Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-23

1863 Az Országgyűlés 23. ülése, 1988. március 16-án, szerdán 1864 gom az ő gazdaságukat fölvetni, ezért elnézést kérek tőlük. A Kiskőrösi Állami Gazdaság évek hosszú során veszteséggel, vagy pár százezer forint, vagy pár millió forint nyereséggel működött. Nem csoda, hát ugyanolyan rossz földeken gazdálkodott, mint a körülötte levő szakszövetkezetek. És egyszer eljöttek, hogy hogyan csináljuk mi, szakszövetkezetek a különböző tagi gazdálkodást, tagi árutermeltetést, és átvették ezt a modellt. Én most nem kimondottan ennek tulajdonítom, hogy 30—40—50 millió forintos nyereséggel zárják mostanában az évet, de nagyon sok millió forintot hozzátett, hogy egy módszert átvettek. Ismerünk termelőszövetkezeteket az ország különböző részén, ahol a közösben végzett munkán túlmenően különféle árutermelési szervezést csinálnak a tagság háztájijában és most már a földtörvény is lehetővé teszi, hogy ezt bővebben, nagyobb területeken meg lehessen csinálni. Szükséges-e akkor átszerveződni? Hanem talán ezeket a példákat kellene átvenni, vagy ha ezt egy az egyben nem lehet, de ezek a szakszövetkezeti tapasztalatok azt mondatják, hogy lehet más formában is gazdálkodni. Mert azt is meg kell mondani, hogy a szakszövetkezeti közös vagyonok működtetésével ugyanolyan gond van mind a termelőszövetkezetekben, mind az állami gazdaságokban. Elszemélytelenedett a tulajdon és ebben Szabó Kálmán képviselőtársamnak lényegében igaza van. Tehát én, amikor e témában felszólalok, akkor azt a szemléletet szeretném valahogy pallérozni, hogy ne csak nagy táblákban, meg munkacsoportokban, meg csak munkabérben gondolkodjunk egy-egy szövetkezetben, hanem más formában is lehet gazdálkodni. A szövetségekről a következőt szeretném véleményként elmondani. Nagyon kérem a politikát és az államot, a szövetkezeti érdekképviseleteknek ne szánjanak felügyeleti szerepet. Azok maradjanak meg érdekképviseleti szervekké, és hogy milyenekké? Szeretném tovább adni választókerületem három községében felém feltett kérdést. A kérdés így hangzott: a TOT tiltakozott-e a kormánynál, hogy a kereskedők ne hozzanak be bort, mert pincéikben eladatlan készletek vannak. És hogy ez mennyire húsba vágó, a szőlőtermelés több mint 60 százalékát a szövetkezeti szektorban állítják elő és sok ezer szőlőművelő parasztnak a gondja ez most és szövetkezeteké is. De tovább mennék: az érdekképviseleti szerepnél a bankrendszer megkérdezte-e, amikor besöpörte a hiteleket, a TOT véleményét, mert a Pénzügyminisztérium közbelépése után is a még kintlevőségekkel rendelkező szövetkezeteknél is bérfizetési problémák jelentkeznek. Tehát mi nagyon valós jogszabályokon nyugvó érdekképviseletet kérünk. És én még azt is nagyon szeretném, ha a kormány és a TOT évente — jó volna valahol még törvénybe is iktatni — leülne asztalhoz és megnézné a szövetkezeti parasztság szociális helyzetét, munkafeltételeit, a szabályzók hatását. Befejezésül: én ezt a törvénytervezetet úgy minősíteném — elnézést ezért a kifejezésért! —, hogy a gazda szerepet keresi, ennek az útján jár, ezért támogatni tudom. - De: a többi felszólalóval egyetértve, időszerűnek tartom egy új szövetkezeti törvény megalkotását és az országgyűlés elé való hozását. Köszönöm türelmüket. (Taps.) ELNÖK: Dr. Sera János Komárom megyei képviselő az utolsó felszólaló a mai napon. Dr. SÉRA János: Tisztelt Elnökasszony! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mert bibliai hasonlattal kezdhetem első parlamenti felszólalásom: még pár órával ezelőtt úgy volt, hogy holnap az elsők között leszek — és lám!: ugye, így lesznek az elsőkből utolsók. (Derültség.) Sajnos, ugyanilyen kontrasztot mutat az én 50 kilométeres választókörzetem is: az egyik felében a híres, világhírű Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát van — amelyet, azt hiszem, minden képviselőtársam nagyon jól ismer —, a másik felében sajnos több, nagyon szegényen működő termelőszövetkezet tevékenykedik. És e törvénynek a tanulmányozását egy kicsit ezeknek a szempontjából próbáltam elvégezni. Amikor olvasgattam a paragrafusokat, kérdésként vetődött fel bennem, hogy a módosítás szükségességét nem vitatva: jól szolgálja-e a népgazdaság fejlődését, a szövetkezeti mozgalom céljait és a maga területén döntően hozzájárul-e a kormány stabilizációs munkaprogramjának megvalósításához? Bár a módosítás egyes részei már itt-ott átforrósodtak a gyakorlat mindennapi kohójában, végleges formába öntése determinálni fogja holnapunk sikereit, vagy esetleges sikertelenségeinket. Ország világ előtt ismert, hogy termelőszövetkezeti mozgalmunk az utóbbi 25 évben kimagasló sikereket ért el. Alapeszméje a falun nemzeti összetartó erővé vált, amely képes volt egyre növekvő mértékben akaratot és tudást, munkát és szorgalmat értékké kovácsolni. A szövetkezeti eszme és gyakorlat a kezdeti kuszaságok, értelmezési zavarok, indulatok ellenéré szemünk előtt izmosodott és eredménye vezetett el a mai valósághoz, amelynek értelmében a szövetkezeti tulajdon egyenrangúvá vált az állami tulajdonnal. Sokszor úgy tűnt, hogy a fejlődése egyenletes és csak az utóbbi években vettük észre, hogy a fényt árnyék követi, helyenként döcög a szekér. Az országos tapasztalatokhoz hasonlóan szűkebb hazámban, Komárom megyében is — mint mondottam — sok kimagasló gazdaság, illetve termelőszövetkezet mellett sajnos egyre növekvő számban vannak kedvezőtlen körülmények között gazdálkodó, veszteséges szövetkezetek is. Úgy tűnik; hiába bástyáztuk körül jogszabályokkal, területi és országos érdekképviseleti szervekkel a szövetkezeti gyakorlatot, a status quo repedéseit el kell ismerni. Élesen, kritikusan fogalmazódik meg ez ott, ahol veszteséges tevékenység miatt bizonytalanná válik az élet. Sokszor lehet hallani a kérdést szövetkezeti tagoktól: hol és mikor hibáztunk? Én is feltettem magamnak ezt a kérdést — és a választ valahogy úgy summázhatom, úgy foglalhatom össze, hogy ott, ahol megsértettük a szövetkezet alapeszméjét, ahol félretettük az