Országgyűlési napló, 1985. II. kötet • 1987. szeptember 16. - 1988. november 26.

Ülésnapok - 1985-17

1215 Az Országgyűlés 17. ülése, 1987. szeptember 16-án, szerdán 1216 ságterhek az évi megtermelt jövedelem 3—4 százalékának megfelelő kiviteli többlet elérését teszik szükségessé. Joggal tehetik szóvá, hogy ez a korábbi korlátozó gazdaságpolitika folytatása, s hogyan lesz ebből kibontakozás? Azt válaszoljuk erre, hogy igen, ez korlátozás, de szelektíven fogjuk alkalmazni. Olyan gazdasági környezetet és feltételeket akarunk létrehozni, amelyben a kollektívák, a vállalatok és az egyének valós teljesítményük arányában jutnak jövedelemhez. A fő célokat szolgáló szelektív ösztönzés jegyében nagyobb fejlődési lehetőséget kívánunk nyújtani az eredményesen dolgozó vállalatoknak, a kiemelkedő teljesítményeket elérő dolgozóknak. Ugyancsak előnyben részesítjük a legjobb műszaki eredmények alkalmazását, a kölcsönös érdekeket szolgáló nemzetközi együttműködést, a termelést segítő infrastrukturális területek fejlesztését. A gazdaságos export dinamikus növelésére törekszünk, biztosítva hozzá a szükséges importot. Mindezt szem előtt tartva a kormány azt a célt tűzi maga elé, hogy mérsékli, majd megállítja az adósságnövekedést, megőrzi az ország fizetőképességét; mindent megtesz, hogy a vállalatok, intézmények és egyének növelhessék teljesítményeiket, a termelés szelektíven bővüljön, emelkedjen a magas műszaki színvonalú termékek aránya; hogy bontakozzanak ki az érdekeltségi és piaci mechanizmusok, hatékonyabb legyen a kormányzati irányítás, korszerűsödjön a népgazdasági tervezés és mérséklődjenek a legsúlyosabb társadalmi, szociális feszültségek. Tisztelt Országgyűlés! Joggal vethető fel a kérdés: mire alapozza a kormány a jövőbe vetett bizakodást, mire építi a programban megfogalmazott céljai megvalósítását? Erre azt a választ adjuk, hogy nagyok a kihasználatlan tartalékaink. Az egyik az emberi tényezőkben és a termelés fejlesztésében, hatékonyságának növelésében van. A másik tartalékunk a nemzetközi gazdasági munkamegosztásban rejlő lehetőségek jobb kihasználása. önök is mondhatják, ezt már régen hirdetjük, ebben semmi új nincs. Igaz! Az új abban van, hogy most korábbi elhatározásainkat végrehajtjuk, a meglévő tartalékokat — amilyen gyorsan csak lehet — felszabadítjuk. Akkor is, ha egyesek, kisebb társadalmi csoportok átmenetileg nehezebb körülmények közé kerülnek, és akkor is, ha ez helyi konfliktusokkal jár együtt. Eszközeink sem újak. A piac kifejlesztését, a tervezés korszerűsítését eddig is akartunk. Sokat beszéltünk már a szerkezet átalakításáról, az intenzív fejlesztésről, a munkaerő átcsoportosításáról, a külkereskedelmi érdekeltségi rendszer megreformálásáról, stb. Új azonban, hogy most más sorrendiséget állítunk fel és eszközeinket egymással összhangban működtetjük. Tisztában vagyunk vele: minden intézkedésünk mellé nem tudjuk az egész társadalmat felsorakoztatni. De hisszük, hogy a felelősen gondolkodó, józan, a jövőért felelősséget érző többséget igen! Belső tartalékaink között kiemelt hely illeti meg a tudást, a munkaerkölcsöt és -kultúrát, az irányítás és a vezetés színvonalát. Ebben az összefüggésben is jelentős szerepet tulajdonítunk a tudománynak, a munkaerő magasszintű képzésének, a tudás nagyobb társadalmi és anyagi megbecsülésének. Számunkra egyértelmű, hogy a szűkös beruházási feltételek közepette az oktatás az egyik leggazdaságosabb termelő célú befektetés. A hatékonyság növelése azonban e területen is elengedhetetlen. Az érvényes törvény szellemében elsősorban tartalmi szempontból fontos áttekinteni oktatási rendszerünket. Az iskolákban szilárd alapokra kell helyezni az általános képzést és az üzemek fokozottabb közreműködésével korszerű ismeretekkel kell bővíteni a szakképzést. Minden területen honorálni, ösztönözni kell a szakmai és általános ismeretek folyamatos gyarapítását. Ehhez a felnőttképzés, átképzés és továbbképzés jelenleginél hatékonyabb rendszerének kiépítése szükséges. A szakmai kultúra elképzelhetetlen korszerű általános műveltség nélkül. Ezért társadalmunk általános kulturális színvonalát is emelnünk kell, méltó módon ahhoz a gazdag szellemi örökséghez, amelyet elődeink és kortársaink, tudósok, művészek, értelmiségiek és kétkezi dolgozók hagyományoztak ránk. Gondolok itt a kiemelkedő művészeti alkotásokra, műszaki teljesítményekre, a munkakultúrában felhalmozódó nemzeti értékekre. Ezekhez viszonyítva és céljaink tükrében is elfogadhatatlan az az igénytelenség, szürkeség, amellyel nap mint nap találkozni lehet akár a hanyag munka, a környezetszennyezés, a megbízhatatlanság, az önző magatartás formájában, akár az emberi együttélés szabályainak semmibe vételében, az egymás iránti közömbösségben és durvaságban. Jól tudom, hogy társadalmunk többségére nem ez a jellemző, de éppen emiatt nincs jogunk eltűrni az ilyen jelenségek térnyerését. Az emberi feltételek fejlesztését nemcsak iskolai összefüggésben tartjuk fontosnak és nem is kizárólag közgazdasági értelemben. Olyan társadalmi közfelfogás részeként is értelmezzük ezt, amelyben régebbi és újabb erkölcsi értékeink társadalmi mozgósító erővé válhatnak.. Ezek közé soroljuk a munkaerkölcs és a munkafegyelem dolgát. Igaz ma is Lukács György megállapítása: a termelés kérdése erkölcsi kérdéssé vált. Nem többet - bár helyenként arra is szükség van -, hanem hatékonyabban kell dolgoznunk. Ennek eléréséhez a munkaszervezési feltételek és az érdekeltség, a teljesítmény honorálásának biztosítása mellett a nagy írónk, Veres Péter által emlegetett közösségi becsület-tenorra is szükség van. Itt szeretném megjegyezni: szemünkre vetik, hogy a másod- és harmad-állásokkal tönkretesszük az embereket, rákényszerítjük őket az önkizsákmányolásra. Ez a szavakkal való játszadozás, a lehetőségeket Összekeverik a kényszerrel. Mindenki tudja, hogy a főmunkaidőben általában kisebb a munka hatékonysága, mint a kiegészítő tevékenységekben. Ezért csak egy elvet követhetünk, azt, hogy mindenütt azonos módon fizetjük meg a teljesítményt. A munkaidő