Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-24

1873 Az Országgyűlés 24. ülése, 1988. március 17-én, csütörtökön 1874 (Elnök: Péter János - 9.03) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megnyitom tanácskozásunkat. A tegnap este elfogadott határozat értelmében folytatjuk a termelőszövetkezetekről szóló törvény módosítására vonatkozó javaslat tárgyalását. Ma reggeli ülésünkön az első hozzászóló Balogh György, Fejér megyei képviselőtársunk. BALOGH GYÖRGY: Tisztelt Országgyűlés! Egyik képviselőtársam azt mondta, hogy a bizottsági ülésen nagyon tárgyszerű voltam. Iparkodom most is tárgyszerű maradni, igaz kénytelen vagyok más kérdésekre is kitérni, amelyek szorosan összefüggnek a törvénynyel. Az ember éltetője mindig az volt és ma is az, ha értelmes cél van előtte, amelynek megvalósításával reméli, hogy előbbre juthat, többet tudhat, jobban élhet; azért tenni is akar. Most a mi társadalmunk előtt is egy ilyen fontos cél, egy három éves program áll, amelynek megvalósítása létfontosságú érdeke a nemzetnek. Egy kicsit úgy vagyunk ezzel, mint a futó atléta, aki ha tudja is, hogy nehéz megpróbáltatások árán, légszomjjal és szúró fájdalmakkal küzdve, de beér a célba. Természetesen a hétköznapi ember nagyon hosszú távú futásra nem képes, de egy három kilométeres futásra, amelyet érthetünk három évi időtartamnak is, bizonyos és elviselhető mértékű, az ígértnél nem nehezebb megpróbáltatásra képes. Ez azért sem lehet hosszabb távú, mondjuk egy maratoni futás, mert előttünk az intő példa: mert ezt a távot a minden gyakorlás nélküli,a csatában elfáradt először teljesítő harcos, bár célját elérte, de belehalt. Van tehát tennivaló, sok a munka, nemcsak menynyiségben, de formájában is eltérő az eddigitől — mindez nagyon sokrétű és rövid idő alatt kell megoldani. Erre az időre, ha nem is jókedvűen, de sokan vállaljuk az úgynevezett nadrágszíj-húzást. De azért minden esetben oda kell figyelni, mert a társadalom néhány pontján, legyenek ezek személyek, akár a termelő szféra, olyan szoros a szíj, hogy már nincs lyuk a beljebb csatolásra. Tudom, erre azt is lehet válaszolni, hogy majd teszünk rá újabb lyukat, hogy beljebb lehessen csatolni, de ott, ahol már a lyuknak sincs hely, mert a csat és a szíj vége összeért, nem lehet további terheket róni. Ezt kell nagyon figyelmesen kezelni. Sajnos, valahol itt tart a mezőgazdaság is. És csak azért nem félünk, hogy a végletekig kifeszített agrár-olló összecsapódik szíjjal szorosra fogott derekunkon, mert ebből az ollóból az erőltetésben már a stift is kiesett. Az életszínvonal-politika megkívánta, hogy a mezőgazdasági termékeknél, az élelmiszer alapanyagoknál ne, vagy csak minimális mértékben nőjenek az árak. A mezőgazdaság által felhasznált anyagok árai viszont nagyot emelkedtek, így a jövedelmező termelést nagyobbrészt a hatékonyság növelésével kellett és kell biztosítanunk. Sokszor hangzik el bírálatként a mezőgazdaságra, hogy a világpiac árszintjéhez képest drágán termel. Lehet, hogy ez így van, de ehhez nagymértékben hozzájárultak az előbbiekben említett áremelkedések. Addig amíg 15 évvel ezelőtt egy traktorlóerő 0,65 tonna búza értékben került, ma 2,8 tonna búzát kell termelni és eladni ezért, tehát több mint négyszeresével romlott a cserearány. Persze több példát is lehetne felhozni, mert van, ahol még rosszabb ez az arány, 8—10-szeres, a mezőgazdasági termékek áremelkedése pedig 20—40 százalékos, például a búzáé az elmúlt 15 évben 20 százalék volt. Azt gondolom, hogy a más országokkal történő összehasonlításnál, amikor a drágább előállításról van szó, akkor ezt az oldalt is figyelembe kell venni, mint összehasonlító adatot. A mezőgazdasági területek nagyrészét a termelőszövetkezetek művelik és az előállított élelmiszerek és alapanyagok is itt termelődnek meg. Nagy jelentőségű tehát, hogy a termelőszövetkezeti parasztságnak feladatai ellátásához milyen feltételei vannak. A feltételek jórészét jogszabályok határozzák meg. Ezek közül a leglényegesebb a törvény, amelynek módosítása a mostani napirendi pont. A jelenleg előterjesztett módosítási javaslat alkalmazkodik az élet követelményeihez, sok mindent megold, így például a tevékenységi körökre vonatkozóan is. A jövedelmezőség fenntartása ugyanis olyan nem mezőgazdasági tevékenységek végzésére készteti a termelőszövetkezeteket, amelyek korábbi megkötését, bürokratikus engedélyeztetési tortúráit, bár ebben már előbb is volt enyhítés, de most teljes feloldást jelent a törvény e téren. Más vonatkozásokban is megteremti a nehezebb és változó feltételekhez való rugalmasabb alkalmazkodás lehetőségét, mint például a belső vállalkozási formák. Erre a későbbiekben viszszatérek. Tehát a törvény módosítása jó, de szerintem kevés. Nem foglalkozik egy nagyon lényeges kérdéssel, ez pedig a szövetkezés egyik alapvető sajátossága és fontossága: a vagyoni érdekeltség. Erről Váncsa elvtárs azt mondta: „Elég szerények a tagi vagyoni kapcsolatok." Ezek nem szerények, hanem majdnem nem léteznek. A szövetkezetekben ugyanis kétféle érdekeltség van. Az egyik a tag személyes közreműködésével, a nyereséghez való hozzájárulás arányában történő részesedése az éves nyereségből; ez megoldott. A másik a vágyom érdekeltség lenne. Ez időszerű is lenne, hiszen a tagi kötődés és a vagyoni kötődés szétválaszthatatlan, és ez ma mégsem megoldott. Azok az alapítótagok, akik a földet, az eszközt, az állatot hozták be a termelőszövetkezetbe 28-30 évvel ezelőtt, már csak nagyon kis számban vannak jelen az aktív dolgozók között, hiszen járadékosok, vagy nyugdíjasok lettek az idő előrehaladtával, és sajnos jó részük elhalálozott. Az elhalálozottak földterületei nagyrészt föld-megváltással a termelőszövetkezeti közös vagyonba kerültek át. A most szövetkezetben lévő aktív tagok már nem hoztak vagy nem hoznak vagyont magukkal, ugyanakkor saját munkájukkal új vagyont teremtenek, gyarapítják azt, mégiscsak munkavállalónak minő-