Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-26

2071 Az Országgyűlés 26. ülése, 1988. június 30-án, csütörtökön 2072 helyzet a népgazdaságban, szükség van a szigorúbb árellenőrzésre, úgy a termelői, mint a fogyasztói árak területén, nem szabad hagyni, hogy a vállalkozók, igazi értéket teremtők helyett az ügyeskedők boldoguljanak. Ez joggal sérti a közvéleményt, de nem egyeztethető össze meghirdetett céljainkkal sem, mert elmossa a valós teljesítmény és a látszatteljesítmény közötti különbséget. Javaslom, hogy az 1989-es népgazdasági terv kimunkálása során a kormányzat szerezzen érvényt azon elvnek, hogy az eredményesen gazdálkodó, húzó vállalatok kapjanak erőteljesebb fejlődésre lehetőséget a miniszter elvtárs expozéjában vázolt módon. Mérlegelni kell természetesen - és ez is a kormányzat feladata és felelőssége -, hogy ez a megoldás hogyan befolyásolja a népgazdaság pénzügyi helyzetét és milyen konfliktusokat gerjeszt más területeken. Véleményem szerint az elkerülhetetlen konfliktusokat fel kell vállalni időben, mert minél tovább halogatjuk az alagútba való belépést, annál később és fáradtabban érünk a végére. A miniszter elvtárs beszámolójához kiadott írásos tájékoztató tartalmazza, hogy „elősegítené a foglalkoztatási gondok megoldását a fő munkaidőben végzett termelőmunka olyan arányú növelése, amely a második és további munkaviszonyt a társadalom szempontjából feleslegessé tenné, az egyénnek pedig heti 40 óra mellett is elegendő keresetet nyújtana." Ügy gondolom, hogy az idézetben megfogalmazott igénnyel, óhajjal, törekvéssel mindannyian egyetértünk, a közvélemény és képviselőtársaim is. De ahhoz, hogy a fő munkaidőben olyan teljesítményt lehessen produkálni és olyan keresethez lehessen jutni, amely feleslegessé tenné a túlmunkát, a másodállást, feltétlenül oldani kellene a vállalaton belüli viszonyokat, merev struktúrákat. Meg kellene teremteni, el kellene terjeszteni a vállalaton belüli egyéni, brigádszintű vagy üzemi méretű vállalkozások lehetőségét. Nem jó dolog, hogy a vállalkozó szellemű dolgozók a nagyvállalatoktól elmennek, és sokszor kedvezőtlenebb feltételek között, kezdetlegesebb technikai eszközökkel, technológiával próbálnak értéket termelni és több pénzt keresni. Van ebben feladata a kormányzatnak is, a bérszabályozási kötöttségek oldásában, a forint vállalaton belüli konvertálhatóságának megteremtésében vagy a szektorsemleges versenyhelyzet megteremtésében. Ne kerülhessen előnyösebb pozícióba csak azért egy gazdálkodó, mert más formában dolgozik. Most például divat az ipari szövetkezeteket kisszövetkezetté alakítani. Csak ezzel a manőverrel milliókhoz lehet jutni. De hozhatnám példaként a vállalatokkal szemben megfogalmazódó településpolitikai jellegű igényeket, amelyek szintén a versenypozíciót rontják. Gyakran állami dotációt igénybe vevő vállalat - lásd tatabányai Bányák - tart fenn színházat, kultúrházat, zenekart, strandot, vizet szolgáltat a fél megyének úgy, hogy a ráfordításai teljesen nem térülnek meg. De általános gyakorlat, elvárás, hogy a helyi vállalatok szálljanak be egészségügyi, oktatási intézmények, sportobjektumok építésébe. Át kellene gondolni, hogy helyükön vannak-e ezek a dolgok. Hiszen minden üyen kiadás a vállalati költségeket, rosszabb esetben a dotációigényt növeli, megjelenik a termékek árában, gyengíti a vállalat versenypozícióit és torzítja a gazdálkodásról alkotott képet, halkan mondom, néha még a gazdálkodás fegyelmét is lazítja. Félreértés ne essék, a településfejlesztési célú társadalmi összefogást fontosnak tartom, magam is szervezem, de a fent említett ellentmondásosságát is látnunk kell. Tisztelt Országgyűlés! Egyetértve a miniszteri tájékoztatásban megfogalmazottakkal, én is támogatom és szükségesnek tartom, hogy a szakmunkásképzésben, továbbképzésben erősödjön az iparvállalatok és a szakmunkásképző intézetek kapcsolata. A vállalati szellemi és anyagi potenciálra ezen a területen szükség van. így lehet a legcélszerűbben összhangba hozni az igényeket a szakmunkásképzés színvonalával. Szorosabb integrációval elérhető, hogy ha nem is a jövő technikájának kezelésére készítik -fel a tanulókat, de legalább a ma meglevő, korszerűnek számító technológiákkal kapcsolatos gyakorlati és elméleti tudást szerezzék meg a tanulók még a bányaiparban is. Az oktatási központok építése helyett esetenként célszerűbb lenne a közelben levő szakmunkásképző intézet fejlesztése, alkalmassá tétele vállalati továbbképzés lebonyolítására is. Tisztelt Országgyűlés! Igazi tartalékaink, amelyek a népgazdaságnak is hasznot hozó vállalati gazdálkodást és az iparszerkezet célszerű átalakítását segíthetik - mai divatos szóval élve -, az emberi tényezőkben vannak. A dolgozók szakértelme, felkészültsége, a műszaki értelmiség alkotóképessége, a vezetők szervező, irányító képessége, döntéskészsége és felelősségvállalási készsége döntő tényező céljaink elérésében. A helyzet kulcsa véleményem szerint a vezetés színvonalának növelésében van, vállalati, ágazati és országos szinten is. Először a reális értékrendet kell helyreállítani. Paternális kapcsolatok, az eredménytelen munka szépen hangzó megmagyarázása helyett a tényleges teljesítmény alapján érvényesüljön minden vezető. Az éppen csak vegetáló, vagyonát felélő vállalat vezetőinek ne legyen annyi, vagy több a jövedelme, mint a prosperáló gazdaságot irányítóké. Kiskapukon keresztül, például újítások, találmányok társszerzőjeként ne találhassa meg a számítását az, aki a rábízott egység eredményes vezetésére képtelen. Az utóbbi időben erősödő kampány tanúi lehetünk, hogy a vezetőket, az értelmiséget jobban meg kell fizetni. Véleményem szerint is vannak a társadalomban olyan csoportok, értelmiségi rétegek, akiket jobban kellene fizetni. Például a pedagógusok, az orvosok. De ugyanezt az igényt a műszaki értelmiség, vagy az iparban dolgozó vezetők esetében válogatás, a produktum mérlegelése nélkül, teljes körre kiterjesztve nem tudom elfogadni. Sőt, a mai helyzetben erkölcstelennek tartom, hiszen a gazdaság, az ipar produktumában ott van vastagon vezetőinek a tehetsége és felelőssége, súlyozottabban, mint a gondjaikra bízott dolgozóké. Egy rossz vagy elmulasztott vezetői döntéssel milliók vagy milliárdok mehetnek és mennek is veszendőbe, míg a fizikai dolgozó esetleg ellóg egy fél műszakot, vagy több selejtet gyárt - ha hagyják.