Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-17

1251 Az Országgyűlés 17. ülése, 1987. szeptember 16-án, szerdán 1252 és tenni fogunk a jövőben is. Itt annyit akarok mondani a politikai struktúrával összefüggésben, hogy a Központi Bizottság egy látszatra nem sokat mondó megnevezéssel dolgozik, ezt úgy hívják, hogy a párt vezető szerepének megvizsgálása. De azt meggyőződéssel mondom: ez kihat minden másra, mert a párt vezetésének az érvényesítési módja azt hiszem érinti az összes társadalmi szervezetet, állami, gazdasági szervezetet és ebben az összefüggésben fogja vizsgálni a Központi Bizottság. Tehát napirenden van, enynyit tudok most mondani. Lehet, hogy ebben különböző nézetek vannak. Én hallottam már olyan nézetet, hogy nemcsak, hogy a párt ne foglalkozzon gazdasági dolgokkal, hanem az állam se — meg nem tudom én — akkor az nagyon jó lesz. Olyan országot nemigen tudnak nekem mutatni, majd ahol pártok és kormányok nem foglalkoznak ilyen kérdésekkel. A minap hallottam, valamelyik előzetes vitán felszólalt egy mérnökember. Azt mondja: kérem szépen, ha valaha, hát most szükség van a párt irányítására, mondja meg, hogy mit csináljunk, akkor csináljuk. Azt hiszem, ebben van igazság, a mi rendszerünkben. Még a párt politikájáról befejezésként. Elvtársak! A mi politikánknak — most ezt így kell mondanom — vannak állandó és nem változó elemei, erről is fogok szólni, és szeretném hangsúlyozni, és vannak változó elemei, ezekről is szólni akarok. Mi az állandó? — És ez sok minden mást is érint. Egy bizonyos történelmi pillanatban, vagy kettőben tehát közvetlenül a második világháború befejezését követő időszakban vagy három évig folyt a harc, hogy milyen útra lépjen az ország. És ez eldőlt. Hogy hogyan, miképp, azt a részletes előadásokban tárgyaljuk meg, de a döntés az volt, hogy Magyarországon népi hatalom született és Magyarország a szocialista fejlődés útjára lép. A második abban a bizonyos történelmi krízis időszakában született, ahol ugyancsak erről volt szó. Arról volt szó, hogy Magyarországon népi hatalom kell, hogy maradjon és Magyarország a szocializmus útján menjen tovább. Ez a mi politikánk két kardinális pontja. Ebben semmi változás nincs és nem lehetséges. Szeretnék egy jelképpel élni. Ennek a népi hatalomnak, szocialista államnak tényleg van egy ilyen jelképe : az ötágú vörös csillag. Nem akarok itt melodramatikus helyzeteket felidézni, önök nagyon jól tudják, hogy amikor a rendszer ellen támadtak, mi történt az ötágú csillaggal. Az akkor is jelkép volt és annak az eltüntetése volt az első romboló cselekedet. Ennek az ötágú csillagnak sem volt könnyű a története nálunk. Kérem, ezt a bizonyos 56-os társadalmi krízist megelőzően is történt hiba ezzel az ötágú csillaggal, bizonyos dolgokkal beszennyezték azt. Nem akarom itt részletezni, mindenki tudja, miről van szó. Ez a személyi kultusz időszaka. Mi a profanizálás ellen is vagyunk. Meg kell tisztítani ezt a jelképet mind attól, ami erre árnyékot vetett, vagy szennyet, vagy sarat hozott, de ill! eltüntetni sem akarjuk. A profanizálás ellen szólva azt akarom mondani, hogy nem szeretem társadalmilag kategorizálni a forradalmakat, de én mindig féltem valamikor a kispolgári forradalmártól, mert az mindent 430 százalékra szeret csinálni. Ennek következtében az ötágú csillagot kezdték a lepedőkbe beszövetni, a hamutartók közepébe, hogy a hamut legyen hova verni, és így tovább, nem akarom ezt részletezni. És mi rendeletet hoztunk az ötágú csillag védelméről. Megtiltottuk, hogy éjjeli mulatók cégtábláján ott legyen, mert annak semmi köze a funkciója alapján az ötágú csillaghoz, meg ott, ahol ez nem kell, és meghagytuk a jogot az ipari, a mezőgazdasági és a termelőüzemeknek, viselhetik a főkapujukon. Ez helyes volt. És ha idegenek jönnek hozzánk, azt azért tudják, hogy hol vannak, a Parlament legmagasabb csúcsán, ott legyen ott és az mindig is ott kell, hogy maradjon. Ez a mi politikánk egy jelképes kifejezése. A mi politikánk állandó elemei nem változnak. Kétfrontos harcot folytatunk még ma is kell bizonyos értelemben szektás elemek, dogmatizmus stb. ellen harcolni, mert még mindig találkozni ilyesmivel. Ez most leginkább a változás igényével szembeni vonakodásban jelenik meg — hogy ez is szocializmus, meg nem tudom én miket mondogatnak — és ettől egy picit szélesebb patakokban a másik irányzat, a revizionizmus, a jobboldaliság is jelen van a mi közéletünkben. És mi harcolni fogunk mindkettő ellen, úgy ahogy eddig is tettük. Szövetségi politikát folytatunk, ami a társadalmi osztályok szövetsége természetesen és politikai erők szövetsége. Csak így — nem is tudom, hogy érzékeltessem —, ezt mi csináltuk, csináljuk és folytatni akarjuk. Szóba került itt már közéleti ember is. Csak hirtelen jutott eszembe, nem akarok tovább menni — Veres Péterre gondolok, aki sokáig és régen politikai tényező volt Magyarországon. Már a Horthy-rendszerben is valaki volt Veres Péter, és hát úgymond egy másik koalíciós pártnak a vezető embere volt, és konfliktusaink is voltak. És vele is egyetértésre jutottunk és ma is szívesen vennénk egy vezető írótól olyasmit, amit a Veres a munka tiszteletéről és szentségéről, becsületről, kötelezettségvállalásról hirdetett és egyetértésre jutott. A másik ember, aki nem politikai ember volt, de nem akárki, az Kodály. Azzal is egyetértésre jutottunk. Sok mindenben segített — hacsak mint jelkép is, érdekes volt Kodály. Az öreget gyerek korom óta ismertem és furcsa köszönési viszonyban voltunk, tiszteletből én mondom: tanár úr, ő mondja: Kádár elvtárs. De ő nem használta általában az elvtársat. Mi így beszélgettünk. Erre az emberre mi volt a jellemző? Aki emlékszik a működésére: belső értekezleten bármit tárgyaltunk, kongresszusi téziseinket tárgyaltuk, nála pedánsabb, konstruktívan kritikusabb ember nem volt. Az semmiféle szöszékről nem hozsannázóit rólunk — és a Veres se természetesen, ő sem hozsannázóit, nem is kellett ilyesmi. Érdekes ember volt Kodály, ő sokfelé utazott, járt az USÁ-ban, Moszkvában és máshol, s csak csodálkoztam a visszaszivárgó híreken. Idehaza bírálta a magyar vezetést, külföldön dicsérte, méltatta és elismeréssel szólt róla. Itthon bírált minket, ott méltatta a vezetést. Megfontoltnak, reálisnak, felelősnek nevezte.