Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-19

1473 Az Országgyűlés 19. ülése, 1987. szeptember 18-án, pénteken 1474 megkérdőjelezésének következménye az lett, hogy 1986-ban a forgalmazó hivatásos művészek számának kétszeresét kitevő más forgalmazók méltatlanul élvezték a kultúrpolitikai kedvezményt. Erről azonban legkevésbé a hivatásos szakma tehet. Művészet nélkül lehet élni, de nem biztos, hogy érdemes. Ez a viszonylag kis létszámú szakmai réteg a tervezet szerint, én úgy látom, méltatlan helyzetbe kerül, holott hatása létszámát messze megsokszorozhatja. Az ellentételezésként beígért honorárium-reform kimunkálatlan, de már a jelen gyakorlatban is a műtárgy adásvételében — megbízás esetén is — a piac szabályai szerint megbízó és munkavállaló megállapodása, vagy alkuja dönt, ahol, tartok tőle, a Kulturális Alap megbízásain kívül a megbízók nem lesznek tekintettel a központi honorárium-emelésre. Az elmondottakon túl mivel indokolom a hátrányos megfogalmazást? A képző- és iparművészek többségének saját erőből kell megteremtenie műtermét, műhelyét, adózva a nem lakás céljára szolgáló helyiség után. Saját erőből kell felszerelnie munkaeszközeivel, sok szakmában rendkívül költséges eszközökről van szó. Folyamatosan vállalnia kell a működést, az elengedhetetlenül folyamatos alkotói munka rezsitételeit akkor is, amikor a műtárgy még messze nem, vagy sokáig nem is lehet áru. Ahogy Varga Imre mondta, állami kiállításokra, a kultúrpolitika számára a művész hitelezi a műtárgyat, amelyben szellemi és a kivitelezés miatt jelentős anyagi tőkéje testesül meg. Saját erőből kell finanszíroznia szakmai tájékozottságát, ennek szinten tartását és így tovább. És ismét Varga Imrére hivatkozom, a művészeknek nincs állami nyugdíjak, az arányt ő már elmondta. Végül a végrehajtási rendelet 7. § (1) bekezdése a. pontját szeretném kritikával illetni. Kijelentem, hogy véleményem szerint a szövegezés a művészeti szakmák szempontjából nem szakszerű, pontatlan. Elvi kérdés például, hogy ha a támogatott építész csak hivatásos, sőt a Magyar Építőművész Szövetség tagja lehet, a képző- és iparművészeti szakma hivatás, szakma jellegére miért nem történik utalás. Javasolom az a. pont egy mondat nagyságrendű bővítését, felsorolva, mely művészeti szakmák értendők az úgynevezett művészeti tevékenységbe még akkor is, ha a szerzői jogi védelem alá tartozás áttételesen kifejezi ezt. A szövegezés szakszerűségében és pontosításában, ha erre méltatnak, magam is szívesen részt veszek. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből Elek József képviselőtársunk következik. ELEK JÓZSEF : Tisztelt Országgyűlés ! Tisztelt képviselőtársak! A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvényjavaslat már sok fórum előtt vizsgázott, sok vélemény, kritika, észrevétel hangzott el vele kapcsolatosan. A nagy érdeklődés érthető, mert a széles dolgozó tömegeket érintő, negatív hatású törvényjavaslatot nem fogadta nagy elismerés. A kényszer hatására bevezetés fontos tervezetben egy, ami minden dolgozóra és keresőképes emberre vonatkozik, a fizetési kötelezettség. Ezért a nagy érdeklődés, a társadalmi vita során ezért volt sok vélemény és őszintén mondva, a nehezen érthetőség is alátámasztotta a sok negatív megnyilatkozást. Mert ki fogadja tapssal azt a tervezetet, amely jövedelemelvonó hatásával az életszínvonal csökkenését hordozza magában, ezt a fórumokon kimondva, vagy kimondatlanul érezni lehetett. Ezek ellenére a pénzügyi szakemberekhez eljutva a készítők úgy reagáltak, ha nem vezetjük be, kétszámjegyű áremelés vauk szükségessé, mintha talán a 14-15 százalék nem ennyi lenne. A lakossági véleményekből kitűnik, hogy a jelen helyzet alkalmas-e a bevezetésre. Ha ez elkötelezettség a magyar nép számára, akkor a bevezetés időpontját véleményem szerint az állami vezetés kissé elodázta. De ha mindenképpen bevezetésre kell kerülni, akkor úgy igazságos, mert talán az a mondás is igaz; Kétszer ad, ki gyorsan, ad. Tisztelt Országgyűlés! A törvénytervezet számomra és választópolgáraim számára is fontos területéhez akarok kapcsolódni, illetve véleményt mondani. Az egyik az adó lényegét érinti; a megfogalmazás ezzel kapcsolatban a következő, melyet e helyen már többen is elmondtak. Az adó a nemzeti jövedelem újraelosztásának egyik alapeszköze, amely lehetővé teszi, hogy az állam finanszírozni tudja a társadalom közös kiadásait. Régi mondás, hogy csak azt lehet elosztani, amit megtermeltünk, de jelen esetben, amit az adózók befizetnek. Aztán, hogy az új elosztás hogyan érinti a különböző rétegeket, azt úgy gondolom, jó lenne újra átgondolni, mert hogy a szocializmus építésének négy évtizede alatt nem mindig következetesen, közmegelégedésre tettünk, ezt nem kell azt hiszem bizonygatnom. Ha most megvizsgálnák az ország lakosságának vagyoni helyzetét, úgy gondolom, lényeges különbségeket lehetne tapasztalni, mert kialakult egy milliomos réteg fenn és lent, ennek ellenpólusaként, a létminimum közelében levő elég jelentős réteg. Megítélésem szerint, lehet, hogy rossz a meglátásom, a két réteget nem a szocializmus elosztási elve vitte ilyen messze egymástól, hanem az elvben megfogalmazottnak nem megfelelő végrehajtása és alkalmazása. Megjegyzésem lényege, hogy egyes emberek jelentős vagyonra tettek szert, és nem biztos, hogy ezen vagyonhelyzetüket a társadalmi megítélés most úgy méltányolja, hogy ezeket teljesítményekkel érték el. Az az elképzelésem, hogy az új jövedelemadó bevezetésével és következetes végrehajtásával az elosztást megfelelően lehet szabályozni és a jogtalan előnyöket vissza lehet szorítani, illetve a közteherviselés remélhetőleg nemcsak elméletben lesz arányos, hanem a valóságban is végre lesz hajtva. Tisztelt képviselőtársak! Az elosztás és arányos teherviselés város és város között, illetve város és község és települések viszonylatában is jelentős különbségeket takar. Évek óta emlegeti, hogy ezen különbségeket meg kell szüntetni, de addig, míg a bérekben és szolgáltatásokban jelentős különbségek lesznek város