Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-17

1265 Az Országgyűlés 17. ülése, 1987. szeptember 16-án, szerdán 1266 A kormány stabilizációs programjának megvalósítása nehéz feladat. Új helyzetben új módon kell közmeg­egyezést teremteni. Egy sor dologban úgy vélem, egyetértés alakult ki az országban. Egyetértés; van ab­ban, hogy nemcsak a gazdaság irányításában van szük­ség megújulásra, hanem a politikai intézményrendszer működésében is. Nincs és nem is lehet teljes egyetér­tés például az adó- és árreform megvalósítása és más kérdésekben. A korábbi évekhez képest más módon kell ma kon­szenzust teremteni. Ennek legfőbb feltétele — szerin­tem is — a nyílt, őszinte beszéd, ezért örülök magam is a miniszterelnök expozéjának. Van-e értelme az erőfeszítéseknek? Úrrá tudunk-e lenni gyengeségünkön — hangzik el nap mint nap a la­kosság nagy tömegei részéről a kérdés. Meggyőződé­sem az, hogy igen. Ezt mutatja a felszabadulás utáni társadalmi-gazdasági haladás egésze, és ezen belül egyes szakaszok különösen. Például ilyennek tartom, még ha látványos sikert nem is hozott, az 1979—84 közötti időt is. A hatodik ötéves tervben az 1985-ös kivételével évről évre mérséklődött a termelés any âg­és energiaigényessége. Az importnövekedés jóval ki­sebb volt a termelés bővülésénél. Az élőmunka nettó termelékenysége a gépiparban 30 százalékkal, a köny­nyűiparban 20 százalékkal javult. Ez kompenzálta többek között a 40 órás munkahétre történő átállást. Tehát a közelmúltból is van arra példa, hogy a romló folyamatot a nemzet alkotó erőinek összefogá­sával képesek vagyunk megállítani, a helyzeten javíta­ni. Meggyőződésem, hogy most is így lesz. Vannak tartalékaink a gazdaságban, és meg kell teremtenünk a feltételeket ezek feltárásához. Mindenekelőtt arra gondolok, hogy a kormány és a vállalatok között megteremtjük azt a bizalmat, olyan légkört, amelyben bátran feltárhatják tartalékaikat, nem kell félniük attól, hogy ennek eredményeit elvonja a költségvetés, Ilyen feltételnek tartom azt, hogy a termeléshez szükséges anyagokat, alkatrésze­ket biztosítani kell a vállalatok számára. Ezzel lehető­vé tennénk a készletek nagy arányú csökkentését, és ezzel milliárdokat takaríthatnánk meg. Milliárdokat takaríthatunk meg a termelésben, az anyagfelhasználásban csakúgy, mint az exportra kerü­lő termékek minőségének emelésével, a megfelelő gondos munkával, a termékek csomagolásával, szállí­tásával. Milliárdokat fizetünk rá arra, hogy hibás, rossz munka miatt visszaküldik külföldről az exporttermé­keinket, hogy nem tudjuk tartani a szállításban a vál­lalt határidőt. Ha ezeket a feladatokat megoldjuk, ak­kor kevésbé kell terhelni a lakosságot a fogyasztás szférájában, akkor lesz pénz a gazdaság fejlesztésére, akkor biztosítani tudjuk ebből fizetőképességünket csakúgy, mint az életszínvonal megtartását, emelését. Tisztelt Országgyűlés! Mindig tanulságos vállalko­zás mai nehézségeink okait a közeli vagy a még távo­labbi múlt történéseiben keresni. Ennek van is jogo­sultsága ma is, de a fő kérdés mégiscsak az, hogy ana kapjunk választ: miért torpant meg 1985—86-ban a fejlődés, és mit kell tenni annak érdekében, hogy ezek a jelenségek megváltozzanak. Szerintem ezek kimon­dásához több bátorságra van szükség, több kockázat van benne, mint ahhoz, hogy százegyedik alkalommal is megállapítsuk, hogy a baj 15 évvel ezelőtt kezdő­dött, amikor késve reagáltunk a világgazdaságban vég­bemenő válságra, vagy egyesek szerint minden baj a 68-as reformmal kezdődött, vagy mások szerint an­nak megtorpanásával, vagy ha még távolabbi kezde­tekhez, történésekhez nyúlunk vissza. Természetesen mindennek van okozati összefüggé­se. És a döntéseknél ezeket maximálisan figyelembe kell venni, de nekünk az a dolgunk most, hogy külö­nösen azokat a közvetlen okokat találjuk meg és szá­moljuk fel, amelyek mostani problémáink közvetlen eredői. Ezek közül megkísérlek néhányat említeni. Először: az 1956 óta folytatott politikai gyakorla­tunkra jellemző volt, hogy a célokat mindig a realitá­sok figyelembevételével határoztuk meg. A VII. öt­éves tervben ez a folyamat megtört, vágyaink bizo­nyos tekintetben összekeveredtek a valósággal. Idő­ben nem vállaltuk a konfliktusokat, a feszültségek megoldásával járó ütközéseket. Ezért a tervtörvényt is túlszárnyaló illúziók keletkeztek egyes rétegek ke­reseti-jövedelmi viszonyainak javulásáról. Másodszor: helyt kapott a vezetésben a rögtönzés, a kapkodás. Nem lehet ötletek szintjén álló elképze­léseket országos szinten bevezetni. Ilyen volt például a vállalati tanácsok bevezetésének gyakorlati tapaszta­latok hiányában történő felgyorsítása. Harmadszor: úgy tűnik, olykor lábra kapott az el­lentmondást nem tűrő, konok, csakazértis vezetési stí­lus. Ezt főleg a szabályozásra értem. Nem szabad sza­bályozási trükkökkel a kormány hitelét aláásni. Ez is indokolja, hogy a döntéshozatali mechanizmust nyi­tottabbá kell tenni. Végképp meg kell szüntetni azt az állapotot, hogy annak lehet csak igaza, aki maga­sabb tisztségben van a gazdaságban, a társadalomban. Tisztelt Országgyűlés! A bizalom megteremtéséhez egyszerre kell az önbi­zalmat megrendítő torzításokkal szemben fellépni, de ugyanakkor a gondok és azok okainak kendőzetlen bemutatása is szükséges. Meg kell szüntetni a hisztéri­kus katasztrófa-hangulatkeltést, mert ez azt is elcsüg­geszti, aki tenni akar azért, hogy a helyzet jobb le­gyen. Most pedig szükség van hitre, meggyőződésre nemcsak a szocializmus ügyében általában, hanem a nemzet mai sorskérdéseinek megoldhatóságában konkrétan is. Mi az utóbbi évtizedekben olyan ország, olyan nemzet lettünk, amely nem máshol más orszá­gokat, eredetiek lettünk annak minden kockázatával. A harminc év alatt egyszer sem feledkeztünk meg arról, hogy a kül- és belpolitika egyazon kérdésnek szorosan összetartozó két oldala és a magyar nép igazi alapvető érdeke az európai, a világbéke megőrzéséhez kapcsolódik. Ez elsődleges nemzeti érdekünk ma is. A béke és a munka közötti összefüggés lehet hogy már elkoptatott szövegként hat, pedig igazsága válto­zatlan. Ma társadalmunk nem eléggé munkára, legalább is nem annak örömére hangolt, bár az átlag magyar ál­lampolgár többet dolgozik, mint öt-tíz évvel ezelőtt.

Next

/
Thumbnails
Contents