Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-19

1481 Az Országgyűlés 19. ülése, 19< pèse a stabilizációs és kibontakozási programnak. Ugyancsak meggyőződésem, hogy a problémák őszinte feltárásával, megfelelő tájékoztatással megszerezhető a lakosság többségének a megértése is. Az eddig felszólaló képviselőtársaim közül többen is hangsúlyozták azt az igényt, hogy erősödjön a költségvetés társadalmi kontrollja, növekedjen a Parlament ellenőrző szerepe. Úgy látom, hogy azok a javaslatok, amelyek az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi, valamint terv- és költségvetési bizottságának jelentésében szerepelnek, lépést jelentenek ebben az irányban, azokat a magam részéről messzemenően támogatom. Megvalósulásuk hozzájárulhat a lakosság és a kormányzat közötti bizalom erősítéséhez is. Elfogadva az adóreform bevezetésének szükségességét és alapelveit, a választói észrevételek és saját tapasztalataim alapján is több módosító javaslat benyújtására készültem. Ezek a gyermekes családok, a nyugdíjasok és az innovációs folyamatban kulcsszerepet játszó alkotó kutatók, műszakiak helyzetét érintették. Idő közben több képviselőtársam és más szervek javaslatai alapján a többgyermekes családok és a nyugdíjasok vonatkozásában jelentős módosítások születtek, amelyekről mind a miniszteri expozé, mind az Országgyűlés két bizottságának együttes jelentése is szólt. Külön öröm, hogy olyan megoldás született a többgyermekes családoknál, amelyik az adókevezményen keresztül munkaviszonyhoz köti a kedvezményeket, és kívánatosnak látszik, hogy a szociális kedvezmények nagy körénél is azok valamilyen formában kapcsolatba kerüljenek a munkaviszonnyal is. A harmadik kérdésben azonban még keresni kell a megoldást. Tóth János képviselőtársam írásbeli javaslatot nyújtott be az országgyűlés kulturális bizottságához, amelyben egyes műszaki-tudományos kutatásifejlesztési alkotó tevékenységek preferálását javasolta. Ezt a javaslatot a kulturális bizottság jelentése is tartalmazza, amely az országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi, valamint terv- és költségvetési bizottsága elé került. E bizottságokhoz nyújtottam be én is javaslatomat, amely a magas szintű tudományos kutató-fejlesztő munkához kapcsolódó egyes tevékenységek preferálására vonatkozott. Mint azt dr. Szabó Kálmán képviselőtársam, a törvényjavaslatok bizottsági előadója ismertette, az együttes bizottság ülése ezt nem fogadta el. Elmondta az előadó érvelését is ezzel kapcsolatban. Mindezek ellenére — én kérem az országgyűlést —, hogy újból benyújtott és kompromisszumos jellegű írásbeli javaslatomról nyilvánítsa véleményét szavazással. Javaslatom szerint a törvénytervezet 6. §-ának 1/b pontjába bekerülne két szó a többiek mellé: a „kutatási-fejlesztési" szavak, és a kiadandó végrehajtási rendeletben pedig a felsorolásban az ezekhez tartozó néhány tevékenység is szerepelne. Mivel indokolom a javaslatomat? Először is a módosító javaslatom elfogadása megakadályozná azt, hogy a kutató műszaki értelmiségieknek éppen azon részénél csökkenjen az átlagosnál jelentősebben az 7

. szeptember 18-án, pénteken 1482 életszínvonal, akik a legkezdeményezőbbek és a legalkotókészebbek. Másodszor: a javaslat elfogadása esetén is az eddiginél több adót fizetne ez a réteg is, reáljövedelme azonban nem csökkenne jobban az átlagosnál. Harmadszor: javaslatom elfogadása ösztönözné a kutatókat, műszakiakat, hogy jövedelemkiegészítő tevékenységüket ilyen társadalmilag hatékony munkával szervezzék és esetleg ne a benzinkút, vagy valamilyen „fekete" fizikai munka legyen az, amelyik vonzóbb. Kérem ismételten az országgyűlést, fontolja meg ezeket a javaslatokat és köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Következik dr. Búzás Józsefné képviselőtársunk, Szolnok megyéből. DR. BÚZÁS JÓZSEFNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatokat megismerve, a magyar nép szellemi vagyonának legszebb és legbecsesebb kincse, a népművészet jövőjének féltése késztetett hozzászólásra. Ki ne ismerné és ki ne szeretné a matyó és kalocsai hímzéseket, a hevesi és sárközi szőtteseket, Kántor Sándor Kossuth-díjas fazekas munkáit, Nagy Ferenc fafaragásait, amelyeket a Népi Iparművészeti Tanács bíráló bizottsága zsűrizett népművészeti alkotásoknak minősít. De ugyanilyen közismert a hagyományos háziipari tevékenység körébe tartozó karcagi és halasi csipke, a történeti hímzések, a szövött és varrott gobelin, a kézicsomózású és szövésű szőnyeg, a fűzből, gyékényből, nádból készült használati és dísztárgyak. Az ország népi iparművészeti és hagyományos háziipari termelésének 80 százalékát, mintegy 800 millió forint nagyságrendben 50 szövetkezet állítja elő. Ezek a termékek esztétikai értékeket is jelentenek, s mint egyszerű „követek", az exportálás révén elviszik nemzeti kultúránk egy-egy darabját a világ minden tájára, örömet szerezve annak, aki díszíti vele lakását, otthonát, mindennapi és ünnepi öltözetét. A díszítő művészkedés műhelyeiben 25 ezren dolgoznak. A népi iparművészeti tárgyak előállítása nem szokványos ipari tevékenység. Itt a termelés általában gépek nélkül történik. Ezek a tárgyak a népművészetet értő és szerető emberek keze munkája nyomán jönnek létre, ezért külsődlegesen is hordozói népünk ízlés- és érzelemvilágának. Napjainkban, amikor a kultúra egyre inkább internacionálisabb, szinte kizárólag a népi iparművészet alkotásai azok, amelyek nemzeti jellegünket tükrözik. A kézműves tevékenység következtében a népi iparművészeti és hagyományos háziipari termelés rendkívül munkaigényes. Ennek következménye, hogy míg az ipari szövetkezeteknél átlagosan a bérköltség a termelési költség 10—14 százalékát sem teszi ki, addig a népi iparművészeti és hagyományos háziipari szövetkezeteknél a bérhányad 30 százalék körül mozog, helyenként eléri a 40 százalékot. A termelés magas élőmunkaigényessége miatt ezek a szövetkezetek az 1980-as évtől kezdődően rendkívül nehéz hely-