Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-22

1667 Az Országgyűlés 22. ülése, 1987. december 17-én, csütörtökön 1668 tele. Az emberek igénylik a pontos tájékoztatást ez ügyben, mert ez mindannyiunkat egyformán érint. Grósz Károly miniszterelnök elvtárs NSZK-beli útja során felvett 1 milliárd márka hitel sorsa felől a hír közzététele utáni napokban már számtalan kérdést kaptam és gondolom, képviselőtársaim is. A kérdések nagy többsége a hitel szükségességére, felhasználására és annak a parlament általi ellenőrzésére terjedt ki. őszintén szólva, a felvetett kérdések mindegyikére akkor nem tudtam teljesen kielégítő választ adni, ámbár a tegnapi expozéban már elhangzott ezzel kapcsolatban tájékoztatás, úgyhogy most már többet tudnék ezzel kapcsolatban mondani. Sok ember véleményét ismerve az adósággal kapcsolatban, elmondhatom, hogy a reális és a szükséges mennyiséget nem ítélik el. Felhasználása során, ha látszik annak eredménye és rendszeres törlesztése, akkor az embereket nem zavarja a hitelek felvétele, de ha a visszafizetéssel kapcsolatban problémák mutatkoznak, erre odafigyelnek és kritikus véleménnyel illetik azt. Engedjék meg, hogy elmondjak egy, hozzám igen közel álló igaz történetet a hitellel kapcsolatban. Származásom szerint paraszti családból származom, öregapám vállalkozó szellemű, jó képességű parasztember volt. Bízva a saját erejében és tapasztalatában, elhatározta, hogy a meglévő pár hold mellé vesz még néhányat, hogy gazdaságát bővítse. Pénze kevés volt, így hát elment a bankba hitelért. Keményen dolgozott a megnövekedett földeken, jó gazdálkodással, szorgalmas munkával mindig visszafizette a felvett hiteleket. Meggazdagodni ugyan nem tudott, de ha újra megjelent a banknál hitelért, szívesen adtak neki, mert tudták, hogy János bácsi jó gazda és becsületes adós. Szeretném remélni, hogy országunk megítélése is még így áll a hitelezőknél. (Derültség.) A következő témakör, amellyel foglalkozni szeretnék, a gazdaságunk magasabb, korszerűbb szintre való emelésének feladatai. Ez elkerülhetetlenül együtt jár a veszteséges területek szanálásával, vagy felszámolásával. Azokon a területeken, ahol korszerűsítéssel, vagy termékváltással el lehet kerülni a veszteséges termelést, ott a dolgozók egy részének vállalniuk kell a továbbképzést, vagy az átképzést. Olyan területeken, ahol elkerülhetetlen a felszámolás, vagy súlyos gondok jelentkezhetnek a foglalkoztatás terén, főleg ha nem történik olyan munkalehetőség teremtése, hogy ezeket a dolgozókat foglalkoztatni tudják. Ehhez párosul még a demográfiai hullám, amely 3—4 év múlva fog a munkahelyeken jelentkezni. Ennek tudatában szeretném nyomatékosan felhívni az illetékesek figyelmét arra, hogy a jelentkező foglalkoztatási gondokat kellő odafigyeléssel próbálják levezetni, nehogy a költségvetésből kelljen teljes mértékben az ezzel járó anyagi problémákat megoldani. Támogatom a kormányzatnak azokat az elképzeléseit, terveit, amelyeket a rosszul gazdálkodó, támogatásra váró, és ebből megélni akaró vállalatokkal szemben kíván tenni. Ahhoz, hogy a gazdaságban ne folytatódjék az indokolatlan támogatások sora, a kormánynak következetesen ki kell tartania az elhatározása mellett. A vállalati belső tartalékokkal kapcsolatban két észrevételt szeretnék tenni. Mint munkásember, magam is ismerem és tapasztalom, hogy azokon a területeken, ahol a munkabért nem a teljesítmények alapján, hanem meghatározott órabérben, vagy havi öszszegben állapítják meg, ott a munka intenzitása a vezetők és a beosztottak becsületén múlik. Sajnos, e téren sok hiányosság van már. Ezért e területeken is be kell vezetni a megfelelő ösztönzést. Volt lehetőségem arra, hogy a vállalati gazdasági munkaközösségek munkáján keresztül tapasztalatot gyűjtsek az érdekeltségen keresztül felszínre hozott szorgalomból és termelékenységből. Mondhatom, hogy sok ember számára a meglepetés erejével hatottak. A vállalati gazdasági munkaközösségek tevékenységében szerzett jó tapasztalatokat — hangsúlyozom, hogy a jó tapasztalatokat — országosan minél előbb át kellene ültetni a főmunkaidőbe. így elérhetnénk azt, hogy a dolgozók nyolc óra alatt megkereshetnék azt az összeget, amely a családjuk fenntartásához szükséges. Ebből az egyén is, a család is és a társadalom is csak nyerhet. A családok többet lehetnének együtt, több idő jutna önképzésre, kikapcsolódásra, pihenésre. Tisztelt Országgyűlés, Képviselőtársaim! Felszólalásomra készülve összeállítottam ezt az anyagot, s most egy kicsit nehéz helyzetben vagyok; ismerve az ügyrendet, módosító javaslatot tenni ilyenkor már nem illik, vagy nem lehet, ezért megkérdezem az alelnök elvtársat, hozzájárul-e ahhoz, hogy módosító javaslatomat most megtegyem. (Derültség.) ELNÖK: Megteheti. HORVÁTH JÁNOS: A felszólalásomra készülve az anyagomat összeállítottam, de még vasárnap is foglalkoztam az anyaggal, hátha Araiamit kihagytam. Megkérdezném tehát azt, hogy elmondhatom-e a módosító javaslatot. (Közbeszólások: igen.) A társadalombiztosítás témakörében tenném. A költségvetés kiemelten támogatja a hetven éven felüli nyugdíjasoknál és a súlyosan rokkant nyugdíjasoknál a tervezett árintézkedések terjes körű ellentételezését. Erre azért van szükség, mert aki tíz, vagy ennél több éve ment nyugdíjba, annak az akkor megállapított nyugdíja az idők folyamán nem emelkedett oly mértékben, hogy az utóbbi idők áremelkedését ellensúlyozni tudná. Én ezt a korhatármegállapítást nem tartom korrektnek a nőnyugdijasok szempontjából, mert a tíz éve nyugdíjban lévő embereknél a férfi életkora 70 éves, a nő életkorát nézve 65 éves. így a költségvetésben meghatározottak szerint a nőnyugdíjasok öt év hátrányban vannak a korhatár szerint megállapítotthoz. A nyugdíjuk viszont tíz éve lett megállapítva, tehát így a 65 éves nőnyugdíjas ugyanolyan hátrányban van, mint a 70 éves férfi nyugdíjas. Ebből a szempontból vizsgálva a korhatárt, én úgy tartanám helyesnek, ha ezt a női nyugdíjasoknál 65 éves kortól állapítanák meg. Ez tehát a módosítási javaslatom. A fiatal családok segítésénél támogatom azt a javaslatot, amely a családi pótlék havi 400 forintos emelése