Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-22

1711 Az Országgyűlés 22. ülése, 1987. december 17-én, csütörtökön 1712 sok szakaszon gyakran nehézségeken és buktatókon át jutott el a máig, addig, hogy most törvény meghozatalára kerülhet sor e fontos kérdésben. A továbbiakban néhány olyan kérdést említek, amelyek szerintem is a jogszabályalkotás neuralgikus pontjainak számítanak. Először is: hogyan kell a gyakorlatban értelmezni és kivitelezni az alkotmány azon előírását, hogy az Országgyűlés biztosítja a társadalom alkotmányos rendjét, határozza meg a kormányzat szervezetét, irányát és feltételeit, hogy az állampolgárok széles körére vonatkozó jogokat és kötelezettségeket törvényben kell szabályozni. A második kérdés: ezzel összefüggésben — és megerősítem azokat akik erről a témáról már szóltak —, milyen gyakorlat alakult ki a Népköztársaság Elnöki Tanácsának az Országgyűlést helyettesítő jogkörében való jogalkotási eljárásra, különös tekintettel arra is, hogy törvényerejű rendelettel ma alkotmányosan széles lehetőség van az Országgyűlés által alkotott törvények módosítására. A harmadik, hogy a jogalkotás hogyan tud lépést tartani a társadalom által támasztott igényekkel és követelményekkel. Hangsúlyozom magam is, hogy mindezek élő, valós kérdések, amelyekre nekünk kell megfelelő válaszokat adnunk. Az első kérdésre — véleményem szerint is — korszerű megoldást tartalmaznak a törvényjavaslat azon paragrafusai, amelyek meghatározzák is konkretizálják a törvényhozásra, azaz egyedül az Országgyűlésre tartozó kérdések jogi szabályozásának körét. Az említett paragrafusok egyébként Tisztelt Elvtársak, több mint 50 témakört foglalnak magukban. A javasolt rendelkezés törvényerőre való emelése azt is jelenti tehát, hogy lényegesen visszaszorul az Elnöki Tanács eddigi jogköre ezen a területen, hiszen az Országgyűlés a magának fenntartott jogalkotási tárgyak tekintetében valóban nem ad és nem adhat felhatalmazást az Elnöki Tanácsnak sem módosításra, sem megváltoztatásra. Ezt azért hangsúlyozom, mert ezért is szükséges alkotmányunk megfelelő módosítása. Ez a törvényjavaslat is itt van előttünk. Elhangzott már, hogy az előkészítés során a vélemények hogyan és miként, milyen kérdésekben oszlottak meg. Horváth Jenő elvtársat egy kicsit szeretném pontosítani, a vita lényege tulajdonképpen az volt, hogy most módosítsa-e az Országgyűlés alaptörvényünket, hogy valóban olyan sürgős-e egy ilyen döntés? Én most azért is szólok erről a vitáról, mert egyike voltam azoknak, akik az alaptörvény mostani módosítását el akarták kerülni. Megvallom, pusztán olyan elvi megfontolásból, hogy alkotmányunk gyakori módosítása nem lehet követendő módszer. Ugyanakkor szeretném elmondani ehelyütt is, hogy véleményem szerint is szükséges hatályos alkotmányunk átfogó, és nemcsak egyes részeinek áttekintése, korszerűsítése. Azt gondolom nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy a Központi Bizottság legutóbbi ülésén elfogadta azt a javaslatot, hogy 1988-ban kerüljön napirendre alaptörvényünk rendelkezései továbbfejlesztésének, esetleg egy új alkotmány megalkotásának a kérdése is, amely téma reményeink szerint, még ennek az Országgyűlésnek a napirendjére kerül majd. E tervezett lépésre a Központi Bizottságnak a realitásokból, a társadalmi, gazdasági, emberi viszonyok helyzetének felelős felmérése alapján kerül sor. Ezek után most mégis azt iavaslom magam is, hogy az Országgyűlés fogadja el a jogi bizottság alkotmánymódosító indítványát. Teszem ezt azon meggyőződésem hangoztatásával — bár az alkotmány sem kőbevésett dokumentum —, legyen fő szabály mindannyiunk számára az alaptörvényünk stabilitásának tisztelete addig is, amíg a már említett átfogó korszerűsítésre sor kerül. Ami pedig a következő időszakot illeti, úgy vélem, hogy az Országgyűlés ügyrendjének napirendre kerülő áttekintése kapcsán meg kellene oldanunk a törvények parlamenti módosításának a maihoz képest egyszerűsített eljárását. Távol áll tőlem természetesen, hogy e nagyon fontos és felelős munka szabályainak fellazítására buzdítsak. A jogalkotásról előterjesztett törvényjavaslat elfogadása valóban több munkát jelent majd mindannyiunknak. Ezt azonban vállalnunk kell még akkor is, ha, ellentétben egyes nézetekkel, mint például Király Zoltán képviselőtársam imént hangoztatott egyik nézetével is, én nem hiszek abban, hogy nálunk a főhivatású képviselői rendszeré lenne a jövő. De a gyakorlatból azt is tudom, hogy a jelenlegi eljárási szabályok is hozzájárultak, hogy a kormányzat inkább tett javaslatot törvényerejű rendelet megalkotására, minthogy az ügyet a parlament elé vitte volna. Tisztelt Országgyűlés! Fontos célja a jogalkotónak, hogy lépést tudjon tartani a gyorsan változó világgal. Itt kerülünk azonban nagy dilemmába és esünk bele gyakran a túlszabályozás csapdájába. A jogi túlszabályozás valóban nem újkeletű kérdés. Számos felhívás elhangzott már, többek között az Országgyűlés fórumán is a jogi túlszabályozás és az ezzel szükségszerűen együttjáró, főleg a végrehajtási rendelkezések és a magasabb szintű jogszabályok közötti ellentmondások megengedhetetlenségéről. Az Alkotmányjogi Tanács létrehozásának egyik indoka is e problémák alkotmányos megoldása, biztosításának szükségességéből fakad. Én mindig vallottam, ma is hangsúlyozom, hogy nem szabad a jog szerepét lebecsülni, de túlbecsülni sem a társadalmi viszonyok szabályozásában. Különösen nem szabad pedig — mint arra a múltban elég sokszor volt példa — egyes, egyedi esetekből általános érvényűnek gondolt jogszabályt alkotni. Még azt is hozzáteszem, a jogszabályok kiadásánál sem szabad tűzoltó munkát végezni, a napi igényekből kiindulni, mert különben elvész a törvények, vagy akár az alacsonyabb szintű jogszabályok hitele, inflálódás következik be és veszélybe kerül a jog kívánatos stabilitása és végrehajtása egyaránt. Nem követhető