Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-19

1485 Az Országgyűlés 19. ülése, 19» delemkiegészítést biztosítanak, a népgazdaság terheinek egy részét is magukra vállalják. Jogos kérés tehát részükről, az ágazati sajátosságokat jobban figyelembe vevő szabályozás kialakítása. Nagyra értékeljük a pénzügyi kormányzat azon törekvését, hogy elismerve a népművészeti tevékenység különleges helyzetét, a gondok enyhítésére bizonyos elkülönített alapból támogatást kíván nyújtani. Felsorolt érveim alapján azonban egyrészt félő, hogy ezt az alapot nem lesz mire felhasználni, mert árnövekedése miatt a piaci kereslet várhatóan csökkenni fog, másrészt ez a támogatás a népgazdaság helyzetétől függően bármikor visszavonható, hiszen nem a törvényben rögzített kötelezettség vállalás. Tisztelt képviselőtársaim figyelmét szeretném felhívni arra, hogy amikor a törvénytervezet módosítására vonatkozó javaslatom elfogadásáról vagy elutasításáról döntenek, akkor nemzeti kultúránk egyik kincsének fennmaradását vagy megszűnését is elhatározzák. Százmillió forint realizálásánál, amely a költségvetési bevétel nagyságrendjében elhanyagolható, feltétlenül többet ér a nemzeti identitásunkat megjelenítő népi iparművészet fennmaradása, azé a népi iparművészeté, amely már eddig is oly sok elismerést hozott országunknak. Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásomat a népművészeti mozgalom igaz és lelkes támogatója, Ortutay Gyula szavaival zárom, aki a Népművészet szerepe a szocialista társadalomban című írásban a következőképpen nyilatkozott tevékenységünkről: „A népművészetet aszerint kell értékelni, hogy milyen többletet ad az emberiségnek szépségből és hogy részben áru is, ez nem szégyellni való. Hiszen az ország különböző tájain előállított népművészeti tárgy nem fogyóeszköz, hanem ízlést formáló, gondolkodás alakító kultúrmisszió, amellyel szebbé, gazdagabbá tesszük a saját és az utánunk következő nemzedékek életét." Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Javaslom tisztelt képviselőtársak, hogy most tartsuk meg a szokásos déli szünetünket. Ülésünket 60 percre, körülbelül 14 óra 30 percig felfüggesztem. (Szünet: 13.2 7-től 14.35-ig - Elnök: Cservenka Ferencné) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Lékai Gusztáv, Hajdú-Bihar megye képviselője kért szót. LÉKAI GUSZTÁV: Kedves Szirtesné dr. Tomsits Erika! Szeretném tegnap felvetett aggályát eloszlatni, mely szerint az általam vezetett vállalatnál a műszaki igazgatóhelyettes diplomás. Ezért hívják főmérnöknek. (Taps ) S én azt gondolom, hogy a termelőszférában ez egyre általánosabban elfogadott jelenség. Tisztelt Országgyűlés! Ugye, biztosan így van, hogy ma már reflexünkké merevedett, az ülésszak el1486 ső, s aztán minden azt követő reggelén a jelenléti ívhez járulunk. Aláírunk, majd ösztönös mozdulattal hónunk alá csapjuk az asztalon heverő friss, új napilapokat. Tudjuk, tudtuk most is, hogy hosszú, fárasztó menetelésre készülünk. Üresjáratokban — valljuk be őszintén — figyelmünk fogytán, bele-belelapozgatunk. így történt most is, velem is. Fokozott felelősség. írja, sugallja, sugározza mindegyik. Olvasom, s kezdek feszengeni, mert nyom a felelősség. Meg mérgelődni! Eddig nem volt törvényhozói felelősségünk? Felmentett valaki vagy valami ez alól? Választóink mindenesetre semmiképpen sem. Hogy döntöttünk esetleg helytelenül? Nem a köz javát szolgálva? Az meglehet. Mert dönteni abból, s arról lehet, amiről kellő információt birtokolunk vagy kapunk. S netán hibás döntésünk mint a már szóban forgó VII. ötéves tervtörvény például, ma már tudjuk, téves, nem kellően hiteles, olykor nem is igaz információkra épült. Mindettől persze nagy a várakozás a mostani tanácskozás végeredményét illetően, s ezt érzem én is. Hiszen legérzékenyebb testrészünkről, a zsebünkről van szó. A Magyar Nemzet pénteki vezércikke így fogalmaz: idézek. „Valószínűleg több mint megütközést váltott volna ki, ha egy képviselő azzal az ötlettel áll elő, hogy ő most nagygyűlést kíván összehívni, megismerendő választói véleményét az adóról." Kedves W. Béla, ő volt a cikk írója. Üzenem, hogy én megtettem. Több képviselőtársammal egyetemben. Egy álló hétig jártam választókerületemet, százakkal folytattam párbeszédet, mert bizalmatlan voltam. Arcokon, szemekben nyoma sem volt a megütközésnek. Ellenkezőleg. Érdeklődtek, figyeltek, vitatkoztak, s ami nagyon lényeges, önként jöttek. Közösségi, olykor egyedenként egymásnak ellent is mondó értékítéletük sajátommal így szembesült. S megérte, mert ebből táplálkozom, ebből vagyok. Bevallom azt is, véleményem néhány kérdésben módosult, mint például a mezőgazdasági kisárutermelés értékítéletét illetően, mert meggyőztek. Többségében azonban véleményem izmosodott. S nem is helyi ügyekről folyt a polémia. A múlt értékeinek megőrzéséért való aggódás, biztatóbb jövőnk iránti vágyakozás és tenniakarás, korlátaink miatti szorongás fűtötte a hangulatot. És a közös dolgainkba való folyamatos beleszólás, mint itt már többször elhangzott,, az erőteljes ellenőrzés igénye. Az emberek nem azt akarják eldönteni, hogy például melyik legyen a húzó- és melyik a visszafejlesztendő ipari ágazat. Ez a szakértők, meg a piac együttes dolga. Hanem azt igénylik, hogy gyógyuljunk ki krónikus döntésiszonyunkból, s ne az íróasztalokban érlelődjenek az ügyek. Nyerjen végre polgárjogot, hogy aki helyzetben van vagy volt, s nem dönt vagy nem döntött időben, alkalmatlan a vezetésre. Mert súlyosabb hiba elodázni, mint rosszul határozni. Mai helyzetünk úgy gondolom ezt is igazolja. Ezért kellett és kell ma is garanciákat kérni. Tisztelt Országgyűlés! Mi felnőttek, ha igazságérzetünkben, vagy értékíté7. szeptember 18-án, pénteken