Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-17

1227 Az Országgyűlés 17. ülése, 1987. szeptember 16-án, szerdán 1228 azonban, hogy ennek milyen iránya alakul ki és hogy az irányt mi tartjuk-e akaratunk, szocialista értékrendünk szerint, vagy sodródunk az eseményekkel. Meg kell újulnunk, de úgy, hogy eddig létrehozott történelmi jelentőségű értékeink megmaradjanak, sőt alapjai megszilárduljanak. A kormányban megvan az elhatározottság, hogy a helyzetünkből adódó nehéz döntéseket is felvállalva, stabilizálja a gazdaságot és előkészítse a társadalmi megújulással, a politikai, állami mechanizmus reformjával is együttjáró kibontakozást. A kormány nem kívánja sem önöktől, sem pedig a társadalomtól, hogy örüljenek a várható terheknek. Azt viszont kéri, hogy ha jóváhagyják ezt a programot és azt önökön keresztül a társadalom is elfogadja, a végrehajtás legyen közös ügyünk. A nemzeti érzés mélyen benne él minden tisztességes emberben. A más népek iránti tisztelet és megbecsülés is akkor hiteles elsősorban, ha a hazánk és népünk szeretetére épül. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom, hogy amikor most honfitársainkat közös cselekvésre szólítjuk, érezzük át annak jelentőségét, hogy a haza sorsáról és jövőjéről van szó. E gondolatokat is figyelmükbe ajánlva terjesztem vitára és jóváhagyásra a tisztelt országgyűlés elé a kormány 1990-ig szóló munkaprogramját. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most húsz perc szünet következik. (Szünet: 11.25-11.45. - Elnök: Péter János) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Bejelentem, hogy a kormány munkaprogramjához 41-en jelentkeztek hozzászólásra. Első hozzászóló dr. Gajdócsi István képviselőtársunk Bács-Kiskun megyei képviselő. Dr. GAJDÓCSI ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! A helyzet sürget, nincs idő szertartásokra, cselekedni kell együtt és minden tisztességes embernek a program végrehajtásáért. A munkaprogram a már ismert, elismert párthatározatok birtokában vállalkozik a megoldásra. Nyilvánvaló, a kormány csak annyira képes, amennyire programját, irányító munkáját vállalja és cselekvésre váltja a nép. Az egyes embert napjainkban nem azzal mérik, amit megtett, hanem amit megtehetett volna, vagy legjobb képességei szerint megtehet. Ez a dokumentum nem ígér biztosítékot a tévedések ellen, csak azt, hogy mindenki a saját munkáját végezze el maradéktalanul, és ha tévedtünk, ismerjük be, javítsuk ki együtt, de ne feledkezzünk meg a konkrét felelősségről sem. A célok elérésének eszközeit, módozatait szolgáló garanciák közül a szocialista demokrácia gyakorlatának kiterjesztését és az értelmes szervezettséget tartom legfontosabbnak. A szocialista demokrácia érzékelhető közelségbe hozza a kormány törekvéseit és az állampolgárok tettrekészségét azáltal, hogy megteremti az őszinteség és a bizalom légkörét, tükröt tart elénk, hogy tanuljunk régebbi, vagy kevésbé megfontolt döntéseinkből is. Például, milyen nagyvonalúság ment fel bennünket — és én is benne voltam ebben a döntésben —, hogy 80-tól 100 négyzetméterig a házadó kötelezettsége alól mentesüljünk? Ezt már megszoktuk, járt az államnak, s megmaradhatott volna a 100 négyzetméteren felül alkalmazott progresszívadóérték mellett is. Vagy: az állami lakások értékesítésénél hogyan magyarázható, hogy néhány hónappal megelőzően egy törvényes procedúra során a forgalmi érték 30 százalékáért adta el a lakást az állam, néhány hónappal később ugyanüyen dátummal indított eljárás keretében ugyanabban a házban egy másik állampolgárnak 15 százalékáért? És csodálkozunk, hogy a szomszédok tömegesen kérnek segítséget az ügyben, mi nem tudunk adni, ők meg összevesznek és nem köszönnek egymásnak. Vajon nem lett volna célszerű jogszabályt módosítani az ugyanolyan elbírálás érdekében? Vagy: a vállalt őszinteség jegyében az építőipari — én anyagról és kivitelezésről beszélek — árakról szólva hogyan lehetséges, hogy a központi szervek az éves növekedést 6-7 százalékra taksálják, nálunk — és így van ez más megyékben is — akárhogyan számolunk, az éves árnövekedés 15 százalék, vagy még annál is több. Pedig a hozzáértők állítják, hogy a matematika objektív tudomány. De hát a vitatható kérdéseken túl a szocialista demokrácia jegyében nyílt politika arra is választ ad a többi között, hogy miért jó versenyképes egy mezőgazdasági üzem, és a mellette hasonló adottságokkal miért rossz a másik, továbbá hogyan szervezzük meg a főmunkaidőt és becsüljük az ott végzett munkát, hogy legyen méltó rangja. Azután milyen módon értékeljük, ösztönözzük a teljesítményt. Meggyőződésem, hogy a szocialista demokrácia által feltárt tanulságok, megfogalmazott követelmények nélkül elsikkad a cselekvés, lelassul a reflex, és a magatartás gyakran nélkülözi a felelősséget. Ami az értelmes szervezettséget illeti, a minisztériumoknál, de a területi (megyei) szerveknél is szükség van az eddigieknél karakterisztikusabb szerepre és reális értékítéletre. Többek között arra gondolok, hogy ne a látványos ünnepségek, a retorikai bravúrok hassanak a közvéleményre, hanem csakis és kizárólag az ágazat, a terület teljesítménye, eredményessége. Ez semmiképpen sem jelentheti a vállalati önállóság megsértését, de igényli a korszerű jogalkotást, ami előremozdít, az időszerű információk szervezett áramoltatását, a hitelest megközelítő prognózist, a helyzetnek megfelelő ajánlásokat, és feltétlenül igényli az ellenőrzést, és ha indokolt, a számonkérést közösségre és személyre szólóan. Ez a magatartás nem nélkülözheti annak szorgalmazását, hogy például egy gyáregység ne legyen kiszolgáltatott gyarmati helyzetben, legalább annyit tudjon magáról, hogy hasznos-e, és mit ér a munkája, hogyan értékesíthetők termékei szocialista és tőkés relációban, meg hogy érzékelje a világban végbement, őt érintő gazdasági folyamatokat. Az említettek feltárása óriási tartalék, amelynek még a töredékét sem hoztuk mozgásba. Tisztelt Országgyűlés! A parlamenti gyakorlatban jogos igény, hogy népben, nemzetben gondolkodjunk,