Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-27

2161 Az Országgyűlés 27. ülése, 1988. július l-jén, pénteken 2162 ket és programokat, amelyek a szocialista fejlődés szükségességét képezik". Ekkor megértettem, hogy miért beszélnek a szocializmus ellenzésről. Ha az ő értelmezésükben ez a szocializmus, mi ez ellen vagyunk. De ugyanakkor tudjuk, hogy a szocializmusnak ez a fajtája nem az, amelyet Magyarország elfogad és azt hiszem kevés más szocialista ország, szocialista és kommunista párt fogadja el, amit ennek nemzetközi visszhangja is bizonyít. Horthy-ék praktikáját is a szemünkre hányják. Talán nem felesleges e helyről említeni, hogy Horthy-ék praktikája a területi igények voltak, a területi revízió. De ilyen kijelentés Magyarországon az utóbbi negyven évben soha, sehol nem hangzott el, ám ha van praktika, akkor az ilyen gyanúsítgatások az azok. Nem szeretném tovább elemezni ezeket a kitételeket, mert félek, hogy olyan jelzők tolulnának a nyelvemre, amelyekkel szövetséges ország államfőjét vagy legyünk pontosabbak, azonos szövetségi rendszerben élő államfőjével kapcsolatban azt nemzetközi illem, de jó érzésem sem enged meg. De ha már kimondtam a gyanúsítás vagy a vádaskodás szót, akkor még egy dologra szeretnék rátérni és ez a Magyar Nemzetiségű Román Dolgozók Tanácsában - azt hiszem így hívják - elhangzott felszólalások. Több képviselőtársam, amikor látták, hogy a napirenden szerepelek, megkérdezte, hogy válaszolok-e erre. Válaszolok! Es megint Illyést idézem. Illyésnek híres és nálunk egyideig anatéma alatt állt verséből, az Egy mondat a zsarnokságból, két sort: „Ahol zsarnokság van, mindenki szem a láncban." Azok is, akik ott felszólaltak. De ahol nincs zsarnokság, ott az állampolgárok szabadon elmondhatják véleményüket és ha akarnak, felvonulhatnak és tüntethetnek az utcán is. Tisztelt Országgyűlés! Szeretnék néhány mondatot szólni szűkebben a külügyi bizottság állásfoglalásáról. Először, noha ez kollektív fogalmazása a külügyi bizottságnak, több ülésen át megrágott fogalmazványa, mégis úgy látszik, sok bába között elvész az állítmány, és ezért szeretnék egy csöpp stiláris javítást javasolni. A szöveg másik oldalán, a Jelenlegi törekvések" kezdetű mondat valahogy rossz helyre került. Szeretném visszatenni illő helyére, és ez pedig úgy érthető, ha az első oldal utolsó bekezdését is felolvasom. „A településszerkezet ilyen jellegű átszervezésével, modernizálásával együttjáró kényszerű lakóhelyváltoztatás, az áttelepítések összességében a nemzetiségeket korlátozó politika sérti az alapvető emberi jogokat. Ide írjuk be: Jelenlegi törekvése ellenkezik a humanizmus szellemével" stb. Viszont az alapvető emberi jogokat után következő „ezek" szót ilyen módon értelemszerűen az emberi jogok szavakra kell kijavítani, tehát a mondat így fog hangzani : „Az emberi jogok tiszteletben tartására Románia és számos nemzetközi dokumentumban..." stb. Kérem javaslatom figyelembevételét és elfogadását. Szeretnék még egy szóhoz értelmezéssel fordulni. Az első oldalnak alulról a harmadik sorában az utolsó mondat így hangzik: „A területrendezési terv végrehajtásának megkezdése újabb terheket róna a magyar-román viszonyra is." A külügyi bizottság ülésén többször felmerült, hogy elmondjuk, melyek ezek az újabb terhek. Szűrös Mátyás expozéjában célzott néhányra. Arra gondoltam, hogy bizonyos szempontból könnyebb, szabadabb helyzetben lévén, mint ő, én részletesebben felsorolom ezeket. De a véletlen vagy a sors, amelyet nem tudunk szabályozni, egy olyan furcsa dokumentumot játszott kezemre, amelyet szeretnék bemutatni. Tegnap, itt a Parlament előtt egy fára tűzve papírlapot találtak. Ezt nevezhetnénk talán egy kis szomorú magyar vagy erdélyi tace-paonak. Ezen a papírlapon - amelyet egy képviselőtársam talált meg és ideadott - egy rajz látható, Magyarország és Erdély együtt, nem részletezem a rajzot, inkább felolvasom a szöveget. Ez áll rajta: „Emberek, segítsetek! Helyzetünk válságos! Anyanyelvünk eddig sem volt hivatalosan elismert nyelv, de most már nem is használhatjuk bántalmazás, leköpdösés és megbotozás nélkül. Minden magyar feliratot eltöröltek! Az újságokban nem írhatjuk anyanyelvünkön szülőfalunkat, szülővárosunkat. Az éhséget könnyebben viseljük, mint ezt!" Azt hiszem, az újabb terhek, az újabb sérelmek közé tartozik ez a szöveg is. És nehogy bárki is - nem itt, hanem a határon túl - éljen a gyanúperrel, hogy ennek mi az eredete, erre egy közvetett bizonyítékot tudok. A szövegben utalás történik a Románia Szocialista Köztársaság elnökére, a Román Kommunista Párt főtitkárára is - ami itt áll, azt nem olvasom fel -, a nevét azzal a helyesírással írták, amit magyarországi magyar sohasem tenne, az első s-betü alá egy kis cédille-t, egy kis farkincát tettek. Ez nem származhatott mástól, csak egy Erdélyből, Romániából idemenekült magyartól, aki a mi figyelmünket akarta gyötrelmeikre és elnyomatásukra felhívni. Magyar részről hosszú ideig rendkívüli önmérsékletet tanúsítottunk, mind a közvélemény, a sajtó, a párt, a kormány, az Országgyűlés, hallgatott akkor is, amikor a közvélemény tudta, hogy az erdélyi magyarság nehéz helyzetben van. Megfogadtuk egy erdélyi magyar írónak azt a metaforáját, amely kezdetben helyesnek látszott: „ne lőjünk olyan repülőgépre, amely túszainkat viszi." A lövést természetesen átvitt értelemben a tiltakozásra értette. De közben kiderült, hogy amíg mi, a legnemesebb internacionalizmus jegyében - amelyet ma is vallunk - nem tettük szóvá a sérelmeket, addig a túszszedés - képletes értelemben - tovább folyt és tovább folyik. A túszokat egyre nagyobb veszedelem fenyegeti. Ezért most már felemeli a szavát a közvélemény is, a kormány is, a párt is, és az Országgyűlés is, de szavunk felemelésében, az állásfoglalásunkban nem a sérelmek felhánytorgatása a lényeg, hanem az állásfoglalás utolsó mondata, amely a magyar politika alapelve, s amelyet a közvélemény is tekintetbe vesz: „Magyarország változatlanul kész az érdemi együttműködésre." Ezért tartom helyesnek miniszterelnökünk tervbe vett romániai útját - ha ezért nem is irigylem. Mindenféleképpen meg kell kísérelni, mert még a mai helyzetben sem tartom kilátástalannak. És ebben - ha fur-