Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-22

1739 Az Országgyűlés 22. ülése, 191 leg plusz erőként még valamiféle, általa nagyon tisztelt erők segítségül hívásával is számolhatunk. A Magyar Szocialista Munkáspárt történelmi vívmányának tartom, hogy a vallásos embereknek Magyarországon nem kell szembekerülniük hazájukkal vagy hitükkel, vallásukkal, amikor ebben a társadalomban az Alkotmánynak megfelelően élnek és dolgoznak. A kettő nemcsak érzelmeinkben, hanem társadalmi gyakorlatunkban is összefér. Nem a meggyőződés és a hit minősége a mérce a számunkra, hanem a hazához, a társadalmi gyakorlatban elfoglalt helyhez és a szocialista építő munkában való részvétellel mérjük mindenkinek a magatartását. Azt azonban tudnunk kell, hogy a politikai és ideológiai összefüggések igen bonyolultak, nem olyan egyszerű képletként mozognak, hogy ilyen a meggyőződésed, tehát ilyen a politikai magatartásod; olyan a meggyőződésed és olyan a politikai magatartásod. Bármilyen ideológiai meggyőződésű emberek között is vannak, lehetnek a haladásnak elkötelezettjei, akiknek meg kell találniuk egymást a fejlődés szolgálatában. És minden oldalon lehetnek — vannak is — elvakultak, gyűlölködők, együttműködésre képtelenek. Ma ilyeneknek tartom én az egyházak kebelében működő olyan személyeket, akik a fiatal emberek hitét nem ápolni, hanem politikai célokra felhasználni akarják. Akik nem azt szolgálják, hogy ez a hit gazdagabb, mélyebb és erősebb legyen, hanem szembe akarják állítani a haza iránti kötelezettséggel, a nemzetközi haladás melletti elkötelezettséggel, és szembe akarják állítani minden normális, egészséges hazafi társadalmi kötelezettségeivel. De a másik oldalon is van ideológiai türelmetlenség, amelynek politikai megnyilvánulásaihoz hivatali, intézményi eszközök is rendelkezésre állnak, és akkor sebeket, fájdalmat okoznak és válaszút elé állítják az állampolgárt, aki legfeljebb sűrűbben megy el lelki vigaszért. Ez sem jó. Tudnunk és gyakorolnunk kell, hogy a társadalmi haladás és az ideológiai meggyőződés összeegyeztethető, ha hűek vagyunk a hazához, a szocializmushoz és a békéhez. Nem megnyugtatásul mondom, hogy az azonos politikai meggyőződésű emberek között is van néha szükségtelen türelmetlenség, meg nem értés, néha még gyűlölködés is, és az minden esetben a cselekvés rovására megy, árt a nemzetnek — de ezt csak kitérőként mondtam, mert a témához közvetlenül nem tartozik. De talán az Országgyűlés munkája alapján ez a megjegyzés is érthetővé válik. Szeretnék szólni két, nagyon fontos összekötő kapocsról, ami az egyház és állam, illetve a kommunisták és a társadalom más meggyőződésű emberei között kialakult. Az egyik: a mi kapcsolataink mélységes és nagyon fontos történelmi tapasztalatokra épülnek. Nem hangoztatjuk, de tudjuk, hogy 1100 éves itt tartózkodásunk időszakában nagyon sok tapasztalatra tett szert a magyarság. Amikor a vallás, majd aztán az egyházak a nemzet érdekeit fejezték ki, a fájdalmas fordulat szükségességét is vallották, képviselték és igyekeztek végigvinni; amikor a fejlődést szolgálták, akkor nemzetünk erősödött, a nép '. december 17-én, csütörtökön 1740 kultúrája gyarapodott és az ország tekintélye nőtt. De azt is valljuk be magunknak tanulságként; valahányszor megszállta őket az ideológiai türelmetlenség, nevezték vallási türelmetlenségnek is, akkor reverzális, a kiátkozás, a kirekesztésre való törekvés jellemezte a magatartást és szenvedett az ember, akár hívő volt, akár nem, szenvedtek a különböző közösségek és szenvedett az ország is, mert megosztotta a nemzetet ez a magatartás. Mindezt figyelembe véve mondom: történelmi érdemünk, és hozzáteszem, a magyar kommunisták tudatos cselekvése következtében állt elő ez a történelmi érdem, hogy az állam és az egyházak működése szabályozott, törvényes alapokon nyugszik és az attól való eltérés az törvénytelen és szabálytalan. Ennek továbbfejlesztése lehetséges, visszafelé út nincs. És történelmi érdemünk, hogy a magyar egyházak - tudtunkkal, sáfárkodásunk alatt, jóérzésünkkel való támogatás mellett ültek össze egyszer, kétszer és most már többször, és értik egymást, bár különböző forrásokból vagy nem mindig ugyanarra a forrásra hivatkozva hirdetik az igét. Erre nekünk szükségünk volt. Nekünk az sem kell, hogy a magyar egyházak harcoljanak egymás ellen. Nekünk az szükséges, hogy támogassák a szocialista magyar nemzet egységét, támogassák nagy céljaink megvalósítását és ehhez nem megosztottság, hanem kölcsönös türelem, megértés szükséges. Ez ma már nemzetközi példa is. Minden politikai erőnek vannak nemzetközi elkötelezettségei. Nekünk, a Magyar Szocialista Munkáspártnak is vannak. Az egyházaknak is lehetnek. Azt kérjük, azt valljuk és magunknak is mondjuk: minden nemzetközi kötelezettséget, vagy elkötelezettséget úgy kell teljesíteni, hogy ennek a nemzetnek a hasznára váljon, és ezt a nemzetet ne gyengítse, hanem erősítse nagy társadalmi céljaink megoldása érdekében. A másik forrás a dialógus. Nagyon tanulságos, amin keresztül mentünk. Ez a dialógus nemzeti és ma már általunk támogatva nemzetközi méretekben is folyik. Miből ered, hogy a dialógus jó érzéssel, jó ízzel és eredményesen folyt, folyik és folyhat. Először is azért, mert a másik fél iránti tisztelet jellemezte és ez volt a kiinduló pont. Dialógust folytatni úgy, hogy nincs meg a minimális tisztelet a partner iránt, nem lehet. Egy olyan dialógus, amely nem a tiszteletből indul ki, csak előkészíti a következő időszak ökölharcát. A másik forrás, hogy mindkét fél, vagy minden fél a dialógusban nyitott, fogékony volt és befogadó készségről tett tanúságot. Mi nem akarjuk alapértékeinket megváltoztatni, erősíteni, fejleszteni akarjuk. Nem várjuk el senkitől a dialógusban, hogy alapértékeit megváltoztassa, de dialógusnak akkor van értelme, hogyha azért valamivel gazdagodunk is, annak folyamán felismerünk valami újat, átveszünk valamit a partnertől, amire szükségünk van további munkánk folytatásához. A következő, hogy eljutottunk arra a törekvésre — lassan, nehezen, nem az első dialógus-fórumon —,