Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-17

1261 Az Országgyűlés 17. ülése, 1987. szeptember 16-án, szerdán 1262 Kürti László református püspök úr Kölcseyt idézte, hadd idézzem én is a költő szavait, a már-már köz­helyszámba menő szavait: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!" Nem kevésbé fontos azon­ban az előző sor, mit sokszor, nem is véletlenül hall­gattunk el: „Messze jövendővel vess össze jelenkort". Nem véletlenül hallgattuk el e gondolatot mert az évtizedeken át folytatott úgynevezett eredménypro­pagandánkkal ezt nem lehetett összeegyeztetni, ami­nek egyébként most isszuk a keserű levét. Az országgyűlés mostani ülésszakának az a külde­tése, hogy mérlegelje és eldöntse: a kormány beter­jesztett munkaprogramja — annak ellenére, hogy csak három évre szól — komolyan vetett-e össze jelenkort messze jövendővel? Felzárkózunk-e a modern világ­hoz, behozzuk-e társadalmi, gazdasági késedelmün­ket, elmaradásunkat? Megőrizzük-e sorsunkat, ha­gyunk-e valami nagyszerű folytathatót utódainkra? Mert erkölcstelen az a társadalom, amelyik adósságát, ügyeinek rendezését utódaira hagyja. Tisztelt Képviselőtársak! Történelmi jelentőségű felelősséget veszünk vál­lunkra. A kormány bizalmat kér tőlünk. Közülünk sokan a garanciákat feszegetjük, igényeljük. Kétség­telen feszültség keletkezett e két ponton: a bizalom és a garancia pólusán. Jogos a mi garancia-igényünk, mi­ként jogos a kormány bizalom-igénye is. Ha akörül fo­rognánk, hogy melyik előbb, akkor valami módon a mi volt előbb — a tyúk vagy a tojás — dilemmájához jutnánk. Az előttünk fekvő program — kimunkáltsága mel­lett is — szándék-program. A bizalom most az eltö­kélt szándéknak szól, nem pedig a betűnek, a program betűinek, mert még most sem lehet tudni, hogy mi­lyen mélyre rágta magát a nyilvánvaló gazdasági válság és a lappangó társadalmi válság. Világos és tiszta a helyzetfelismerés és a szándék is. Három év múlva nem a betűt, az esetleg dogmává vált írást kérjük szá­mon, hanem a program lendületét, vagy lefékeződé­sét. A kormányprogramnak — mai ismereteink sze­rint — kézzelfogható a realitása. Ez hordozhatja magá­ban a sikerét is. Visszautalva az előbb mondottakra, a bizalom két­pontúságára: a bizalomért bizalmat is várunk. Olyan kormányzatra van szükség, amely világosan látja, hogy az állampolgárok felnőtt emberként alkalmasak és készek a nemzet és a maga ügyének, sorsának fele­lős irányítására. Bizonyára nem értenek félre, ha azt mondom: szolgáló kormányzatra van szükség. Mint ahogy szükség van a központi és a helyi aka­rat önállóságának a mainál sokkal csiszoltabb és dif­ferenciáltabb Összehangolására. Az ideális és a kívána­tos munkamegosztási rend az lenne, ha a 19 erős, ön­állóságában gyarapodó megye a mainál hathatósabb központi akaratot tételezne fel és igényelne, nem pe­dig fordítva, ahogy ma van: a 19, túlzottan önállósult megye lehetőségei szerint ellenzi és opponálja az erős központi akaratot, ahogy én látom. Más szavakkal és konkrétan: szükséges a megrekedt államigazgatási re­form folytatása, nem állhatunk meg félúton, a járások megszüntetésénél. Lényegében államalapító királyunk ezer éve ránk hagyott, ránk kövesült megye-rendsze­rével van dolgunk. Az államigazgatás olyan irányú korszerűsítésére gondolok, amely nagyobb demokrá­ciát, érdemi döntésjogot ad az állampolgárnak, az ál­lampolgárban pedig ezután kialakult az a tudat — és vele párhuzamosan az a gyakorlat —, amely félreért­hetetlenül demonstrálja, hogy a hatalmat nem az igaz­gatási apparátus, hanem a nép maga közvetlenül, vagy képviselői révén, közvetve gyakorolja. Az igazi helyi érdekek védelme szempontjából is kívánatosnak tartom, hogy a kormány eszközökben is erősítse saját, központi hatalmát: kormányzati szem­léletet juttasson érvényre — természetesen a miniszte­ri felelősség hangsúlyozása mellett — az elharapódzó tárca- és megyeszemlélet helyett. Mert ennek kedve­zőtlen kihatását gyakran érezzük a magunk bőrén. Mondhatnék erre elszomorító példákat arról a terü­letről, ahol élek. Olyan eseteket hozhatnék szóba, ha nem óvakodnék a magunk szennyesének kiteregetésé­től, amelyek mint a rozsda a vasat kezdik ki, rágják a bizalmat, az állampolgári bizalmat. Azt hiszem, vilá­gos, mire gondolok: egyes köztisztviselők — régi szó­használattal élve kiskirályok — lezülléséről, korrupt­ságáról van szó, akik a maguk hitbizományának tekin­tik a rájuk osztott közjavakat, a közért viselt felelős­séget, s ezáltal bemocskolják a becsületesen dolgozó, erkölcsileg feddhetetlen köztisztviselői kar többségét, amelynek munkája nélkül egyszerűen elképzelhetet­len az államhatalom zavartalan működése. Tisztelt Országgyűlés! A miniszterelnöki expozéból, a sajtónak, televízió­nak, rádiónak adott nyilatkozataiból, megnyilvánulá­saiból azt olvastam ki, hogy a kormány erős központi akaratot óhajt megvalósítani, a feszültségek vállalásá­val. Nem csodaszert és gyógyírt kínál sebeinkre, ha­nem egyértelmű cselekvést kíván. A gondok eddig is világosak voltak, megoldásukra jó határozatok és cse­lekvési programok születtek, csak bátortalanok, vagy restek voltunk a végrehajtáshoz. Legyen ez intő pél­da. Most egységes mérce, egyforma elbírálás, tartós ér­tékrend szükséges. így valósítható meg törésmentesen a tisztességesen ígért nehezebb korszak. De legyen vi­lágos mindenki számára, hogy miben következik ne­hezebb korszak. Avassuk be ügyeinkbe jobban a ma­gyar népet, és erősítsük meg az érdekeinket védő és képviselő központi akaratot. De ehhez falazzuk be a kiskapukat — és ezt nemcsak a kormánynak javas­lom, hanem magunknak is ajánlom — amikor a prog­ram köveit rakjuk egymásra. Erősítsük meg a kor­mányzati munkát következetes számonkéréssel, hi­szen valljuk meg: gyakorta következetlenségünkkel szerettük volna magunknak erőket megnyerni, miköz­ben a legjobb erőink forgácsolódtak szét. A kormányprogram sikeréért szükséges kimozdul­nunk eddigi kényelmi helyzetünkből: a naturális cse­re helyett a világpiaci integrációt kell vállalnunk, az országot pedig - végre már — ne csak szóban, hanem tettekben és a lehetőségek kínálásában is tegyük nyi­tottá, hiszen lépést tartani a világpiac követelményei­vel csak a világgazdaságba való integrálódással lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents