Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-27

2159 Az Országgyűlés 27. ülése, 1988. július l-jén, pénteken 2160 mán-magyar határról, a magyar-román határról viszszautasították a turistákat. De nem a múltról szeretnék beszélni, nemcsak arról. Azért is szót kértem, mert én is azok közé a képviselők közé tartozom, akik már egy hónappal ezelőtt ez ügyben interjút jegyeztek ne, nem tudván azt, hogy ennél komolyabb és méltóbb állásfoglalásra is sor kerülhet. Nem tudtam azt, hogy közben a mi felismerésünk, néhányunké ezúttal a nemzeti lelkiismeret formáját ölti fel. De azért is szót kértem, mert - és ez már nem az ifjúság - az elmúlt években az a kiváltság jutott osztályrészemül, hogy itt e Házban elsőként tehettem szóvá valamenynyiünk aggodalmát az erdélyi magyarság, a magyar anyanyelv ügyében. Akkor Illyés Gyulára hivatkoztam, ahogy Illyést idéztem egy másik alkalommal is, egy évvel azelőtt 1985. őszén a helsinki folyamathoz tartozó Európai Kulturális Fórumon, ahol a nemzetközi közvélemény elé tártam aggodalmunkat, a magyar írók és a magyar olvasók, tehát az egész magyarság aggodalmát a romániai magyar nemzetiség ügyében. De van még egy folyamatosságom, még egy jogcímem, ha egyáltalán kell és ezt megint a múltból merítem. 1935 késő nyarán felkerekedett négy magyar író és azt a merészséget követte el, hogy elindult Románia felé, de nem Erdélybe ment, hanem Erdélyt megkerülve a Dunán át egyenesen a Regátnak nevezett régi országrészbe. E négy író közül egy még közöttünk van, a magyar irodalom és tudományosság nagy öregembere: Keresztúry Dezső. A másik kettő, Németh László és Szabó Zoltán, a Tardi helyzet és a Cifra nyomorúság című nagyszerű szociográfiák írója már nem él. Azért indultunk el Romániába, hogy megismerkedjünk a bukaresti egyetem szociológia professzorának, az európai hírű és rangú Dimitrie Gustinak falumonográfiai, faluszociográfiai módszerével. Gusti és tanítványai, barátai vendégszeretettel fogadtak bennünket. Nemcsak az intézetükkel ismertettek meg, de elvittek falut kutatni, ahogy ők nevezték: falumunkát végezni az Északkeleti Kárpátok egy kis román falujába, Sanc-ba. Ma is előttem áll a hosszúra elnyúlt, nyolckilométeres keskeny falu képe - Németh László is leírta a magyarok Romániában című és akkor is sokat vitatott tanulmányában. Nem felejtettem el a szépséges népi hagyományokat őrző faházakat, a korongolókat, amelyek annyira emlékeztettek a székelyföldi magyar falvak házaira, a székelyföldi magyar népművészet termékeire és remekeire. Tisztelt Országgyűlés! Tudom, hogy valamenynyiünket, akik itt vagyunk, és akiket képviselünk, elsősorban az erdélyi magyar falvak ügye aggaszt. De nekem fájna a szívem, ha olvasnám, ha megtörténhetne, hogy a Sanc-falut is elsöprik a föld színéről a buldózerek. Mert a román népi kultúra is az egyetemes európai kulturális örökségnek szerves része. Tisztelt Országgyűlés! Van az emlékek felidézésének egy másik oka is. Amikor hazatértünk, beszámoltunk utunkról. Az a sajtó, amely a Horthy-rendszert közvetlenül és könyörtelenül szolgálta, élesen megtámadott bennünket. Már az sem tetszett, hogy egyáltalán elmentünk a Regátba, hogy egy román tudóstól példát vettünk és tanultunk, főképpen pedig az nem, hogy én ifjonti bohóságomban, 23 éves voltam, „Erdély második Trianonja" címmel valóságos vádbeszédet írtam a hivatalos erdélyi magyar párt ellen, amely az itteni hatalmasoknak a kópiája volt és népellenességben azzal vetekedett. Ennek az lett a következménye, hogy - mostanában könyvet írtam a korról, és ezért utánanéztem 99 cikkben támadtak meg. A visszatérő motívum az volt, hogy román ügynök vagyok. Ezt most azért említem meg, hogy megnehezítsem azok dolgát Romániában, akik esetleg az én felszólalásomat is sovinisztának, nacionalistának, románellenesnek akarnák nevezni. De én nem román ügynök voltam, hanem a román-magyar barátság ügynöke, a korosztályomnak és az előbbieknek, nemes elképzeléseinek, a Duna-völgyi népek testvériségének az ügynöke és az vagyok ma is. Olyan nagy elődökre hivatkoztam és hivatkozhatom ma is, mint Kossuth, Károlyi Mihály, Jászi Oszkár, Ady Endre, - „Dunának, Oltnak egy a hangja" - vagy az akkori kortársaim közül József Attilára, a Dunánál című versére. De hivatkoztunk és hivatkozom most is olyan románokra, mint a Bartók-barát Busitiara, Tudor Arghézire, Eminescura, Jebeleanura, a nemrég elhunyt Benjiucra és magára Gusti professzorra is. Én tehát egy jó ügynek voltam és vagyok az ügynöke. Az Országgyűlés állásfoglalása is bizonyítja, hogy ebben az ügyben, ebben a jó ügyben egyetértünk a régiekkel, ezért is érthetetlennek tartom az igen magas helyről származó újabb kijelentéseket. Ezek szerint a mai Magyarország soviniszta, nacionalista, szocializmus-ellenes. A sovinisztára és nacionalistára nem is érdemes válaszolni. De hogy-hogy szocializmus-ellenes? Ezen elgondolkoztam és minthogy előfizetője vagyok az Előre című Romániában megjelenő magyar napi lapnak, utána néztem: meg kell jegyeznem, hogy az Előrét nem machonizmusból olvasom, noha ennek is tekinthető, hanem azért, mert ha valami ami ebben az országban nem tetszik nekem, ha felháborodom, bosszankodom vagy dühöngök, előveszem az Előrének éppen aznap megküldött számát. Olvasok benne tíz percet és felkiáltok: de hát nincs semmi baj (Nagy taps, derültség.), hiszen ami nálunk van, az a paradicsom. De nehogy még egyszer tapsoljanak, hozzáteszem, a legfontosabb magyar szót, amely egy névutó: képest, az Előréhez, a romániai viszonyokhoz képest. Az Előrének a június 14-i számában olvastam: „Területrendezés, átfogó és komplexprogram az ország helységeinek felvirágoztatására" címmel - és ilyenkor mindig csodálkozom, hogy a papír nem gyullad meg, de úgy látszik a román papírt különlegesen impregnálják. Ebben azt olvasom : „A területrendezés, tehát a falvak elpusztítása a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésének fontos feltétele." Továbbá azt olvasom, hogy - és a Román Kommunista Párt főtitkárát idézik, mint egyébként mindenben - „el kell fogadni a területrendezési és -szervezési intézkedése-