Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.
Ülésnapok - 1985-20
1533 Az Országgyűlés 20. ülése, 1987. szeptember 19-én, szombaton 1534 tokát tényleg el akarjuk végezni, akkor egy településen egy időben több közműfejlesztést kell végrehajtani. És ezt nem tudja az állam csak jelentős lakossági hozzájárulással megoldani. Sőt hozzáteszem, az eddigiektől eltérő, aktívabb lakossági hozzájárulással. Viszont a társulások szervezésénél a lakosság több mint 50 százaléka szükséges. Nagyon lényeges dolog. Azt is szeretném megjegyezni, hogy egy társulási belépő ma már 20—40 ezer forint. Nem tudom, várhatjuk-e, hogy olcsóbb lesz? A második érvelésem. Országgyűlésünk 1985 tavaszán a terület és településfejlesztéssel kapcsolatosan jelentős feladatokat határozott meg. Az említett országgyűlési határozat 6. pontjában a következő feladatot jelöli. Gyorsabb ütemben kell az indokolatlan különbségeket felszámolni, elsősorban az alapellátást szolgáló infrastruktúránál. Véleményem szerint a kormányprogramban feltüntetett célok igazodnak ehhez az országgyűlési határozathoz. Igen ám, de mind az egyik, mind a másik feladathoz máris hozzá kellene intenzíven 1988-ban kezdeni. Gondolom, tisztelt képviselőtársaim az ország különböző helyén, a saját területük adottságait rendkívül alaposan ismerik, sokkal jobban, mint én. Engedjenek meg azonban egy példát. A közcsatornával ellátott helyzetről hadd szóljak. Itt nagyon jelentős azért az aránytalanság. Budapesten 85%, a megyék átlaga 27, Pest megyéé 12. Most arról én nem szólok, hogy 1971-ben már volt egy kormányhatározat, amely alapvető feladatként írta elő, hogy az agglomerációs övezet és Budapest helyzete közeledjen. Hát a 15%, a 12—15 százalék, azt hiszem, önmagában is sokat mond. Pest megyében helyezkedik el Budapest víznyerőbázisának jelentős része. Közelebbi hazámban, választókörzetemben, tehát Csepel szigeten helyezkedik el körülbelül egyharmada. Nincs a környéken csatorna, szakemberek véleménye szerint ha öt-tíz év múlva nem épül meg a szennyvízelvezető rendszer, akkor valószínűsíthető, hogy tíz esztendő múlva 5 vagy 10, vagy sok milliárdba kerül a műszaki megoldás, a szennyezettségnek az elhárítása. Ez van a mérleg serpenyőjének a másik oldalán. Lehetne a gondolatsort, a tényeket tovább is sorolni. Én mégis arra kérem tisztelt képviselőtársaimat, szíveskedjenek majd a szavazás mérlegelésekor érveimre gondolni. Befejezésül, az egész adótörvénnyel kapcsolatosan felvetődött tegnap is, az azt megelőző napokban is a képviselő felelőssége. Mi motivál engem arra, hogy mégis az adótörvény mellett — talán kár volt mondanom, hogy mégis —, az adótörvény mellett voksolok. Nagyon sokat töprengtem én is. Következőt hangsúlyoznám ki. Hitem szerint a szocialista társadalmat nekünk kell még emberibbé, még elfogadhatóbbá tennünk. És emellett van az a kötelezettségünk, hogy hazánk népképviseletének tagjai vagyunk. Ezt a feladatot és ezeket a feladatokat csak küzdelemmel érhetjük el. Amikor döntök és szavazok, én gondolok választópolgáraimra, de gondolok gyermekeimre és öt unokámra. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Kovács András Heves megyei képviselő következik. KOVÁCS ANDRÁS: Tisztelt Országgyűlés! Az adóreformtól majdnem mindenki tart egy kissé, hiszen szocializmust építő országban ilyen változtatásra most kerül sor először. Az előttem szólók bőven kifejtették véleményüket a reformról, én a következőkben arról szeretnék beszélni, ami ebből kimaradt. Az egyes tárcák között most folynak vagy inkább dúlnak az egyeztetések arra vonatkozóan, hogy a tárgysorozatunkon lévő két adónemen kívül szabályozandó egyéb adójellegű elvonások hogyan alakuljanak. A törvény előkészítése során információt kaptunk arról, hogy az elmaradó adók 30 milliárd forinttal nagyobb összeget tesznek ki, mint a bevezetendő újak. Gondolom, ez az összeg csak nőtt a törvényjavaslat előzetes vitája során a kormány által is elfogadott engedmények következtében. Nagy hiba lenne, ha a hiányzó összeg lázas keresése közben valami visszavonhatatlan tévedést követnénk el. Külön szeretném itt felhívni a figyelmet az élelmiszergazdaság sajátos kezelésének szükségességére: Ezen a munkaterületen dolgozom. Egyrészt: a termőföldet ha nem gazdaságos, nem lehet bezárni. Másrészt: az élelmiszeripari vállalatok nagy többsége is alapvető hazai ellátási igényeket elégít ki, jó részük pedig még ha sokszor gazdaságtalanul is, olyan exportfeladatokat teljesít, amelyeket jó ideig nem áll módunkban mással helyettesíteni. Fokozott népgazdasági érdek fűződik ahhoz, hogy úgy, ahogyan a személyi jövedelemadónál a kistermelők körében, a vállalatiszövetkezeti kategóriában is őrizzük meg a gazdálkodás legalább korábbi feltételeit. Többek között arra gondolok, hogy az élelmiszergazdaság ágazataiban külön-külön is el kell ismerni a termelői árban az indokolt termelési költségeket, természetesen az illető ágazat átlagos szintjén. Másfelől: a várhatóan képződő alacsonyabb nyereség nagyobb hányadát kell a gazdálkodó szervezeteknél hagyni a hatékonyság ösztönzése érdekében. Pénzügyminiszterünk expozéjában utalt arra, hogy a korábbi átlagosan 90%-os elvonás helyett mintegy 70%-ra szeretnének beállni összgazdasági szinten. Tudjuk, hogy az egyeztetések most folynak, hogy az eredmény a parlamenti határozatban jóváhagyandó, előre nem tervezett változtatásoktól is függ, azonban a miniszteri vitazáróban jó lenne választ kapni arra, hogy áll most a meccs, különösképpen az élelmiszergazdaság szempontjából, a nyereségadó és a társadalombiztosítási járulék tekintetében. Tisztelt Országgyűlés! Akik maradéktalanul hisznek az adóreform sikerében, azok jó része is tart attól, hogy mint az elmúlt esztendőben, nemcsak az elmúlt, hanem az elmúlt néhány esztendőben már annyiszor, célkitűzéseinket most sem sikerül maradéktalanul végrehajtani. A törvényjavaslathoz kiadott mellékletek, magyarázatok is arra figyelmeztetnek, hogy a megvalósítás legveszedelmesebb ellensége a visszarendeződés lehet. Sajnos, e lehetőség előtt nyitva van a kapu azáltal, hogy a két