Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-19

1479 Az Országgyűlés 19. ülése, 19< domború természetével, akiket színész-, vagy úgymond művésztársadalomnak hívnak, és így összeállítottam magamnak egy - úgymond — mérges felszólalást. Ez közben ellehetetlené dett. Jobbak voltak a felszólalások, az érvek, az emberi hozzáállások, mint az a propaganda, amely az adóreformot, vagy a kormány munkaprogramját megelőzte. Én a harcot odavissza fogom folytatni, ha innen elmegyek, de a tegnapi lelkes szavazásom arról szólt, hogy megértettem azokat az érveket, amelyek miatt mindkét reformot be kell vezetni. Döntően azt hangsúlyozván, hogy a jobb munkáért jobb pénzt, és a becstelen élettel valamilyen margóra szorított élet jár. Meg kell, hogy mondjam, hogy ezek között a mérges gondolatok között, ha netán elolvasnám, amit nem teszek, olyan hangsúlyt kéne adnom, mint az a bizonyos tréfa, amikor Móricka hazaír az apjának egy táviratot, hogy apa küldj pénzt. S odajön a mama, és nézi, hogy miért ilyen haragos, kérdezi Kohn bácsit. Most mondd meg, hogy ez a fiú micsoda szemtelen hangon beszél velem, hogy apa küljd pénzt. Azt mondja, édesem, ez nem úgy van, hanem azt mondja, hogy apa, küldj pénzt. (Taps, derültség.) Ebben a hangnemben nem lenne értelme felolvasni, mert azt mondanák domború szenvedélyű kollégáim, művésztársaim, hogy te így képviselsz bennünket, hogy apa küljd pénzt. Annál is inkább nem, mert rájöttem, hogy tulajdonképpen itt arról van szó, hogy a pénznek ezt a furcsa csorgását ez a dolog megszorítja. Nem csorog széltiben-hosszában, hanem koncentráltan megy valami konstruktív cél felé, ha végrehajtják. Mert az az érzésem, hogy sokszor elhangzott itt már törvényjavaslat, rendelet, parlamenti döntés, és valahol a tehetségtelenség elporhanyósította. Itt elhangzottak és nem szeretném ismételni, csak a hangsúlyát szeretném megadni, a vigyázókra, azokra a gzdasági és erkölcsi vigyázókra, hogy ezt az igen sok gonddal megalkotott törvényjavaslatot, a kormányprogramot olyan tehetségekre bízzák, akik vigyáznak, hogy az úgy menjen végbe az ország vérkeringésén, amilyen tehetséggel és bár hirtelen, de tudom, hogy abban mindig vannak kócosabb dolgok is, végrehajtható legyen, Tudniillik akkor nem kérdezhető vissza az a tény, ami ebből a mérgesebb felszólalásokban jelen van, és megkérdezem nem mások, én, hogy amikor a reformfolyamatok elindultak és olyan szépen haladtak előre, akkor a szakemberek közben, akik itt most abszolút mellette vannak ennek a javaslatnak, hol voltak. Nyers elvtárs, Fekete elvtárs, nem lett volna helyzetük ahhoz, hogy megmondják, hogy a koncepcióba baj történt, rosszul megyünk előre, az érdekeltség vigyázója nincs meg. A tehetség megbecsülése nincs meg. Most itt szeretnék kitérni valamire, ami a folyosón és jobbra-balra olyan fajta feszültséget okoz, amely már-már üldözési mániát okoz nálam. Én kérem a tehetséges művészekről beszélek. Azokról az emberekről beszélek, akiknek úgymond a sorsuk is leigazolta és cselekvéseik is leigazolták, hogy tesznek valamit a hangulatok, az emberek érdekében. Jelen voltam, de akkor mint Rómeó, amikor tervkölcsönt jegyeztem, amikor békekölcsönt jegyeztem és ott na'. szeptember 18-án, pénteken 1480 gyobb intenzitással volt az a szó, hogy áldozatvállalás. Én a reformnál ezt a szót kicserélném invencióra. Az invenció nemes versenyére. Ne vállaljon senki áldozatot, ha nincs kedve, de számoljon azzal, hogy ez a zsdanovi jelszó, ami már sokszor elárasztotta az országot és többnyire hazugsággal. Embereket jelszavakkal nem lehet nevelni. Nem lehet jobb útra téríteni és nem lehet jobb munkára szorítani. És ezt a munkát most továbbfejleszteném azzal, hogy nemcsak rossz művész van, rossz színész van, hanem rossz munkás is van, rossz politikus is van, rossz szellemiség és rossz szemlélet is van. Szóval az a szemlélet, amely arról szól, hogy egy ilyen csiklandósabb és nem túlságosan nekem sem tetsző modorú felszólalás, mint a Király elvtárs olyan megborzolt állapotba hozza a Parlamentet. Szokjuk meg, különböző természetűek vagyunk. Vannak, akik felelőtlenül szólnak valamihez, nem átgondoltan, mint honatyák sem, tehát nem tudják azt a hatást, hogy mit jelent egy freh felszólalás. Higyjék el nem színészkedésből vagyok most szerény, hanem abból az alaposságból, hogy helyre szeretném hozni azt a hangulatot, hogy ennél cifrább gondolatok is felmerülhetnek, és nagyon jó lenne ha felmerülnének, mert akkor nem kéne a Nyers elvtárstól és a Fekete elvtárstól számon kérni, hogy hol voltak, amikor megbicsaklott a gazdaság. Mert lesznek felszólalások, akik intenzívebben, szenvedélyesebben fogják megkérdezni. Ebből a kormányprogramból ezt is kiolvastam. Én külön köszönöm egyrészt azt a légkört, ami országunkban erre lehetőséget ad és nem mandátumelvonással jár egy olyan cifra felszólalás, amelyre a Grósz elvtárs elegánsan reagált és tovább hagyta ezt a légkört. Tessék okosan, érvekkel megmagyarázni, hogy nem csak azt a minisztert kell leváltani, aki most itt van s funkcionál, hanem azt, aki tehetségtelenül dolgozik. Miután ezt az eléggé agresszív felszólalásomat átmásoltam a saját idegeimbe, ami e pillanatban, a két és fél nap alatt elfáradt, — ismételten a tehetséges színészek nevében — szeretném azt a szemléletet megszüntetni, hogy nincsenek kárára a társadalomnak. A jó művészek. Köszönöm, hogy megszólalhattam. (Hosszan tartó, nagy taps.) ELNÖK: Felszólalásra következik dr. Lásztity Radomir képviselőtársunk Budapestről. Dr. LÁSZTITY RADOMIR: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt képviselőtársak! Felszólalásom témaköre a személyi jövedelemadóról szóló törvényjavaslathoz kapcsolódik. Hasonlóan az ország egészéhez, választókerületemben is igen nagy érdeklődés kíséri a törvénytervezeteket és az azzal kapcsolatban várható intézkedéseket. A reagálásokban a heves ellenzéstől, az áldozatvállalás elkerülhetetlenségének felismerésén, illetve megértésén keresztül a beletörődésig (úgy is megszavazzák), minden megtalálható. A bizottsági viták, a miniszteri expozé meggyőzött engem arról, hogy az adóreform feltétlenül szükséges és fontos lé-