Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-26

2047 Az Országgyűlés 26. ülése, 1988. június 30-án, csütörtökön 2048 takarításaink, ezért az energiatermelés növelésére is intézkednünk kell. De eldöntendő kérdés, hogy a jövőben milyen energiahordozókra építsünk? A hazai kőolaj- és földgáz-kitermelés már nem növelhető, sőt távlatilag számolnunk kell a lelőhelyek fokozatos kimerülésével. A szénvagyonnak csak a gazdaságosan kitermelhető részével számolunk. Hasznosítható vízienergiánk nem számottevő. Az atomenergiát ezért a jövőben is fel kell használnunk villamosenergiatermelésre. Ám a Paksi Erőmű tervezett 2 x 1000 megawattos bővítésével is csak részben fedezhetjük az igények növekedését. Emiatt hazánk energiailátásában a jövőben is igen nagy szerepe lesz az energiahordozók és az energia importjának. Ez azonban a szocialista országokból már nem növelhető korlátlanul. Ez a tény is összekapcsolja az energiaellátást az ipari szerkezetváltással, hiszen a piacokon végül is magyar áruval fizetünk, s nem mindegy, hogy áruinkat mennyire értékelik, hajlandók-e energiahordozót vagy energiát adni érte? Mind az energiaellátással való szoros kapcsolata, mind a szakembereket élénk vitára késztető helyzete miatt szólnom kell a szénbányászatról. Jelenleg mintegy 22 millió tonna szenet termelünk ki évente. Ezen ütem mellett az ismert szénvagyon elvileg több évszázadra elegendő. Ennek egy részét azonban - ha a kitermelés költségeit az egyéb energiaimport beszerzési költségeihez viszonyítjuk - nem érdemes felszínre hozni. Éppen azért, hogy az addig a szénbányászatra fordított költségvetési kiadásokat később az ipari szerkezetátalakításra fordíthassuk, vagy a társadalom egyéb igényeire felszabadíthassuk, a szénbányászat folyamatos támogatását a jövő évtől megszüntetjük. Az ez által keletkező átmeneti ellátási és foglalkoztatási gondok feloldhatók. Ugyanakkor a gazdaságosan művelhető bányák - például Borsodban Dubicsány - fejlesztését az állam segíteni fogja. A vaskohászat nemcsak mint létfontosságú szakma, de mint az egyik legnagyobb energiafogyasztó, s mint nehéz helyzetű vállalatokkal küszködő szakterület is, - megkülönböztetett figyelmet igényel. Több éves vita után ez év elején megszületett a döntés: a folyamatos támogatást itt is le kell építeni. 1991-től kizárólag a jövedelmező tevékenységek folytathatók, csak az önmagukat eltartani, fejleszteni képes vállalatok maradhatnak életben. Az átrendeződést követően 3,5 millió tonnáról 2,5-3 millió tonnára csökken a hazai acélgyártás, kisebb lesz és kevesebb helyre összpontosul a nyersvasgyártás, befejezik az elavult technológiai sorok, berendezések leállítását, megszüntetik a gyártás indokolatlan párhuzamosságait. A termékösszetétel a magasabb feldolgozottsága, és ezért értékesebb áruk felé rendeződik át. A vegyipar számos szakágazata eredményesen működik. Többüket, például a gyógyszeripart, a gumiipart húzóágazatként ismerjük, a műtrágyagyártás azonban manapság a gondjainkat növeli. Egyrészt ugyanis jelentős szerepe van mezőgazdaságunk termelésében, de az árát - bár a termelői ár 1980 óta nem nőtt - a termelők túl magasnak tartják, az „agrárolló" működésének tekintik, másrészt az iparvállalatoknak ezen áron a gyártás veszteséges. Az alapvető gond itt nem a mezőgazdasági termelés vagy a műtrágyagyártás alacsony színvonala, hanem az ártámogatási rendszer következetlensége. Sem a mezőgazdasági szövetkezetektől, sem a műtrágyagyártóktól nem várható el, hogy az emiatt képződő többletköltséget a maguk helyi közösségének terhére fizessék meg. És ez modellje lehet az „agrárollóval" jellemzett áru-ár kapcsolatnak is. Végezetül a gépiparról szólnék, arról az ágazatról, amelyet manapság gyakran és keményen bírálunk, de amelytől gazdasági helyzetünk jobbra fordítása érdekében a legtöbbet reméljük és követeljük. A közvéleményben élő képpel szemben az adatok szerint, annak ellenére, hogy fejlesztésére pénz egyre kevesebb jutott, hogy a 20 éven át egymást váltó szabályozó rendszerek szorítása alól viszonylag a legkevesebb felmentést kapta, a gépipar volt az ipar viszonylag legdinamikusabban fejlődő ágazata. S annak ellenére, hogy a műszaki oktatás és a műszaki fejlődés általános elmaradása leginkább ma is ennek az ágazatnak a fejlődését akadályozza, a jövőt megtervezni, perspektívát adni itt a legnehezebb, a népgazdaság exportjának mégis több mint egyötödét adja, és ennek az egymilliárd dollárnak a gazdaságossága az átlagosnál jobb. Igaz, mint a magyar gazdaság minden más ágazatában, ebben is jelentkeznek olyan súlyos gondok, amelyekért maga a gépipar felelős. Vannak olyan vállalatai is, amelyek tönkrementek. Ezeknek a sorsa ugyanaz kell, hogy legyen, mint minden más ágazatban: meg kell szabadulni veszteséges tevékenységeiktől, vagy ha ez nem megy, akkor - vállalva a következményeket - a vállalattól is. A gépipar számos szakterülete közül csak kettőről: az elektronikáról és a személygépkocsi-gyártásról szeretnék külön is néhány gondolatot kifejteni, mivel ezek szinte minden más ipari tevékenységre nagy hatást gyakorolnak, s lehetővé teszik a bekapcsolódást a fejlődés fő áramlataiba. A tudományos-technikai forradalom vívmányai az elektronika területén a legjelentősebbek. Alkalmazásával lehetővé vált a berendezések működésének rendkívüli meggyorsítása, áttekinthetetlenül bonyolult műveletek megbízható elvégzése, az eszközök méreteinek jelentős csökkentése. Ezáltal szinte minden területen meghatározza a versenyképességet. Előnyeivel ma már döntően befolyásolja az élet minőségét is. Ezért a magyar társadalom nem térhet ki az elektronika kínálta vívmányok széles körű alkalmazása és az ennek érdekében végrehajtandó szerkezetátalakítási feladatok elől. De választ kell adnunk arra a kérdésre, hogy minden téren a hazai ipar legyen-e a társadalmi tevékenységek elektronizálásának háttere. Be kell látni, hogy éppen az elektronika szerteágazó jellege miatt ez nem lehetséges, nem is lenne előnyös berendezkedni az önellátásra. De összemérhető felkészültségű partnerekké kell válnunk a műszaki fejlesztés révén azok számára, akik hajlandók velünk együttműködve megoldani az elektronikai alkatrészgyártás kulcsfontosságú fejlesztését és gyártását. Ezért a kormány a fejlődés segítésére az alkatrészgyártás területén vállalkozik, azzal a szándékkal, hogy mintegy „tolóerőt" gyakoroljon az alkatrésziparnál sok-