Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-17

1261 Az Országgyűlés 17. ülése, 1987. szeptember 16-án, szerdán 1262 Kürti László református püspök úr Kölcseyt idézte, hadd idézzem én is a költő szavait, a már-már közhelyszámba menő szavait: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!" Nem kevésbé fontos azonban az előző sor, mit sokszor, nem is véletlenül hallgattunk el: „Messze jövendővel vess össze jelenkort". Nem véletlenül hallgattuk el e gondolatot mert az évtizedeken át folytatott úgynevezett eredménypropagandánkkal ezt nem lehetett összeegyeztetni, aminek egyébként most isszuk a keserű levét. Az országgyűlés mostani ülésszakának az a küldetése, hogy mérlegelje és eldöntse: a kormány beterjesztett munkaprogramja — annak ellenére, hogy csak három évre szól — komolyan vetett-e össze jelenkort messze jövendővel? Felzárkózunk-e a modern világhoz, behozzuk-e társadalmi, gazdasági késedelmünket, elmaradásunkat? Megőrizzük-e sorsunkat, hagyunk-e valami nagyszerű folytathatót utódainkra? Mert erkölcstelen az a társadalom, amelyik adósságát, ügyeinek rendezését utódaira hagyja. Tisztelt Képviselőtársak! Történelmi jelentőségű felelősséget veszünk vállunkra. A kormány bizalmat kér tőlünk. Közülünk sokan a garanciákat feszegetjük, igényeljük. Kétségtelen feszültség keletkezett e két ponton: a bizalom és a garancia pólusán. Jogos a mi garancia-igényünk, miként jogos a kormány bizalom-igénye is. Ha akörül forognánk, hogy melyik előbb, akkor valami módon a mi volt előbb — a tyúk vagy a tojás — dilemmájához jutnánk. Az előttünk fekvő program — kimunkáltsága mellett is — szándék-program. A bizalom most az eltökélt szándéknak szól, nem pedig a betűnek, a program betűinek, mert még most sem lehet tudni, hogy milyen mélyre rágta magát a nyilvánvaló gazdasági válság és a lappangó társadalmi válság. Világos és tiszta a helyzetfelismerés és a szándék is. Három év múlva nem a betűt, az esetleg dogmává vált írást kérjük számon, hanem a program lendületét, vagy lefékeződését. A kormányprogramnak — mai ismereteink szerint — kézzelfogható a realitása. Ez hordozhatja magában a sikerét is. Visszautalva az előbb mondottakra, a bizalom kétpontúságára: a bizalomért bizalmat is várunk. Olyan kormányzatra van szükség, amely világosan látja, hogy az állampolgárok felnőtt emberként alkalmasak és készek a nemzet és a maga ügyének, sorsának felelős irányítására. Bizonyára nem értenek félre, ha azt mondom: szolgáló kormányzatra van szükség. Mint ahogy szükség van a központi és a helyi akarat önállóságának a mainál sokkal csiszoltabb és differenciáltabb Összehangolására. Az ideális és a kívánatos munkamegosztási rend az lenne, ha a 19 erős, önállóságában gyarapodó megye a mainál hathatósabb központi akaratot tételezne fel és igényelne, nem pedig fordítva, ahogy ma van: a 19, túlzottan önállósult megye lehetőségei szerint ellenzi és opponálja az erős központi akaratot, ahogy én látom. Más szavakkal és konkrétan: szükséges a megrekedt államigazgatási reform folytatása, nem állhatunk meg félúton, a járások megszüntetésénél. Lényegében államalapító királyunk ezer éve ránk hagyott, ránk kövesült megye-rendszerével van dolgunk. Az államigazgatás olyan irányú korszerűsítésére gondolok, amely nagyobb demokráciát, érdemi döntésjogot ad az állampolgárnak, az állampolgárban pedig ezután kialakult az a tudat — és vele párhuzamosan az a gyakorlat —, amely félreérthetetlenül demonstrálja, hogy a hatalmat nem az igazgatási apparátus, hanem a nép maga közvetlenül, vagy képviselői révén, közvetve gyakorolja. Az igazi helyi érdekek védelme szempontjából is kívánatosnak tartom, hogy a kormány eszközökben is erősítse saját, központi hatalmát: kormányzati szemléletet juttasson érvényre — természetesen a miniszteri felelősség hangsúlyozása mellett — az elharapódzó tárca- és megyeszemlélet helyett. Mert ennek kedvezőtlen kihatását gyakran érezzük a magunk bőrén. Mondhatnék erre elszomorító példákat arról a területről, ahol élek. Olyan eseteket hozhatnék szóba, ha nem óvakodnék a magunk szennyesének kiteregetésétől, amelyek mint a rozsda a vasat kezdik ki, rágják a bizalmat, az állampolgári bizalmat. Azt hiszem, világos, mire gondolok: egyes köztisztviselők — régi szóhasználattal élve kiskirályok — lezülléséről, korruptságáról van szó, akik a maguk hitbizományának tekintik a rájuk osztott közjavakat, a közért viselt felelősséget, s ezáltal bemocskolják a becsületesen dolgozó, erkölcsileg feddhetetlen köztisztviselői kar többségét, amelynek munkája nélkül egyszerűen elképzelhetetlen az államhatalom zavartalan működése. Tisztelt Országgyűlés! A miniszterelnöki expozéból, a sajtónak, televíziónak, rádiónak adott nyilatkozataiból, megnyilvánulásaiból azt olvastam ki, hogy a kormány erős központi akaratot óhajt megvalósítani, a feszültségek vállalásával. Nem csodaszert és gyógyírt kínál sebeinkre, hanem egyértelmű cselekvést kíván. A gondok eddig is világosak voltak, megoldásukra jó határozatok és cselekvési programok születtek, csak bátortalanok, vagy restek voltunk a végrehajtáshoz. Legyen ez intő példa. Most egységes mérce, egyforma elbírálás, tartós értékrend szükséges. így valósítható meg törésmentesen a tisztességesen ígért nehezebb korszak. De legyen világos mindenki számára, hogy miben következik nehezebb korszak. Avassuk be ügyeinkbe jobban a magyar népet, és erősítsük meg az érdekeinket védő és képviselő központi akaratot. De ehhez falazzuk be a kiskapukat — és ezt nemcsak a kormánynak javaslom, hanem magunknak is ajánlom — amikor a program köveit rakjuk egymásra. Erősítsük meg a kormányzati munkát következetes számonkéréssel, hiszen valljuk meg: gyakorta következetlenségünkkel szerettük volna magunknak erőket megnyerni, miközben a legjobb erőink forgácsolódtak szét. A kormányprogram sikeréért szükséges kimozdulnunk eddigi kényelmi helyzetünkből: a naturális csere helyett a világpiaci integrációt kell vállalnunk, az országot pedig - végre már — ne csak szóban, hanem tettekben és a lehetőségek kínálásában is tegyük nyitottá, hiszen lépést tartani a világpiac követelményeivel csak a világgazdaságba való integrálódással lehet.