Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-23

1865 Az Országgyűlés 23. ülése, emberközpontúságot, amikor a hibákat, hiányosságokat nem vettük időben észre és nem támaszkodtunk a szövetkezeti mozgalom megújulási képességére. Ezért kérdezem: hat-« még a tagok közössége, érdeke, vagy az egyetértő vezetőségi ülések nem váltak-e a hatalom és a beosztottak egyirányú adat- és utasításközlésévé. Él-e még a közös cél?: a biztos megélhetési pont minden tag részére. A tagok személyes részvétele mellett többségében ma már se nem érdeke, se nem kötelessége az anyagi hozzájárulás. A közösségi szellem vagy az érdekképviselet, netán az állami törvényességi felügyelet pedig nem tudta-e akadályozni a demokratikus önkormányzat karámba terelését? És még mindehhez adjuk hozzá a mostoha természeti körülményeket, a szervezetlenséget, a felelősség tudatos elkendőzését, a munkafegyelem lazulását és a nehezedő gazdasági körülményeket! Ezután kérdem: milyen csodának kellene történnie, hogy ne legyenek veszteséges szövetkezetek? A miniszteri módosító javaslat a jog oldaláról kívánja a szövetkezetek termelési viszonyait rendezni. Úgy érzem; szövetkezeteink jelenlegi állapotában ez kevés — de elfogadom; kivéve: a módosítás 58. § (2) bekezdése tekintetében. Elfogadom, mert tudom, tartalmi változás mindig és midenütt a tagok közös érdeke, és csak ők tudnak körülményeiken változtatni. A bajból való kilábaláshoz, az igazabb holnaphoz viszont olyan szövetkezeti tagokra van szükség ma, akik nem hajlandók elhallgatni, szótlanul tűrni és lelkiismeretükből kikívánkozó kritikát elfojtani. Merni kell bátran beszélni, és a hibákat nyíltan nevükön nevezni! Tisztelt Ház! Ilyenkor, március idusán, úgy érzem, hogy őszintébben és szorosabban kötődünk a szabadság élményéhez, amely valójában nem jelent sem többet, sem kevesebbet, mint azt, hogy az ember ténylegesen rendelkezzék önmagával, s egyúttal saját felelősségére, tudatára ébredjen. Kinyíló világunkban mindenkinek feladata felelősségének felismerése, s ez különös súllyal nehezedik ránk, országgyűlési képviselőkre, hiszen mi népünknek is számadással tartozunk. Természetesen elsősorban belső igazságunkért, cselekedeteinkért, önmagunkért, illetve a közösségben végzett munkánkért felelünk! E meggyőződésem kötelez arra, hogy kimondjam, miért tartom az előterjesztett törvénymódosításokat elfogadhatónak, de nem kielégítőnek. Igaz, a törvény alkotói a téeszek önállóságának erősítését, szervezeti és belső gazdasági kötöttségük oldását, valamint a tagok közösségi viszonyának némi javítását ígérik — de számos aktuális problémát figyelmen kívül hagynak. Korántsem a teljesség igényével, íme néhány: Nagyon hiányolom, hogy a törvénymódosítás vagyoni részvétel kötelezettségét új tagok felvételekor nem teszi kötelezővé. Erről már az előttem felszólaló képviselők is, más formában nyilatkoztak. Jelenleg már csak a tagok 20-30 százaléka rendelkezik földjáradékkal, vagyis járul hozzá vagyonilag a közös vagyon gyarapításához. Sajnos a tulajdonosi kötődés csökkenése sorvadásra ítélte a lelkiismeretességet, a felelősséget és a közösség-szellemű magatartást. En988. március 16-án, szerdán 1866 nek elkerülése végett a törvénynek kellett volna szabályoznia a vagyoni hozzájárulást, például meghatározott búza-értékben, amit a tag munkaviszony megszűnése esetén reálértékben vissza is kapna. A gazdálkodás eredményessége szempontjából jelenleg alkalmazott nyereség-, jövedelem-érdekeltség mellett szükségesnek tartanám minél előbb, minél szélesebb körben a vagyonérdekeltség bevezetését is. A piacgazdálkodás térnyerése miatt szándékában helyesen, de tartalmában szerintem igazságtalanul határozza meg a törvénymódosítás az általam el nem fogadott 58. § (2) bekezdését, amely tulajdonképpen a foglalkoztatás minimális határát férfiaknál 1500, nőknél pedig 1000 órában határozza meg. Ez szerintem nagyon sérti a női egyenjogúságot. Választókörzetem legjobb tsz-ében a nők átlagkeresete nem éri el óránként a 20 forintot, így 1000 munkaórára, és a háztáji földdel, amennyiben ilyen esetben csak felében szokták beszámítani, sehogysem teszi ki az összes jövedelmük az évi 36 000 forintot, ami tulajdonképpen deklarált létminimum. Rendszerint ezeknél a hátrányos helyzetű termelőszövetkezeteknél még a háztáji gazdaság sem tud úgy integrálódni, mint szükséges lenne a más területekhez hasonlítva. Nagyon rossz emlékű ez a féléves summás idő, igazságosabb lett volna szerintem a mindenkori létminimum összegét határértékként meghatározni. Célszerűnek tartanám, ha a törvénymódosítás a közgyűlés választójogát az elnökön kívül a termelőszövetkezet egyéb tisztségviselőire is azonos feltételekkel szabályozná. A tsz-ek szétválását viszont csak veszteséges gazdálkodás esetére véltem korlátozni, de nem az egész tagság egyharmadának igénylő elhatározásával, hanem az egyes települések, vagy korábban elkülönülten gazdálkodó egységek tagjainak igenlő szavazatai alapján. Végül magam, nagyon sok tsz-tae és vezető véleményét tolmácsolom, amikor elégedetlenségemnek adok hangot a területi és országos érdekképviseleti szövetségek tevékenységével kapcsolatban. Tudom, nagyon nehéz egyszerre tagi, szövetkezeti és állami érdekeket összeegyeztetni, de a mai arculatában — reprezentatív, apáskodó képviseletükben — sehogy sem felelnek meg a piacgazdálkodás érdekévelmi követelményeinek. Választókörzetem tsz-eiben senki nem érti meg például, és nem is tudja elfogadni, hogy a búza átvételi ára az 1959-es 280 forintról 1987-re 350 forintra emelkedett, ez 28 év alatt 30 százalékos növekedés, ugyanakkor egy hektár búza termelői költsége öt év alatt, vagyis az 1982. évi 6700 forintról, kiváló tsznél 1987-re 17 000 forintban realizálódott. Ez öt év átlagában 290 százalék. Vagy a kukoricánál ugyanezen időben 12 000 forintról a költségek 20 000 forintra emelkedtek. Érthető persze e költségnövekedés, hogyha egy Rába-Steiger ekevas jelenleg ÁF A-val együtt 1500—2400 forintba kerül, ami 4-5 mázsa búza értékének felel meg. összehasonlításul: ugyanez nyugat-európai országokban 70—130 kilogrammos búzaértékért megvásárolható. A törvény nem mondja ki, de nem is tiltja, hogy az