Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.
Ülésnapok - 1985-17
1233 Az Országgyűlés 17. ülése, 1987. szeptember 16-án, szerdán 1234 kozott figyelmet az alacsony jövedelmű nyugdíjasok helyzete iránt. Többen attól féltek, hogy a nyugdíj melletti kereset megadóztatása veszélyezteti azoknak a létbiztonságát, akiknek a nyugellátása alacsony. Nem érvényesül a jövedelem arányában történő közteherviselés elve — mondták —, ha azok, akiknek nyugdíja tízezer forint felett van, az övéknél nagyobb jövedelem után sem fizetnek jövedelemadót, amennyiben nem vállalnak munkát. Ezt a félelmet nagy részben eloszlatta annak az ismertté válása, hogy évi 96 ezer forintig, más verzió szerint 120 ezer forintig adómentes a nyugdíj melletti kereset. Nagyra értékelem, hogy a kormányprogram — a nehéz gazdasági körülmények ellenére — célul tűzi ki a nyugdíjak reálértékének fokozatos megőrzését. Javaslom, hogy ebben a vonatkozásban is nyerjen alkalmazást a kormányprogram nyitottságának elve, vagyis a kormány egy év múlva vizsgálja meg a fogyasztói árszínvonal emelkedésének hatását a nyugdíjasok életkörülményeire Joilönö s tekintettel arra a közel másfélmillió idős emberre, akinek négyezer forint alatt van a nyugdíja, s ha szükséges, hozzon újabb intézkedéseket. Tisztelt Országgyűlés! A Minisztertanács munkaprogramja a befejező szakaszban rámutat: „Szükség van a közgondolkodás és a szemlélet lényeges megújítására..." Szeretném aláhúzni ezt a gondolatot mégpedig individual-etikai megközelítésben. Hallottam olyan véleményt, hogy „a gazdaság objektív szabályainak az alkalmazása önmagában megszilárdítja a morált". Nem vitatom az állításban rejlő igazság-mozzanatot, meggyőződésem azonban, hogy nem ilyen egyszerű a dolog. Nagy nemzeti célok megvalósításához minden időben elengedhetetlen az áldozathozatalra való készség. A mohácsi vészt megelőzően, amikor a törökök készülődése már ismert volt, pápai követ járt Magyarországon. Megdöbbenve tapasztalta, hogy önös érdekek hajszolása miatt senki sem törődik komolyan az ország védelmével Jelentésében azt írta: „Ha Magyarországot egy talléron meg lehetne váltani, nem akadna egyetlen mágnás sem, aki hajlandó volna ezt megfizetni." így lett Mohács „nemzeti nagylétünk nagy temetője!" Igen, szükség van a gondolkodásban való megújulásra. Az anyagi javak bősége nem vonja maga után automatikusan az élet minőségének javulását. Másfelől viszont — és ezt szeretném hangsúlyozni — szerényebb körülmények között élve is lehet nagyot, maradandót alkotni —, nemcsak panaszkodni! Arany János, aki páratlan értékű szellemi örökséget hagyott hátra, azt írja magáról, hogy többnyire csak gyalog járt, „gyalog bizony, legfeljebb ha omnibuszon". Igaz, akkor még nem voltak gépkocsik, de voltak fényes fogatok. Bizonyára előkelő hintón robogott el mellette az úri lócsiszár, aki beverte sárral a szó fizikai és átvitt értelmében. A költő, aki érzékelte a kontrasztot a maga tisztes szegénysége és a másik hivalkodó gazdagsága között, a szellemi javakat, a tartalmasabb, emberibb életet tartotta nagyobbra, és nem irigyelte a lelki ürességgel párosult fényűzést. Milyen jó lenne, ha ifjúságunk és társadalmunk széles rétegei a „hetyke úr" és a költséges divathóbortok után futó „cifra nő" életstílusát megvetve tudnának áldozatot hozni a haza és a nép boldogulásáért. Kölcsey — fel akarva rázni kortársait a tespedésből — ilyen kemény szavakat használ: „A dicső nép, mely tanult izzadni, s izzadás közt hősi bért aratni, névben él csak, többé nincs jelen!" Kívánom, hogy a mi nemzedékünk bizonyítsa be, nem illik rá ez a megállapítás — képes következetes, kemény, kitartó munkával „hősi bért aratni". A kormány munkaprogramját — látva annak reális és helyes célkitűzését — támogatom és elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy most Kádár János elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkára, az országos listán megválasztott képviselőtársunk kíván szólni. KÁDÁR JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés! Ismerve a Minisztertanács munkaprogramját és meghallgatva Grósz Károly miniszterelnök elvtársat, az a meggyőződésem, hogy a helyzetelemzés jó, pontos és a fő tennivalók kijelölése helyes. A kormány 1990-ig szóló munkaprogramja jól kapcsolódik a párt július 2-i gazdasági-társadalmi kibontakozási programjához. Ezért én elfogadom és a Központi Bizottság nevében is elfogadásra ajánlom. Hangsúlyozni szeretném, hogy én — és gondolom, nemcsak én, hanem akik ezt figyelemmel követték — nagyra értékelem azt a dinamikus, hatalmas és alapos előkészítő munkát, amelyet a kormány végzett a program kidolgozása során, és azt a széles körű konzultációt, amelyet a társadalom legkülönbözőbb területeinek felelőseivel lefolytatott és hasznosított a munkaprogram véglegesítésében. Meggyőződésem szerint a munkaprogram és a kormány-nyilatkozat bizalmat és támogatást érdemel! Az előterjesztett munkaterv, Grósz elvtárs expozéja lényegében minden fontos kérdéssel foglalkozik. Ezért én hozzászólásomban nem térek ki az összes felmerült lényeges kérdésre, de néhány kérdésről szólni kívánok. Mielőtt erre rátérnék Grósz elvtárs szavaihoz kapcsolódva, meg szeretném mondani, hogy sok évvel ezelőtt egyszer, egy akkor új párt- és kormányvezetés nevében én is szóltam itt a parlamenthez. Hát ne hasonlítsuk össze a helyzetet; akkor se volt könnyű, és többek közt társaim nevében azt mondtam, hogy azok az emberek, akik a vezetés felelősségét magukra vették, nem hatalmaskodni, nem uralkodni, hanem szolgálni akarnak — a szocializmus és a nép érdekét szolgálni! S azt is mondtam: ebből következik, hogyha az ország ügyeiről szólunk, akkor a mi feladatunk nem az, hogy szépeket mondjunk, hanem a mi feladatunk az, hogy a valóságról szórjunk, és igazat mondjunk. Én ehhez próbáltam tartani magam azóta is és ha önök felidézik most a párt július 2-i állásfog-