Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-26

2055 Az Országgyűlés 26. ülése, 1988. június 30-án, csütörtökön 2056 (Szünet: 10.37-11.04 - ELNÖK: Péter János) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Ügyrendünknek megfelelően most az ipari bizottság képviselője szólal fel. Dr. Gágyor Pál kéviselötársunkat halljuk. DR GÁGYOR PÁL: Tisztelt országgyűlés! Bevezetőül azt ígérem, hogy nem tudok sem szépen beszélni, sem röviden szólni erről a témáról, ami most napirenden van. Szíves elnézésüket kérem ezért előre. Hogy miért nem, az ki fog derülni hozzászólásomból, de úgy gondolom, hogy Berecz elvtárs mondanivalója is számtalan jelét adta arra vonatkozóan, hogy erről a témáról nem lehet sem szépeket mondani, sem röviden beszélni. Az ipari bizottság másfél évvel ezelőtt javasolta, hogy tűzzük napirendre az ipar szerkezetének átalakítását, a szerkezetátalakítás társadalmi és közgazdasági hátterét, annak feltételrendszerét. Ügy ítéltük meg, hogy nemzetünk egyik döntő sorskérdése ez. Talán túlzásnak hallatszik most ez a megállapítás, de a későbbiekben ki fog derülni, hogy ez egyáltalán nem túlzás. Ez alatt a másfél év alatt több, mint száz képviselő fejtette ki véleményét az ipar szerkezetátalakításával kapcsolatban, tette meg javaslatát. Érthető módon ezeknek a véleményeknek, ezeknek a javaslatoknak most csak egy nagyon rövid összefoglalóját lehet adni, még akkor is, ha ez a rövid összefoglaló időben nem tűnik olyan nagyon rövidnek. A helyzetet úgy hidaltam át, hogy mindazok az értékes gondolatok közül, amelyek az elmúlt másfél év során az ipari bizottság ülésein elhangzottak - a jelenlevő képviselők közül százan fejtették ki véleményüket, javaslataikat -, egyetlen egy olyan gondolat se vesszen el, amit az ipar szerkezetátalakítása során hasznosítani tudunk mind az iparban, mind a funkcionális szerveknél. Ezeket összegyűjtöttük, s megszerkesztve a Minisztertanács elnökének, a parlament elnökének és az ipari miniszter elvtársnak írásban eljuttattuk. Ezzel is rövidítve mondanivalóm indokoltságát és időtartamát. Abból indultunk ki, hogy a stabilizációs és kibontakozási program sikere, túlzás nélkül mondhatom, hazánk jövője végső soron az iparban, az ipari termékek versenyképességében dől el. Miért van ez így? Az iparról sok negatív és pozitív dolgot el lehet mondani. Berecz elvtárs szóbeli referátumában, írásban előterjesztett anyagában is ezt elég konkrétan ecsetelte. Csak egy adattal szeretném ezt kiegészíteni: az ipar pozitív és negatív jellemzőinek együttes egyenlege ma a költségvetési bevételnek közel 40 százalékát adja. Tehát közel egymillió 200 ezer ember a költségvetés bevétel közel 40 százalékát termeli. Ilyen paraméterek mellett is gondoljuk csak meg, hogy a költségvetés újrafelosztó szerepén keresztül hány embernek - az egészségügyben, az oktatásban, a nyugdíjasoknál és sorolhatnám - ad ez bizonyos értelemben életminőséget, ad ez olyan pénzügyi hátteret, amelynek alapján ezek az ágazatok működni tudnak. Tudom, most rendkívül nehéz az ipari ágazatoknak a helyzete. Rendkívül dontos ezért, hogy az ipar szerkezetátalakítása az elkövetkezendő években gyorsuljon, hogy ez a hányad a költségvetésen belül még tovább növekedjen, hogy kerüljünk olyan helyzetbe, mint amilyen helyzetben vagyunk minden évben, amikor a költségvetés elosztását tárgyaljuk, hogy gyakorlatilag minden képviselő szinte átéli Tantalusz gyötrelmét, hogy ezt a viszonylag kevés, rendelkezésünkre álló szumma összeget hogyan lehet okosan, értelmesen, optimálisan hasznosítani. Tehát a hangsúlyt nem az elosztásra kell helyeznünk, mint ahogy ezt már többször hangsúlyoztuk, hanem sokkal inkább a jövedelemtermelés fokozására, jövedelemtermelő képességünk növelésére. Erre pedig - közismert - a világon mindenhol a leghatékonyabb az ipar, a legalkalmasabb az ipar. Gondoljuk csak meg, a torontói értekezleten a legfejlettebb ipari államok hogyan vélekedtek a különböző ágazatok jövedelem-termelőképességével kapcsolatban. Tehát, ha ez az ország ebből a nehéz helyzetből ki akar kerülni, egyetlen egy lehetősége van, az ipar szerkezetátalakítása, ezen a területen a munka felgyorsítása. A magyar gazdaságban már 1957 óta beszélünk az ipar szerkezetátalakításáról. Ugye milyen régen, s amikor készültem erre a beszédre, megnéztem, hogy a politikai vezetés és az államvezetés mikor kezdett el foglalkozni ezekkel a kérdésekkel, s megdöbbentő: már 1957-ben találkoztam olyan politikai bizottsági határozattal, amely előírta a szerkezetátalakítást, s ezen belül az ipar szerkezetátalakítását is. Hadd ne folytassam tovább, hogy hány alkalommal, minden ötéves tervben kiemelten szerepelt a gazdaság és ezen belül az ipar szerkezetátalakításának kérdése és mégis oly nehezen jutottunk ezen a területen előre. Ennek nyilván oka van, vagy okai vannak. Az ipari bizottság nem kevesebbet, azt tűzte napirendjére, hogy körbejárja ezt a témát és megvizsgálja, milyen okok játszottak közre ezen a területen, hogy ilyen nehezen jutott a gazdaság, s ezen belül az ipar előre. Mondom ezt annak ellenére, hogy az utóbbi két-három évben az ipar területén, az iparban igen biztató, igen reménykeltő kezdeményezések és tendenciák indultak meg, amelyek sokat ígérnek a jövő szerkezetátalakításának meggyorsítására. Nagy hiba volt az is, hogy ezek mellett az elhatározások mellett nem gondoltunk arra, hogy megfelelően ösztönözzük ennek a szerkezetátalakításnak a folyamatát. Következményeit valamennyien ismerjük. Az elmúlt másfél évtized cserearány veszteségei, az iparnak és a gazdaságnak a cserearány-veszteségei összemérhetők a második világháborúban elszenvedett gazdasági veszteségeinkkel. A világgazdasági környezet változása cserearány-romlásunknak csak részben oka. Főleg az a magyarázata ennek a helyzetnek, hogy egymillió dollár értékű késztermék előállításához 30 százalékkal több energiát, 30 százalékkal több anyagot és 100 százalékkal több élőmunkát használunk fel. Számoljunk csak képviselőtársaim, hogy mit jelent ez Ózdban, paksi Atomerőműben, és mit jelent ez emberfőben. Megdöbbentőek ezek a számok. Ezeket a ráfordításokat a világpiac nem fizeti meg, nem honorálja. Tisztelt Országgyűlés! Az iparban tükröződő prob-