Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-24

1889 Az Országgyűlés 24. ülése, 1988. március 17-én, csütörtökön 1890 doljuk, hogy kihasználjuk ezt az önállóságot a racionális megújhodás lehetőségeire, és rendet teremtünk az üzemeinkben, akkor együttes munkával a kormány igyekszik leküzdeni azt, ami a bürokráciát és a hatósági előírások tömegét jelenti, meg az ellenőrzések tömegét, az üzem vezetése pedig igyekszik megteremteni azt az igazi belső alkotó légkört, amely minden embert a nagyobb teljesítményre ösztönöz. Ilyen alapon úgy lehetne röviden kifejezni, hogy kettőn áll a vásár! Rajtunk és azokon az üzemeken, amelyekben ezt a munkát szervezik és végzik. Mi jellemzi a felszólalásokat és az eddigi törekvéseket? Ügy írtam fel magamnak: az eredmények megtartása és féltése, és a változtatás iránti igény jellemzi a vitát. Ami az eredmények megtartását illeti: teljesen egyetértek azzal, hogy van egy olyan szilárd alapokra helyezett szövetkezeti mozgalom, amelynek minden eredményét és minden olyan hagyományát, amely előremutató, — meg kell őrizni! Emellett van egyfajta realitás is: a mai szövetkezeti gyakorlat. Azt hiszem, hogy ettől a mai döntéstől holnap nem fog minden szövetkezetben másképp menni a munka. Jó lenne, ha ez ilyen könnyen menne, de ez nem így megy. A gyakorlat ma létezik minden viszonylattal együtt, — a vagyoni viszonylatokkal együtt is létezik, — és ez folytatódik. Az volna jó, ha fokozatosan és menet közben tudnánk rajta segíteni. A másik, amit akceptálnunk kell: hogy van egy gazdasági-társadalmi környezet is. Erre több felszólaló utalt. Ez a környezet sem tud holnap megváltozni. Könnyebb helyzetben lennénk, ha most olyan javaslatokat tudtunk volna idehozni, amelyek mindenkinek csak többet nyújtanak és jobb életet teremtenek. Ügy gondolom, hogy lelkesebb lett volna a csatlakozás a javaslatokhoz, de hát ezt a közgazdasági és gazdasági környezetet és piacot vagy akceptáljuk, — vagy pedig akkor is hat ránk, ha nem veszszük tudomásul! Vannak kialakult érdek- és jövedelem-viszonyok a termelőszövetkezetekben. Ezeket sem lehet felrúgni, mert ha máról holnapra megváltoztatjuk, akkor egy sor egyéb intézkedést is tenni kell. Van egy új adótörvény, amely elindult, — ahhoz is kell alkalmazkodnunk — és vannak bizonyos vívmányok, amelyeket a jövedelemviszonyokban ma is érvényesítenek a termelőszövetkezetek. És van — utoljára említem, de nagyon fontosnak tartom — egy történelmi mércével is mérhető, megtett út, amely út eredményeivel és ellentmondásaival együtt is mögöttünk van hatalmas tapasztalatokkal és több eredménnyel, mint feszültséggel! Ezt nagyon fontosnak tartom. Ha nem így lenne, akkor ma Magyarországon nem lenne az egy lakosra jutó gabonatermelés negyedik a világranglistán és a hústermelés is a harmadik vagy negyedik helyen. Ez mutatja, hogy ez a mozgalom életképes. A bevezetőben elmondtam, — most az utolsó felszólalásban is hallhattuk, — hogy milyen arányt képvisel ebből a szövetkezeti szektor. Világos, hogy az ő munkássága adja az alapját ennek a teljesítménynek. Ezt is szem előtt kell tartani. A változtatás igénye: többféle igény jelentkezett. Ügy lehet összefoglaáni, hogy jobban kell alkalmazkodnunk a megváltozott viszonyokhoz. Ez az alkalmazkodás az önkormányzat, az önállóság, a felelősség, az egyéni és csoportérdekek összehangolásában nyilvánul meg és abban, hogy nagyobb teljesítményre van szükségünk. Kapacitásainkat is jobban ki kell használnunk, — nemcsak a termelőeszközöket, hanem az emberi kapacitást is, amely rendkívül hatalmas, igen gazdag és nagyon erős a szövetkezeti mozgalomban. Ezért mi a változtatásokkal nem munkanélküliséget, nem kiábrándultságot akarunk teremteni, hanem több új értéket szeretnénk előállítani a termelőszövetkezeti nagyüzemekben. Azt szeretnénk, ha a közösségek úgy tudnának mobilizálódni, hogy valóban el tudják tartani magukat és a tagságot a megváltozott viszonyok között, hogy prosperálni tudjon a nagyüzem, amely az életüket és a fejlődésüket jelentette eddig is. Ebben a szellemben kívánunk cselekedni. A hozzászólásokból — gondolom — ez is kicsendült. Az is kiérződött, hogy a szövetkezeti mozgalom nem egyszerű termelői ágazat, hanem ennél több, az egész vidék felemelkedését, fejlődését biztosító terület. Ne is tekintsük csak annak. Ha csak annak tekintenénk, nagy baj lenne. Ezért egyetértek Iványi elvtárssal, amikor azt mondotta, hogy újabb fellendülés előtt áll ez a szövetkezeti mozgalom, ha jól csináljuk a dolgunkat. Valóban ott állhat, mert sokkal rugalmasabban és gyorsabban tud alkalmazkodni minden külső hatásra, mint más termelő szervezetek. Ezért ezt ki is kell használnunk. Az is kicsendült a felszólalások jó részéből, hogy változatlanul a szocialista nagyüzem az alapja a mezőgazdasági termelésnek, a szövetkezeti mozgalom megújhodásának. Az ehhez való ragaszkodás valóban rendkívül erős kötelék. Nem a kilépési szándék jellemzi a szövetkezeti mozgalmat. Tisztelettel adózok mindenkinek, aki félti a szövetkezeti tagságot. De el kell mondjam, hogy még a legnehezebb körülmények között élő tsz-ekben sem akarnak a tsz-ből kilépni a tagok. Konkrét példánk van: egy eddig tönkrement Borsod megyei tsz, ahol az új, fiatal vezetőség megkeresett bennünket, s azt kérte, hogy még adjunk nekik egy évet, meg fogják mutatni, az üzemet rendbehozzák. Nem az jellemző, hogy kiábrándulnak a szövetkezetből a termelőszövetkezeti tagok, hanem az jellemző, hogy ezer szállal kötődnek hozzá, s meg vannak döbbenve, ha gazdasági nehézségekbe kerül az üzem. Ezt a lehetőséget és ezt a kötődést ki kell használnunk arra, hogy megújhodjék a szövetkezet. Ehhez minden lehetőségünk megvan, ha jól sáfárkodunk ezzel a mai, igen eredményes kötődéssel. Többen szóltak a működési, szervezeti rendről, a belső megújhodás problémáiról. Említettem, hogy a belső élet újszerű működtetése azért most már még inkább a szövetkezeti vezetés, meg a kollektíva feladata lesz. Ezzel élni kell, és egészen biztos vagyok,