Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-17

1217 Az Országgyűlés 17. ülése, 1987. szeptember 16-án, szerdán 1218 pedig a világ igen sok, tőlünk gazdagabb országában is hosszabb, mint hazánkban, és ez mégsem jelenti a társadalom önpusztítását. A világgazdaság belső folyamataihoz való kapcsolódásunk stratégiai szellemben gondolkodó és cselekvő, vállalkozó, széles látókörű vezetőket igényel. Olyan vezetői követelmények kialakítására van szükség, amelyekben a minőségi jellemzők kerülnek előtérbe. Ennek ki kell egészülnie a vezetői készség fejlesztésével, az új vezetési módszerek elsajátításával, a technikai fejlődéssel lépést tartó folyamatos önképzéssel és továbbképzéssel. A vezetők — legyen szó miniszterről vagy gyárigazgatóról — megítélésének fő mércéje a rábízott hivatal vagy üzem működésének eredményessége. Az a vezető, aki nem tud eredményeket felmutatni, az emberek bizalmát megnyerve rendet, fegyelmet tartani, át kell adja a helyét olyannak, aki erre képesnek mutatkozik. Tartalékaink nagyon fontos forrása egyben gazdaságpolitikai céljaink megvalósításának döntő feltétele a termelés fejlesztése, hatékonyságának javítása. Iparunkra ma sokrétű feladat hárul. El kell látnia a lakosságot a korszerű fogyasztási javak széles választékával, ki kell elégítenie a többi népgazdasági ág termelési eszközök iránti igényét. Növelni szükséges az export termelését, versenyképességét, hozzájárulva az ország külgazdasági egyensúlyának helyreállításához, majd folyamatos fenntartásához. Népgazdasági érdek az ipar jövedelemtermelő képességének fokozása. Fontos feladata a foglalkoztatáspolitikai követelmények teljesítése is. Növekszik a felelőssége az emberi környezet megóvásában. Az élelmiszergazdaság alapvető feladata a jó színvonalú belföldi ellátás megőrzése. A külgazdasági egyensúly javítása érdekében továbbra is számítunk az ágazat exporttevékenységére. Az élelmiszergazdaságban is növelni kell viszont a jövedelemtermelő képességet. Az iparban és a mezőgazdaságban egyaránt — ha nem is egyforma mértékben — a korábbinál nagyobb szelektivitásra van szükség. Elodázhatatlan feladatunk a veszteséges vállalatok nyereségessé tétele vagy felszámolása, a szerkezetátalakítási folyamat felgyorsítása. Tudom, hogy még politikai szempontból sem tanultuk meg kezelni ezt a nálunk tényleg újszerű problémát. Mindez a munkaerő átcsoportosítására is vonatkozik. A legmerészebb szakmai számítások szerint sem várható a következő néhány évben olyan arányú mozgás, ami társadalmi méretekben elviselhetetlen lenne. Gondoljunk arra, hogy egyéni elhatározásból milyen sokan változtatnak ma is munkahelyet. Az is közismert, hogy még igen sok nálunk a fölösleges munkahely, illetve a létszám jelentős része nem elég hatékonyan dolgozik. Ugyanakkor sok területen égető a munkaerőhiány. A szolgáltatásban, a kereskedelemben és más helyeken azért nem javul a színvonal, mert nincs elegendő ember az elvégzendő feladatokhoz. A kétkedőkkel szemben azt valljuk, hogy az átcsoportosítással megvalósítható a teljes és hatékony foglalkoztatás. Nyilvánvaló, hogy a fő feladat a szocialista termelőegységeken belüli átcsoportosítás ösztönzése, tehát vállalattól vállalathoz vagy szövetkezethez és fordítva. Jelentős számú munkaerőt köthet le a kisvállalkozás, a kisipar és a kiskereskedelem. Több műszakban kell üzemeltetni az értékes, piacképes termékeket előállító berendezéseket. Tudjuk, hogy a legkisebb átcsoportosítás is emberi gondokkal jár. Ennek mérséklésére létrehoztuk a foglalkoztatási alapot. Ez lehetőséget ad olyan munkahelyteremtő beruházások támogatására, amelyek a népgazdasági érdekeket és az adott települések népességmegtartó törekvéseit is szolgálják. Támogatást kapnak a szakmai átképzést vállaló személyek. A kormányzat, a szakszervezetekkel közösen, dolgozik azon, hogy a népgazdaságilag szükséges munkaerő átcsoportosítás ne veszélyeztesse a dolgozók szociális biztonságát. Változtatni kell a beruházási arányokon is. A váltás lényege, hogy a beruházásokon belül a feldolgozóipar javára csökkentenünk kell az alapanyagok és az energia termelésére fordított eszközöket. Ez még fokozottabban előtérbe állítja az ésszerű anyag- és energiatakarékosságot . A viták során többször is megfogalmazódott, hogy szükség van-e ilyen körülmények között a külföldi nagyberuházásokra. Nem takaríthatók-e meg máshol felhasználható erőforrások e téren. Körültekintő mérlegelés után arra a következtetésre jutottunk, hogy súlyos gazdasági hiba lenne megváltoztatni az ezzel kapcsolatos korábbi döntéseinket. Ezért a megvalósítás gyorsabb útját kell választanunk. Ennek megfelelően hoztuk előre 15 hónappal — egyetértésben csehszlovák barátainkkal - a Bős— Nagymaros-i létesítmény befejezését. Ugyancsak a takarékosabb kivitelezésre kell törekednünk a tengizi beruházás esetében. A műszaki fejlesztés is csak szelektíve valósulhat meg. Az eszközök túlnyomó többségét azokra a területekre kell koncentrálnunk, ahol a gyorsabb ütemű haladáshoz hazai adottságaink a legkedvezőbbek. Minden, a fizetési egyensúlyunkat javító fejlesztésre meg kell találnunk a szükséges feltételeket, ez pedig a források szűkössége miatt nem képzelhető el másképp, mint differenciált módon. Az előbbiekkel szorosan összefüggő kulcskérdés a támogatások jelentős csökkentése a termelésben és a fogyasztásban egyaránt. 1986-ban a központi költségvetés 30 százalékát tette ki a gazdálkodó szervek támogatása, ami elfogadhatatlanul magas arány. Ugyancsak tarthatatlan az a helyzet, hogy az anyagi ágazatokban a termeléshez kapcsolódó támogatások a nyereség 58 százalékát tették ki. A támogatások teljes megszüntetését természetesen nem tűzhetjük célul, de átrendezését mindenképpen. Olyan támogatásokat tartunk kívánatosnak fenntartani, melyek versenyképes, korszerű termékeket előállító területekre irányulnak, ahol a megtérülési idő a leggyorsabb. A támogatások csökkentése kiké-