bankoknak nemcsak specifikusan erre rendeltetett hiteleszközeik, hanem saját forrásaik is vannak. Az is fontos népgazdasági elvárás, és azt hiszem mindannyiunk érdeke, hogy a bankok egyéb rendelkezésre álló forrásaikból minél nagyobb hányadot az előttünk álló fő kampányra, a felvásárlási kampányra fordítsák. A másik megjegyzésem az, hogy mint ahogyan a bizottság által kidolgozott és elfogadásra ajánlott válaszban is benne van,, mindannyiunk számára - értem ez alatt a gazdaságokat, a kormányt és a jegybankot - megnyugtató helyzet akkor, fog előállni, ha megtesszük mindazokat a tartalmi, intézményi' reformlépéseket a monetáris rendszer egészére, a jegybanki finanszírozásra, amelyeket joggal sürgetnek. Tehát mint ahogyan az év elején, úgy a mostani időszakban is lehet számítani átmeneti zavarokra, egyszerűen azért, mert a monetáris irányítás eszköztára, intézményrendszerei és módszerei nem kielégítően fejlettek. Ezért a bankrendszer továbbfejlesztése az előttünk álló időszaknak központi feladata, az ajánlásban is benne van, és amivel teljes mértékben szintén egyetértek. Kéljük a támogatást, hogy a monetáris szférával szemben a kormány és a parlament által megfogalmazott feladatokat lehetőleg időben minél gyorsabban, el tudjuk végezni, mert ez teremt csak világos helyzetet abban, hogy a problémának gazdasági gyökerei vannak vagy egyszerűen módszer és rendszerbem hiányosságokban gyökereznek. Végezetül javaslom, hogy a parlament fogadja el az interpellációra adott választ éppen azért, mert az állásfoglalásban minden szükséges elem meg van fogalmazva. A Nemzeti Bank részéről megígérem, hogy semmilyen tartós zavar a finanszírozás oldaláról nem fog előfordulni, ami a jó mezőgazdasági terméseredményeknél minél előbbi és minél gyorsabb realizálást meggátolná. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Következik a határozathozatal. Megkérdem a Tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az interpellációra adott választ. Aki igen, kézfelemeléssel szíveskedjék szavazni. (Megtörténik.) Köszönöm szépen. Ki nem fogadja el? Hajói számoltunk, 24 képviselőtársunk ellene foglalt állást. Most megkérdezem, hogy tartózkodott-e valaki a szavazástól. Huszonhat képviselőtársunk tartózkodott a szavazástól. Tisztelt Országgyűlés! Kimondom a határozatot. Az Országgyűlés a terv- és költségvetési bizottság jelentését 24 ellenszavazattal és 26 tartózkodás mellett elfogadta. Most Hellner Károly képviselőtársunk interpellál a pénzügy- és kereskedelmi miniszterhez az új személygépkocsi előjegyzés feltételei tárgyában. Képviselőtársunkat illeti a szó. Dr. HELLNER KÁROLY: Tisztelt Országgyűlés! Az 1/1979. január 20-i BKM rendelettel módosított 1/1972. február 10. BKM számú rendelet szabályozza a megrendeléses vásárlás és az ehhez kapcsolódó előlegfeltétel rendszerét, a 2/1979. január 20-i minisztertanácsi számú rendelet a személygépkocsik forgalmának egyes kérdéseit szabályozza. Ismeretes, hogy az elmúlt másfél évtizedben jelentősen megnövekedett hazánkban a gépkocsi iránti igény, melynek kielégítését a kormányzat különböző okok miatt nem tudja biztosítani, így új gépkocsihoz hozzájutni általában csak hosszabb idő után lehet, mely miatt az új gépkocsik forgalomba hozatalának a normális piaci működés helyett elosztási jellege van. A magántulajdonban levő személygépkocsi-állomány másfél milliós nagyságrendje megkívánja, hogy ne csak a bővülő igények kielégítése, hanem a meglevő állomány folyamatos cseréje is megvalósítható legyén: így a jelenleg nyilvántartott igények megala" pozottnak tekinthetők, szemben az 1978-as helyzettel, amikor irreálisan magas volt az igények tömege és ami miatt a hivatkozott minisztertanácsi rendeletet életbe kellett léptetni és 'módosítani kellett a megrendeléses vásárlásra vonatkozó korábbi belkereskedelmi miniszteri rendeletet is. 1979. óta folyamatosan irritálja az új gépkocsit vásárolni .szándékozó vásárlókat a hivatkozott jogszabályokból adódó kiszolgáltatott helyzet, az esetenként hosszú évekre lekötött magas arányú előleg, alacsony kamatláb mellett. A kizárólag csak az új személygépkocsikra vonatkozó rendelkezéseket javaslom felülvizsgálni és az új gépkocsit, - az új személygépkocsit - vagy a más árukhoz hasonló feltételekkel kezelni, vagy a jelenleginél korrektebb módon a várakozási időtől függően differenciált előleg- és kamatkondíciókat javaslok alkalmazni. Eddig az illetékes kormányszerveknek írásban beadott interpellációm. Tisztelt Országgyűlés! Mivel előfordulhat, hogy a