Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-19

1487 Az Országgyűlés 19. ülése, 19* létünkben kétségeink támadnak, visszanyúlunk gyakran gyermekkorunkba. Felidézzük az estéinket melengető, álmainkba átemelő, bennünk örökké élő népmeséket, s emlékezünk. Szinte mindegyik fő mondandója így sommázható: Neked adom fele királyságom, meg a lányom, ha... — folytatódik tovább — mondja az, akinek van mit ígérnie. S rendszerint a feltétel, mint a mesében általában — bár erőfeszítések árán — terjesül. Aki pedig amit ígért, annak adnia kell. Fele királyságot, királylány kezét, netán még örökké tartó boldogságot is. Mily egyszerű a képlet. Adok, kapok. Adok, pontosabban ígérek, mert cserébe feltételt, méghozzá irgalmatlanul kemény teljesítményt követelek. Égigérő üveghegyen, végtelen óceánon kell áthaladni, hogy kiérdemeld jutalmad. Alig iskolás fiam csillogó szemekkel hallgatja, s érzékeli a követelményrendszert. Látom, amint mozdul, együtt repül a táltossal, majd elégedetten földre szállva várja jelöltje, s maga megérdemelt jussát, a csokoládét. Átéli, mert részese a tettnek, elismerésre vágyik. Neki kapnia kell. Mostanában értékrendje felborulni látszik. „Ti sokat beszéltek felnőttek az adóról — mondja, de ki kapja azt vissza, s milyen mértékben?" Kérdi, aztán elfárad, elalszik, kérdése meg bennem él tovább. Valóban, ki és miért kapja azt amit mi adunk? A költségvetés, a vállalatok, a lakosság, s milyen arányban, mire hasznosulva, milyen hatásfokkal? Jó lenne, kellene, illene tudni. A gyermek még nem érti, de mi már tudjuk, hisz léte történelmünkben gyökerezik, hogy az adó velünk születik. Létezésünk eleme, életünk velejárója. Tartalma évszázadok óta azonos, megjelenési, elfogadási formája, s kiváltképp mértéke változó. Egykor királyi rendelettel hirdették ki, s irgalmatlanul behajtották. Ma társadalmi vitában formálódik aránya, módja, bevezetésének időpontja, de végső célja, az állami bevételek növelése vagy szintentartása változatlan. Az előttünk fekvő adóreformunk tervezete a nemzetközi összehasonlítás jegyében született. Engem zavar, hogy a nemzetközi példákra való hivatkozás nálunk újabban mindig az elérendő célra, most éppen az adóra korlátozódik. Jó lenne egyszer végre rendszerbe foglalni mindazt, amit komplexen át kell vennünk a nálunk okosabbaktól. Ha elfogadom, hogy az adóreform, mint eszköz bevált másutt, nálunk fejlettebb országokban, akkor adódik a kérdés, csak itt és csak ebben kell követnünk őket? Erre már hangzott el utalás a tőkés bérek kérdésében. Igaz lenne ugyanezt a ráfordítás, a kiadás, a felhasználás oldaláról is megközelíteni. Tegnap a kormányprogram vitájában, és Grósz elvtárs vitazáró beszédében is szó esett az igazgatási normatívák megfelelőségéről. Versenyképesek vagyunk-e ebben a szférában? Én többekkel egyetértve azt állítom, hogy nem. Grósz elvtárs tegnap vitazárójában védelmébe vette ezt az ügyet. Véleményét osztom részben, de nem baj, ha ő is ismeri az utca-véleményt, amelyet úgy szoktak megfogalmazni, hogy Magyarországon túl sok az Elysé, vagy ahogy a kabaréban mondták, az elizélt palota. Számos megyében, nagyon 7

. szeptember 18-án, pénteken 1488 sokhelyütt jelentős költséggel kihasználatlan művelődési központok léteznek. Úgy vélem a Parkinson kór közgazdasági értelemben bevonult életünkbe. Nem szabad, nem lehet megtűrni. Értsük meg, hogy — ahogy ezt Nyers elvtárs más megközelítésben megfogalmazta — nincs az a hivatal, amely kimondaná önmaga felszámolását, s a hivatal pedig működik ha van. Csak egy példát erre. Emlékezzünk rá, a családjogi törvényt az elmúlt évben fogadtuk el. Idén nyáron, közel egy évvel ezt követően, július 1-ei hatályba lépését megelőző napokban sem volt még mindenkinek kezében a végrehajtást eligazító végrehajtási jogszabály. Egy évig tartott, s az utolsó pillanatokban zárult az egyeztetés. Mint erről Markója elvtárs írásban tájékoztatott, pusztán azért, mert két tárca nem tudott megegyezni. Hogy az a jogalkalmazók, az állampolgárok körében mÜyen bizonytalanságot okozott, az a hivatalt nem érdekelte. Tisztelt képviselőtársaim! A törvényjavaslat új adó- és árreformról szól. Én azt gondolom, hogy számos torzulása miatt az árreform fogalmát jelen pillanatban el kell felejtenünk. Hiszen az az alapvető cél, hogy az árakat tisztítsuk meg minden, a piactól, az értéktörvénytől idegen elemektől, ma már nem érvényesül. E tekintetben a szándék nem elegendő, a követelményt végig érvényesíteni kell. Az értékarányos áraktól való eltérés fennmaradása, bármely társadalmi preferencia diktálja azt, zavarja a gazdálkodók tisztánlátását. Nem tudni valójában mi mennyit ér, mi mennyibe kerül. Vállalatok, gazdálkodó egységek juthatnak a felszámolás, a szanálás útjára csak azért, mert nem vállaljuk kimondani, hogy tevékenységük reálértéke ennyit, annyit, esetleg semmit sem képvisel. Tehát egyenlő esélyeket, semleges, torzításmentes versenyt vár, s igényelne a közvélemény, s ezt kérem én is, következetesen végrehajtható módon a kormánytól. Itt megjegyzem, hogy időszerűnek tartom a szerzett jogok fogalmát is revidiálni, vagy ha tetszik, megreformálni. Mert túl sok korlátot jelent mozgásterünkben, lefékezi cselekedeteinket. Néhány, az adótörvénnyel kapcsolatos apróbb észrevétel: Milyen típusú személyi jövedelemadó legyen Magyarországon? Családi vagy személyi? Sok vita folyt erről. Én más megközelítésben szeretném e kérdést megvilágítani. Ha visszagondolunk az elmúlt két év törvényalkotói folyamatára, s annak indoklására, megértjük a dilemmát. Családjogi törvényt fogadtunk el, melynek középpontjába a család intézményét állítottuk, minden más, létező párkapcsolatot figyelmen kívül hagyva. Emlékezzünk a földtörvény vitájára. A tulajdonszerzési képességet nem engedtük a magánszemély szintjére helyezni, családi korlátokat állítottunk. Most, amikor adóalanyt állapítunk meg, korábbi érveinket mintha felednénk. Elfogadva a pénzügyminiszter elvtárs ez irányú kitekintését, javaslom, hogy a kormányprogramban nyerjen rögzítést az a kötelezettség, hogy 1990-ig lehetőleg a személyi jövedelemadó-rendszer váltson át családi jövedelemadórendszerré. Az eltartóképességről röviden. Társadalmunk túl-