Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.
Ülésnapok - 1985-27
2173 Az Országgyűlés 27. ülése, 1988. július l-jén, pénteken 2174 téma teljesen ismeretlen a képviselőtársak számára, így engedjék meg, hogy néhány kiegészítő információt is tegyek. Fél év múlva lesz tíz éves az a minisztertanácsi rendelet, amely a személygépkocsit kiemelte a többi fogyasztási cikk köréből és előírta, hogy az általános megállapodáson alapuló maximális 30 százalékos előleg helyett kötelezően és egységesen 50 százalékra emelte fel az előleget. Továbbá ugyancsak felülről határozta meg - nem a várásló és az eladó megállapodására bízta - az előleg után fizetendő kamatot, amely két százalékos mértékű. A rendelkezés azóta is kifogás tárgya a lakosság körében. Ezzel kapcsolatban jut eszembe Euripides 2500 évvel ezelőtti bölcselete, amely szerint „Hatalmasnak hatalmaskodni nem szabad." 1983-ban volt egy tvműsor, melyben egy akkori miniszterhelyettes így fogalmazott, idézem: „Tulajdonképpen nem vagyunk tisztességesek ezzel a kamatláb-kérdéssel a gépkocsielőfizetésnél." S az akkori pénzügyminiszter válaszában megemlítette, hogy ez egy régi probléma, a befizetés nem betét, hanem előleg, majd ironikusan megjegyezte, hogy az előleg után, ha a felek megegyeznek és erre joga is van a vevőnek és a Merkúrnak, az egyenlő státuszukból adódóan, akkor a kamatokban is megegyezhetnek. Tehát 1983-ban, öt évvel ezelőtt a kormány két magasrangú tisztviselője elismerte, hogy nem tisztességes az eljárás, illetve megtévesztőén a Merkúrra hárította a felelősséget. Az eredeti felvétel megtekinthető a Magyar Televíziónál Hetényi István és barátai címmel lehet előkerestetni. Sajnos a technika még nem hatolt be annyira a Parlamentbe, hogy ezt képmagnóról be tudtam volna mutatni. A következő: a Fogyasztók Országos Tanácsának elnöke 1987. április 30-án írásban kereste meg a pénzügyminisztert e témában. A pénzügyminiszter-helyettes 1987. július 16-án keltezett válaszában néhány elfogadhatatlan magyarázkodás közepette a következőket fogalmazta. Idézem: „Apénzügyi irányítás vizsgálja a gépkocsi fedezeti számlákra befizetett összegek után térítendő kamat emelésének lehetőségét." Eddig az idézet. E válasszal kapcsolatban a belkereskedelmi miniszter ugyancsak írt a Fogyasztók Országos Tanácsa elnökének, melyben megfogalmazza, idézem : „Nekem is az a véleményem, hogy indokolt a szóban forgó előlegek kamatlábát a lekötés időtartamához igazítani. Az új kamatértéket azonban olyan nagyságrendben kell megállapítani, hogy ne ösztönözze a lakosságot arra, hogy befektetésnek tekintse a gépkocsimegrendelést." Eddig az idézet. Az eddigi hivatkozások kapcsán és a bekövetkezett személyi választások alapján egy másik ókori gondolkodó, Phaedus mondását kívánom idézni. „A nép fölé, ha új uralkodó kerül, ez gyakran puszta névcserét jelent csupán." Én hiszem, hogy nemcsak névcserét, hanem új gondolkodást és magatartást is jelent! A kereskedelmi bizottság 1988. március 30-án tárgyalta a személygépkocsi-forgalmazás és ellátás helyzete, a továbbfejlesztés lehetősége című kereskedelmi minisztériumi tájékoztató jelentést. A jelentés 12. oldalán a következők olvashatók. Idézem: „Az előlegfizetés után számított 2 százalékos kamat az új személygépkocsi-forgalmazással összefüggésben az elmúlt időben több lakossági bejelentés tárgya volt. A vásárlók a kamat emelését sürgették, tekintettel arra, hogy a 2 százalék alatta marad a legalacsonyabb betéti kamatlábnak. A személygépkocsi-előleg befizetés kamatának emelését indokoltnak és jogosnak tartjuk." Eddig az idézet. A kérdésben többen is, a jelenlegi helyzetet kritizálva, szóltak hozzá. A bizottság ezen ülésére a Pénzügyminisztérium is meghívást kapott, azonban nem képviseltette magát. Mindezek az események, illetve körülmények inspiráltak engem arra, hogy interpellációval éljek. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK: Az interpellációra Villányi Miklós pénzügyminiszter válaszol. Dr. VILLÁNYI MIKLÓS: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Hellner Elvtárs! Tulajdonképpen az interpelláló képviselő a személygépkocsi előfizetési rendszere és annak feltételeire vonatkozó eddigi szabályok felülvizsgálatát kéri. Én a felülvizsgálattal egyetértek, az interpelláció indoklása is bizonyítja, hogy lényegesen módosultak az immár 25 éve, közel 25 éve érvényes rendszer közgazdasági és társadalmi feltételei. Annak újra felülvizsgálata, mai viszonyokhoz való alakítása szükséges. A javaslat alternatív, részben más árukhoz hasonló feltételeket kíván érvényesíttetni, másrészt pedig a várakozási időtől függő előleg- és kamatrendszert kíván bevezettetni. Úgy gondolom, hogy ezeket értékelni kell és megvizsgálni más kiegészítő javaslatokat is. Szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon eltérő, egymásnak ellentmondó érdekek egyeztetése szükséges, hiszen az a közeg, amiben ez a rendszer működik, nagyon sok ellentmondást tartalmaz. Az interpelláció benyújtása és a válasz közötti idő ezek feltárására és egyeztetésére nem adott módot, ezért kérem a tisztelt interpelláló képviselőt és a Parlamentet, hogy az Országgyűlés ügyrendjében meghatározott módon és időben az interpelláló képviselőnek írásban adhassak választ, és az Országgyűlés elnökének a választ megküdhessem. Az elhangzott megjegyzésekhez azt szeretném előzetesen hozzáfűzni: elődeim védelmében szeretném elmondani, hogy az interpellációnak megvan a maga rangja, az államigazgatásnak erre a válaszadási kötelezettsége és ez nem azonosítható egy televíziós adás baráti beszélgetésén elhangzottakkal. Én a magam részéről arra tehetek ígéretet, hogy az interpellációban meghatározott kötelezettségemnek eleget fogok tenni. Természetesen ezt a feladatomat, minthogy kettős hatáskörről van szó, a kereskedelmi miniszterrel egyetértésben fogom megoldani. Kérem válaszom elfogadását. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A pénzügyminiszter elvtárs élni kíván ügyrendünk 52. §-ának (2) bekezdésében biztosított jogával. Az Országgyűlés ezt tudomásul veszi. Áttérünk a következő interpellációra. Horváth László képviselőtársunk interpellál az ipari miniszterhez, az állatorvoslásban használatos gyógyszerek ez év elejétől krónikussá váló hiánya tárgyában. Dr. Horváth László képviselőtársunkat illeti a szó.