Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-22

1757 Az Országgyűlés 22. ülése, 1987. december 17-én, csütörtökön 1758 nem szeretnék Berecz Jánossal ellentétbe keveredni, inkább ezért úgy mondom, hogy Istenben, teremtőben vagy túlvilágban hívők vagy éppen azt tagadók —, és ahol éppen az állam tart intézményes kapcsolatot az egyházakkal. És hozzátéve még: az ország létező népfrontpolitikájában pedig — ilyen értelemben — hívők és nem hívők korlátokat átlépve már megtalálták a közös ügy szolgálatát, a nemzet felemelkedését. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a témához többen nem jelentkeztek szólásra, ezért Miklós Imrének, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének válasza következik. MIKLÓS IMRE: Tisztelt Országgyűlés! Élve a válaszadás kötelességével és jogával, azonban nem visszaélve ezzel, különös tekintettel az előre haladott időre, röviden próbálok néhány mondatot mondani, hiszen vitát összefoglalni nem kell, mert nem volt vita. Egyetértés volt mindazzal, ami a magyar egyházpolitikára ma érvényes. Az a tény, hogy az Országgyűlés napirendre tűzte ezt a témát, erkölcsi, politikai segítséget ad mindazoknak, állami és egyházi tisztségviselőknek széles ez országban, akik az egyházpolitikával foglalkoznak, hogy azt az utat, amit eddig küzdelmekkel, gondokkal, de következetesen jártunk, ezt folytatnunk kell. Szeretném megköszönni a felszólalásokat, amelyek magas szinten kiegészítették az általam elmondottakat, értékes gondolatokkal járultak hozzá, hogy mindazok, akik ezzel a munkával foglalkoznak, a jövőben jobban tudják végezni kötelességüket. Egyes gondolatok megerősítették azt, amit tettünk eddig, más gondolatok bátorítást adtak a továbbfolytatásra; néhány gondolat segítséget adott ahhoz, hogy elmélyedjünk, gondolkodjunk, megvizsgáljuk, hogy hogyan lehetne azokkal az aktuális kérdésekkel foglalkozni. Azt hiszem, helyes az a sorrend, hogy mindazon, amit itt hallottunk, először elgondolkodunk, feldolgozzuk magunkban, utána megfogalmazzuk a gondolatainkat, konzultálva mindazokkal a világi és egyházi hozzáértőkkel, felelős emberekkel, akik eddig is segítették a munkánkat, akikkel együtt alakítottuk és alakítjuk a jövőben is a politikát, s végül miután gondolkodtunk és meg tudtuk fogalmazni a gondolatainkat, cselekedjünk abban a szellemben, amilyen szellemben az Országgyűlés ma foglalkozott ezzel a témával. Még egyszer szeretném megköszönni az Országgyűlésnek, hogy napirendre tűzte ezt a fontos témát, a felszólalóknak pedig azt, hogy segítséget nyújtottak munkánkhoz. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Kérem, hogy aki az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének beszámolóját és a hozzászólásokra adott válaszát elfogadja, kézfelemeléssel szavazzák. (Megtörténik.) - Köszönöm. Van, aki nem fogadta el a beszámolót? (Nincs.) Tartózkodott-e valaki a szavazástól? (Nem.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés Miklós Imre államtitkár beszámolóját és a hozzászólásokra adott válaszát elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most azt kérem, hogy egy 20 perces szünetet tartsunk, hogy utána, kissé felfrissülve, a hátralévő napirendi pontokat meg tudjuk tárgyalni. (Szünet: 18.20-18.45 - Elnök: Sarlós István) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Elérkeztünk a munkánk utolsó szakaszához. Én elnézést kérek azért, mert most még egy szünetet tartottunk, de ezt a szünetet arra használtuk fel, hogy néhányan találkozzunk a Magyarországon működő egyházak vezetőivel, egyházi képviselőkkel, hogy néhány szóban értékeljük azt a munkát, amely itt az utolsó napirendi pont tárgyalása körül lezajlott. * Bejelentem, hogy az Országgyűlés állásfoglalását kérjük az 1987. december 7—10 között megtartott washingtoni szovjet-amerikai csúcstalálkozóról. Az erre vonatkozó felhívás-tervezetet kiosztottuk képviselőtársaink között. Dr. Szűrös Mátyás elvtárs, külügyi bizottságunk elnöke kíván ezzel kapcsolatban szólni. Dr SZŰRÖS MÁTYÁS: Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársak! A külügyi bizottság nevében, miniszterelnökünk javaslatával is összhangban indítványozom, hogy az Országgyűlés foglaljon állást Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan washingtoni találkozójával kapcsolatban. S amint az elnökünk mondta, az állásfoglalás szövegét szétosztották és remélem, hogy képviselőtársaim megkapták és el tudták olvasni. Annyit fűznék még hozzá kiegészítésül, hogy néhány stilisztikai változtatás még szükséges lesz rajta. Ügy vélem, hogy az előterjesztést nem kell részletesen indokolnom, hiszen az önmagáért beszél. Csupán néhány gondolatot, megjegyzést szeretnék hozzáfűzni. Kérem, gondoljunk mindenekelőtt arra, hogy milyen hosszú és nehéz út vezetett el Hirosimától a legutóbbi szovjet—amerikai csúcstalálkozóig. Ha ezt megtesszük, még jobban tudjuk értékelni a washingtoni megállapodásokat és elvi döntéseket. Az első lépést tették meg, a küzdelem, a munka azonban folytatódik. Mihail Gorbacsov washingtoni látogatása korunk alapkérdéseire rímel. A nukleáris szembenállás erősödése nyomán az emberiség léte vált fenyegetette. A végső katasztrófa megakadályozása mindenkinek egyformán érdeke, bár még sokaknak nehéz belátni, hogy az új helyzet újfajta gondolkodást, felelősséget és magatartást igényel. A mai világban a párbeszéd, a tárgyalás az egyedül járható út a veszélyek elhárításában, a vitás kérdések rendezésében. A nagyfokú egymásrautaltság, a kölcsönös függés miatt a békés együttélés és együttműködés egyetemes érdekké vált. A nukleáris fenyegetést, de a