Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-17

1253 Az Országgyűlés 17. ülése, 1987. szeptember 16-án, szerdán 1254 A legfrissebb példa arról jut eszembe, hogy amint az újságokban láthatták, nálunk a III. kerületben van Lékai bíboros tér. Történelmi vívmányunk, de a reálpolitikáé, a szövetségi politikáé is természetesen a magyar állam és az egyházak rendezett, normális viszonya. Ideológiájához természetesen mindenki ragaszkodik, ez szükségszerű, az állam is, az egyház is autonóm munkát végez, az egyik is, a másik is, végzi a maga dolgát, de feladatunk, hogy keressük és megtaláljuk a találkozási pontot. Az előbb kétfrontos harcról beszéltünk. Valahol felmerült, hogy legyen Magyarországon valami tér, amelyet úgy hívnak majd, hogy Lékai bíboros tér. Kezdtek tűnődni, hogy szocialista országban bíboros terünk lesz? Én meg magamban gondoltam — ezt nem is használtam a vitában —, hogyha a tisztelt államalapító királyról lehet Szent István park Magyarországon, akkor bíboros tér is lehet. Miért ne lehetne? És ha az a bíboros nekünk jó volt élő bíborosként, akkor az emlékét is tisztelhetjük azzal, hogy legyen egy bíboros tér. Ezt csak mint szimptómát mondom, valamit érzékeltetni akarok vele. Mert Lékai hazafi volt, amint annak tekintjük és más egyházak felelős vezetőit is. A papi hivatásuk az ő dolguk, de ugyanazon nép fiai vagyunk. Ahogy Lékai kifejezte, kenyeret a hivő is eszik meg a nem hívő is, hát akkor megteremtem is közösen kell. Tovább nem is részletezem. Ha a népfront kongresszuson, ahol én is ott voltam, azt mondhatták a katolikusok, a protestánsok, hogy az egyházak saját felfogásuknak megfelelően és a maguk módján támogatják az országépítő munkát, akkor megkaptuk a maximumot. Köszönjük és igényeljük a jövőben is. És ez a helyes, mert egységre és tömörülésre is szükség van. Ezt célozza a szocialista demokrácia fejlesztése, akárcsak a reformpolitika. Ez is forradalmi törekvés, mert a forradalom — győzelme után — reformok útján fejlődik tovább. Ennek semmi köze a hajdanvolt emlékezetes reformizmushoz. Ennek semmi köze ahhoz. Ez a fennálló rendszer saját funkciója. Reform szükséges ahhoz, hogy fejlődjön, és megtalálja az új kérdésekre az új választ, de úgy, hogy az állandó elemek megmaradj anak. A népi hatalomról, a szocializmusról szólva most nem térek ki részletesen a párt vezető szerepére. Gondolom, erre az adott viszonyok között szükség van, ez politikánk megvalósításának nélkülözhetetlen feltétele. Nemzetközi politikánk ismeretes: nemzetközi síkon is dolgozunk, a szocialista országokkal, a világ haladó erőivel kapcsolatokat ápolunk, a kapcsolatok megtartásáért voltunk mindig, folytatni fogjuk. Én is csatlakozom Grósz elvtárs megállapításához: világtörténelmi jelentőségű az a megújulási folyamat, ami most végbemegy a szocialista világban. Nem könnyű, nehéz folyamat. De gyakorlatilag ez az egész szocialista világban így van. — Különböző okok miatt nem egyformán zajlik a Szovjetunióban, a többi európai szocialista országban, Kínában, de mindenütt napirenden van, és ez egy nagy megújulás lesz, világtörténelmi jelentőségű lesz. Ennek mi nagyon örülünk, mert volt egy időszak, amikor egy picit kétes hírbe keveredtünk a mindenféle reformok nyomán, hogy kapitalista módszereket alkalmazunk, meg mi az ördög. Most már nem vagyunk egyedül és árvák ezekben a szükségszerű újításokban. Egy világáramlat részeként Magyarország is ott van a megújulásban. És ez a megújulás — azért használom ezt a kifejezést, mert ez nemcsak a szocialista rendszer szempontjából világtörténelmi jelentőségű, hanem az emberiség szempontjából is — láthatják, a külpolitikában már hat is. Amióta ez a megújulási folyamat tart, azóta találkoznak olyan kifejezésekkel, hogy valamennyi állam kölcsönös és egyenlő biztonság a fegyverzet alacsonyabb szintjén, kölcsönös ellenőrzés és így tovább. Ezek már a megújulást jelentik. A megújulás már nemcsak meghirdetett program, hanem de facto, tényként jelentkezik, és büszke vagyok arra, hogy ez szocialista program. A Szovjetunió, a Varsói Szerződés országai és más szocialista országok külpolitikai programja: harc az atomfegyvermentes világért. Amikor a kapitalisták még ott tartanak, hogy az mondogatják: atomelrettentés nélkül nehéz nekik. A szocializmus azt mondja, hogy az emberiség atomfegyvermentes világban éljen. Folyamatosak a tárgyalások a Szovjetunió és az Egyesült Államok között, s még az olyan kényes relációkban is, mint az NSZK-NDK, látják, hasznos a kontaktus-felvétel. Megítélésem szerint ez is az európai békét szolgálja. A szövetségi rendszerek is kontaktusban vannak, a KGST és a Közös Piac között előrehaladott tárgyalások vannak folyamatban, legalábbis; egy ideje napirenden vannak. A Varsói Szerződés és a NATO között érintkezésfelvétel történt Bécsben, hogy tárgyaljunk a közös érdekű ügyekről. És mi általában persze — most úgy kell mondani, hogy a Magyar Népköztársaság és a szocialista világ — az összes vitás nemzetközi kérdés tárgyalásos megoldásának a hívei vagyunk. A nemzetközi helyzet a szocialista oldal fellépéseként valamit enyhült az utóbbi időben és valós, reális közelségbe került a komoly megegyezés a középhatósugarú és rövid hatósugarú rakéták és atomfegyverek megszüntetésére az egész világon, mert a Szovjetunió a kettős nullamegoldást javasolta, nemcsak Európában. És mi emellett vagyunk. A Magyar Népköztársaság és pártunk is persze a nemzetközi síkon is jelen van, és erejéhez, lehetőségéhez képest kiveszi részét a közös feladatokért folytatott harcból. Eddig is ezt tette, most is ezt teszi és a jövőben is ezt fogja tenni. Elnézést az időterjedelemért, én is megköszönöm a figyelmüket, és szeretném kijelenteni, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt teljes erejével támogatni fogja a kormányt 1990-ig szóló munkatervének és a nyilatkozatban elhangzott törekvésének megvalósításában. És számít arra, hogy a többi társadalmi szervünk is — szakszervezet, ifjúsági szövetség, népfront — segíteni fogja ezt a folyamatot. És számítunk népünk megértésére, hogy támogatni fogja ezeket a szükségszerű lépéseket is, hogy a kibontakozás síkjára kijussunk és