Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-26

2067 Az Országgyűlés 26. ülése, 1 kisebb-nagyobb közösségben él, annak az érdekeit is szükségszerűen vállalnia kell. Nem tartom tehát sem különlegesnek, különösképpen nem elvetendőnek, hogy akár itt, az Országgyűlésen is különböző igények fogalmazódjanak meg. A mi politikánkban volt egy időszak, amikor az volt a baj, hogy a különféle igények megvoltak, csak éppen elhallgattuk őket vagy nem engedtük nyilvánosságra. Azt hiszem, ha visszagondolunk az elmúlt évek döntéseire, ezzel a hármas felelősséggel is ugyanez az országház, ugyanezek a képviselők helyes, utólag is igazolható döntéseket tudtak hozni. Miközben tehát - visszatérve az eredeti gondolatra - a kormány intézkedései majd érdekeket fognak sérteni - és felszólalásom első gondolatának ez a lényege, azt hiszem - hogy valamennyiünknek ösztönözni kell a kormányt, hogy ezeket a konfliktusokat vállalja. Megtette ezt legutóbb az országos pártértekezlet is, amely az egész közvélemény egyetértését kísérve mondotta ki, hogy fel kell készülni arra, hogy döntéseink kisebb-nagyobb kollektívák érdekeit sértik, és mégsem szabad elmulasztani a lépéseket, mégis meg kell tenni azokat. A szerkezetátalakítás, az ipar szerkezetének átalakítása ütközések egész sora. A kormánynak szüksége van bizalomra, hiszen bizalom nélkül nem lehet döntéseket hozni. Nos, az előző napirend kapcsán már hozzászóló képviselő elvtársaim jó részével együtt biztatni szeretném a kormányt. Biztosítani, hogy nem akkor veszíti el a lakosság az ország közvéleményének bizalmát, ha görgeti tovább maga előtt a meglevő problémákat, ha újból és újból elodázza azokat, hanem ha szembe néz, ha a nyilvánossággal együtt szembe néz ezekkel a problémákkal és megoldja őket. Ez a bizalom feltétele. És még valami, mert az ipar szerkezetátalakításáról beszélünk. Az is, hogy egyfajta szociális hálót feszítsünk ki a lakosság olyan rétegei fölött, amelyek saját erőből teljesítménytöbbletet nem képesek elérni. Es ez a szociális háló akadályozná meg, hogy olyan helyzetbe kerüljenek, amely méltatlan egy szocializmust építő társadalomhoz. A második téma, amelyről szólni kívánok, az aggodalom. Aggodalom két vonatkozásban is a szerkezetátalakítással kapcsolatban. Ezen belül a kitermelő és energetikaipari, valamint a feldolgozóipar közötti arányról, fejlődésünk lehetőségéről szólók, amiről Berecz elvtárs nyilván a megelőzés szándékával vagy legyünk tisztességesebbek a feltételezésnél, a problémák megértése szempontjából külön is beszélt. Szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat, elvtársaimat, hogy már a kormányprogram elfogadásakor is arra szavaztunk, hogy ezt az arányt a feldolgozóipar javára változtatjuk meg. Én tudom, hogy a gazdasági folyamatok hosszú távúak. És tegnapi, mai döntésünk, döntéseink determinálják nemcsak a következő évek, hanem a következő évtizedek folyamatait is. Ennek ellenére vagy talán éppen ezért fejezem ki aggodalmam. Nem látom, Berecz elvtárs szóbeli kiegészítőjét, a miniszteri expozét végighallgatva sem, az eredeti anyag elolvasása közben sem, hogy legalább felgyorsulna ez a folyamat; hogy a tőkeigényes, az igen lassan megtérülő ágazatok fejlesztésének a terhére, rovására a feldolgozóipart preferál8. június 30-án, csütörtökön 2068 nánk. Sok vonatkozásban, és ez a második aggodalomra okot adó téma, hogy nem látom a kormány elképzeléseit. Puskás Sándor elvtárs tegnap elmondott felszóllásának jó részével egyetértve, magam sem látom, de ami ettől sokkal fontosabb, gazdaságvezető barátaim, ismerőseim véleményét tolmácsolva ők sem látják azokat a kormánydöntéseket, intézkedéseket, amelyek megfelelő feltételeket teremtenének, amelyek lehetőséget adnának és felelősséget a vállalatok vezetőinek, amelyek olyan kényszerhelyzetet, olyan gazdasági környezetet teremtenének a vállalatok számára, hogy ne lehessen másképp dolgozni. Most az előterjesztésből idézek, de Berecz elvtárs szóbeli kiegészítésében is szerepel; nem látom azokat a szabályzókat, amelyek stabilak és kiszámíthatók, főbb elemeit legalább egy középtávú tervidőszakon belül nem lehet lényegesen megváltoztatni. Berecz elvtárs miniszteri expozéjában többek között arról beszélt, hogy a kormány nem vonulhat vissza teljesen az ipar területéről. Miközben én ezzel teljes egészében egyetértek, úgy érzem, hogy a veszély most a másik oldalon van. Nem látom, hogy azokról a területekről, ahol vissza kell vonulnia a kormánynak, kellő gyorsasággal vonulna. Ezt nem én mondom, hiszen én nem értek a gazdasághoz, de előzetesen jónéhány gazdaságvezetővel konzultáltam e kérdés kapcsán. Még most is túlságosan sok kérdésben akarunk központilag dönteni akkor, amikor nincs elég eszköz a kezünkben e folyamatok végigvezérlésére, vagy akár csak kikényszerítésére. Sajnos, ezzel csökkenthetjük a vállalatok mozgásterét, felelősségét és lehetőségét. És az előttem felszólaló Zsideiné elvtársnővel együtt magam is vallom: nehézkes a döntéshozatalunk. Azt, hogy neki igaza volt-e Recsk kérdésében vagy sem, sajnos nem tudom eldönteni. De hogy egy kérdést nem szabad hosszú éveken keresztül újból és újból felmelegíteni, egyszer végérvényesen el kellene dönteni abban biztos vagyok. A harmadik témakör a sürgetésé. Sürgetni nemcsak Szabolcs-Szatmár megye, hanem a hozzá hasonló helyzetben levő térségekkel kapcsolatos intézkedéseket is. A példát természetesen Szabolcs-Szatmár megyéből fogom hozni, hiszen ez az én szűkebb hazám, s ráadásul e megye fejlődéséért, életéért hivatásomnál, funkciómnál fogva bizonyos mértékig személyesen is felelős vagyok. Szabolcs-Szatmár neve az előterjesztésben két alkalommal fordul elő. Az egyik az ipar munkaerőszerkezete kapcsán, másodszor pedig a szerkezetátalakítás regionális hatásai kapcsán. Képviselő elvtársaimat szeretném biztosítani arról, hogy a valóságos helyzet nehezebb attól, mint amit az előterjesztésből sejteni lehetne. Igaz, ez nem most, még csak nem is az elmúlt 40 esztendő alatt alakult ki, ezzel azonban nem akarom untatni és feltartani Önöket. Viszont 1965-ben történt egy olyan döntés, amely kötelezte a kormányt arra, hogy kiemelt figyelmet fordítson erre a körzetre. Ebben az időben, tehát 1965-ben a szocialista szervek egy lakosra jutó összes beruházását tekintve Szabolcs-Szatmár megye a 19., a legutolsó helyen szerepelt. A döntés óta 22 év telt el, és ugyanezt a mutatót tekintve a megye helyzete