Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-3

161 Az Országgyűlés 3. ülése, 1985. október 11-én, pénteken 162 tározatával való egyetértését. Megfogott a 'hozzászólások oldottsága, az, hogy minden kérdésről, a valaha kényesnek nevezett kérdésekről is azzal a természetes nyíltsággal esett szó, ami csak olyan demokratikus légkörben lehetséges, mint ami a mi közéletünket jellemzi. Megfogott, hogy bár sokféle véleményt hallottunk, ugyanazt a kérdést a felszólalók gyakran más-más nézőpontból közelítették, a mondanivaló lényege mégis minden fontos kérdésben egybecsengett. A realitásokkal számot vetve, a hangsúly azon volt, hogyan tehetjük eredményesebbé a szocialista építést, hogyan fűzzük szorosabbra együttműködésünket barátainkkal, a Szovjetunióval, a szocialista országokkal, hogyan meríthetünk többet a közös tapasztalatokból, az erők egyesítéséből, mit kell tenni azért, hogy hozzájáruljunk az emberiséget foglalkoztató nagy kérdések megoldásához, elsősorban a béke védelméhez, mit kell tennünk, hogyan kell eljárnunk ahhoz, hogy jobban hasznosítsuk a szocialista társadalomban rejlő lehetőségeket, milyen módon fejlesszük tovább társadalmunk de-. mokratizmusát. Megfogott — és ez már valóban szubjektív megjegyzés —, hogy felülemelkedve a helyi problémákon, de mégsem elhallgatva azokat, minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kaptak a társadalom egészét foglalkoztató kérdések. És • végül: jó érzéssel töltött el, hogy bár sok volt a kritikai megjegyzés, és esetenként a kemény és szenvedélyes hang, minden felszólalásból kiérződött az üggyel való azonosulás, a közös felelősség, a közös tennivalók együttes vállalása, a jövőbe vetett bizalom. Másodszor néhány olyan kérdéssel szeretnék foglalkozni, ami a vitában többször visszatért. Itt se bocsátkozom részletekbe. Az első kérdés, amiről szólni kívánok, programunk jellege. Erről sdk képviselő elvtárs nyilvánított véleményt. Teljesen egyetértek azokkal, akik azt hangsúlyozták, hogy ez a program szerves folytatása az eddigi munkának, annak eredményeire épül, mégis markánsan új vonása, hogy már nem az egyensúly megteremtését, hanem megszilárdítását, nem a 'korlátozást, hanem ' a fejlődést állítja előtérbe. Miért fontos ennek a tudatosítása és hangsúlyozása? Meggyőződésem szerint azért, mert a gazdaságot lendületbe hozni más megközelítést, más megoldásokat kíván, mint amikor az egyensúly megszilárdítása volt a feladat. Továbbá azért, mert az előrehaladáshoz elengedhetetlen az irányítási rendszer továbbfejlesztése, de ezt nem ; elég igényelni, el is kell viselni az ebből származó következményeket. Természetesen nem állítom, hogy minden esetben megtaláltuk, és a jövőre nézve sem merem ígérni, hogy minden esetben meg fogjuk találni a legjobb megoldást. A kormány felelőssége abban van, hogy ilyen esetben he a presztízst, hanem az ügy előrevitelét tartsa szem előtt, és korrigáljon azon, amin korrigálni kell. Ezt joggal várják el a vállalatok. Ugyanakkor még egyszer fel kell hívjam a figyelmet arra —,és ebben kérnem kell az elvtársak támogatását és megértését —, hogy akkor vétünk több hibát, ha késlekedünk a felismert 7 ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ és a helyzethez igazodó változtatások érvényre juttatásával, mintha öncélúan a szabályozók stabilitását védjük. A. másodiknak programunk végrehajtásának a feltételeiről szeretnék szólni. Erről is sok képviselő elvtárs mondott véleményt, azt hangoztatva, hogy a program feszített, de reális. Mindenekelőtt azért reális — mondották —, mert találkozik népünk óhajával, és ezért számíthat a támogatásra is. De azért is, mert megvannak, vagy megteremthetők azok a szellemi és anyagi feltételek, amelyek a program teljesítéséhez szükségesek. Erre sok példa hangzott el, hadd hivatkozzam éh is néhányra. Ami az ipart illeti: Kapolyi elvtárs bőven foglalkozott a kérdéssel, és úgy érzem, meggyőzően bemutatta, hogy a- mi iparunkban nemcsak az elmaradás veszélyei, hanem az előrehaladásnak a lehetőségei is jelen vannak. A magam részéről ugyancsak ezt a véleményt szeretném erősíteni és támogatni, tudva, hogy az előrehaladás tartalékait csak kemény munkával hozhatjuk felszínre. Ez elhangzott a vitában is. Általánosan ismertek azok a jelenségek, amelyek a tartalékok meglétére, de egyben arra is utalnak, hogy a szükséghez képest lassabban ** haladtunk előre ezek felszínre hozásában. Mire gondolok? Lecsökkentettük a munkaidőt 40 órára, de az iparban a munkaidő kihasználásának úgy látszik van egy „állandó koefficiense" — amely, úgy tűnik, szinte már a természeti törvény erejével hat, pedig nyilvánvalóan nem természeti törvényről van szó — és ez a koefficiens azt jelzi, hogy a törvényes munkaidőnek kb. 80 százalékát használjuk ki. Húsz százaléknyi munkaidőalapot elveszíteni, elvtársak, ezt a nálunk sokkal gazdagabb országok — vagy talán éppen a gazdagabb országok — sem engedhetik meg magúknak. De az is közismert — ami már inkább objektív okokra vezethető vissza —, hogy a fajlagos energia- és anyagfelhasználásunk 20—50 százalékkal haladja meg a nemzeti jövedelem egységére számított mértékét annak, mint ami a nálunk történelmi okokból gazdaságilag előbbre tartó országokra jellemző. Vannak más tényezők is. Kapolyi elvtárs beszélt arról — nem akarom ismételni -—, milyen az állóeszközök, a meglevő termelőberendezések kihasználása. Vagy nézzük termékeink életkorát. A statisztika szeí rint — ha hinni lehet, márpedig sokan mondják, én magam is ezek közé tartozom, a mi statisztikánknak lehet hinni — termékeink életkora, még azoké is, amit exportálunk, 15 év vagy 16 év körül van. i Miért szólok minderről? Köteles elvtárs — akinek a megjegyzéseivel és véleményével egyetértek — mint fontos dologról, nagyon meggyőzően beszélt arról, hogy mi az összefüggés a termelés korszerűsítése és a beruházások között. Valós összefüggésről beszélt. Én egy n^ dologra szeretném felhívni a figyelmet. Arra, hogy kezünkben van égy eszközállomány, van egy értékes szellemi kapacitás, amit jobban ki kell használnunk, és jobban ki is lehet használni. Ha ezt tesszük, pótlólagos beruházások nélkül vagy csak kevés pótlólagos beruházással erőforrást teremthetünk ahhoz, hogy