Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-21

987. december 16-án, szerdán 1644 1643 Az Országgyűlés 21. ülése, 1 nem a józanság, az önbizalom váljék uralkodóvá, mert akkor tudunk csak továbblépni. Kedves Elvtársak! Tisztelt Országgyűlés! A parlament, őszi ülésszakán felelős döntést hozott három hónappal ezelőtt, amikor elfogadta a kormányprogramot, a stabilizációs, a kibontakozási programot. A kormány elnöke felhívta akkor a képviselőtársak figyelmét: megtehetik, hogy nem fogadják el azt, ami 1988. január elsején belép, de annak következménye van. Véleményem szerint is a képviselő elvtársak bölcsen, felelősségtudattal döntöttek és elfogadták a kibontakozási programot, ezzel elfogadták azt is, ami 1988-ban belép; ez terhet jelent a dolgozók számára. A szakszervezetek is ugyanezt tették és nem mást. Tudomásul vették, hogy miről van szó, mi a kötelességük, átérezték felelősségüket az ország sorsáért, a jelenért és a jövőért és szintén elfogadták a kibontakozási programot és annak megvalósítása érdekében cselekszenek. Meggyőződésem, ha egyesült erővel most mindenki azon töri a fejét, hogy mit lehetne holnaptól jobban csinálni, egy év múlva, amikor a parlament itt majd vitatja az 1989-es költségvetést és tervet, valamelyest jobb körülmények között tud majd a parlament dönteni 1989-es terv elfogadásáról. Köszönöm türelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Dr. Lakos László, Pest megye országgyűlési képviselője. DR. LAKOS LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! Az elhangzott ígéretek, a felvázolt jobbító szándék alapján a kívánatos egységben fogadtuk el szeptemberben a programot és a két adótörvényt. Azóta választóink sok-sok kritikája közepette feszült figyelemmel kísértük a hozott intézkedéseket, és vártuk a költségvetési törvényjavaslatot. A stabilizáció mindannyiunkat érint. Új értékrendet kell kialakítanunk. Az átállás komoly feszültségeivel naponta szembe kell néznünk képviselőként is. A gondokat az én választókerületem lakói megértik, és készek a jövő érdekében áldozatokra is, de elvárják, hogy ezekből a terhekből mindenki részesedjék. A konfliktusok megoldásához, a mozgósításhoz tiszta,nyíltan meghirdetett, mindannyiunkra egyaránt érvényes, képviselhető elvek kellenek, ezek nélkül, és ezek betartatása nélkül elégedetlenség, közömbösség és kudarc vár ránk. Kimunkálásuk közös feladatunk. Ehhez kívánok néhány gondolattal hozzájárulni. A bölcs felismerés és adósságállományunk szükségessé tette, hogy termékeink növekvő hányadát a világpiacon értékesítsük. A versenyképesség itt három dologtól függ: a termékelőállító vállalat költségeitől, a nyereségigénytől, és függ a terméket terhelő központi elvonásoktól is. A versenyképességért tehát közvetlenül és tevőlegesen felel a kormányzat is. Ezt tudnunk kell, és tudatosítanunk kell. A vezetés nem tehet,, amit akar. A kormányzati munkában is hat a versenytársak szorítása. Még a legnemesebb célokra is a termelés egy bizonyos hányada fordítható csupán. Vajon versenyképes a parlament, versenyképes a kormány? Elvárható-e tőlünk, hogy tudományos alapokon, naprakészen ismerjük gazdaságunk állapotát, vagy van időnk terjedelmesen értékelgetni dolgainkat? A bérszabályozásról. A kormány programjából idézek: nem folytatható tovább az a gyakorlat, hogy a népgazdaság nehéz helyzetére való hivatkozással az egyén, illetve a dolgozó kollektíva teljesítményére való tekintet nélkül visszafogjuk a bért és nivelláljuk a bérarányokat. A következő pedig idézet a költségvetési előterjesztésből: a vállalati teljesítményhez kötött bérszabályozás nem működtethető. Talán valaki valamelyiket nem olvasta, vagy nekem nem kellett volna elolvasnom mindkettőt? (Derültség.) Nem értek egyet azzal, hogy a kormány az eddigi legkeményebb bérkorlátokat állította fel. A vállalati jövedelmek átrendeződését várja a dolgozók érdekeltsége nélkül. Az egyoldalú, a vásárlóerő korlátozására irányuló szabályozás miatt lehetővé válik, hogy céljainkkal és elveinkkel ellentétesen a termelés puszta csökkentésével jelentős előnyöket szerezhessenek, azok a vállalatok kerüljenek kedvezőbb helyzetbe, amelyek eddig pazarló létszámgazdálkodást folytattak. A vállalatok dolgozóinak és vezetőinek az ösztönzése nincs összhangban. A dolgozó nem részesedik a nyereségből. A munkajövedelmek részaránya jelentősen csökken. Az előterjesztéssel ellentétben továbbra is központi bérszabályozás van érvényben, csak átmenetileg más bázison. Sajnos, 1988-ra ezen már változtatni nem lehet. De a kormány legsürgősebb és legfontosabb dolga legyen a bérreform kidolgozása és bevezetése, mert ez a jelenlegi szabályozás a gondjainkat nem oldja meg, csupán átrendezi. Új vállalkozási formák tömege száll ránk. Ha erről beszélünk, mindig rossz érzés fog el: a rugalmasság, a hatékonyság, a korszerűség a szervezeti formától enynyire függ? Megteszünk mi mindent a szövetkezetünkben, hogy talpon maradjunk? Azt javaslom, a kormányzat ne támogassa az új vállalkozási formákat. A legkisebb mértékben támogasson csak gazdálkodó szervezeteket, hanem meghirdetett elvei alapján legyen semleges. Ezen új szervezetek sikerei döbbentsenek rá, hogy a jövedelem-érdekeltség, a vagyonérdekeltség, az önkormányzás hiánya milyen károkat okoz nagyüzemeinkben, milyen fejlődési lehetőségektől fosztja meg az országot. A szervezeti formák jelentősége ma nálunk nem nagyobb a sikerekben, mint az eltérő jogosítványoké. A nagyüzemi szabályozásban még jövőre is az ellenkező irányba haladunk. Sikeresebb lenne a gazdálkodásunk, ha a legkülönfélébb szervezeti formákat működtetjük, és munkájukhoz versenyfeltételeket biztosítunk. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetés kidolgozói alapos, körültekintő munkát végeztek: könnyebben érthető, jól mutatja be a stabilizáció érdekében tett intézkedéseket, önkritikus a megoldatlan gondok területein. Az államháztartás mérlegének a bemutatása tovább növeÜ az eligazodás lehetőségét. A költségvetésjói tükrözi, hogy a kormány keményen kitart elha-