Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-3

163 Az Országgyűlés 3. ülése, 1985. október 11-én, pénteken 164 az általa — egyébként helyesen — elengedhetetlennek minősített befektetéseiket elvégezzük, és gyorsabban haladhassunk előre. Ezek a mi tartalékaink. À mezőgazdaságról szólva magam is említettem a bevezetőben, igen előkelő helyet foglal el a világban. Huszonhét európai ország közül egy lakosra és gabonaegységben számítva a harmadik helyet foglalja' el. Egyes termékekben pedig világelső, ami az egy lakosra számított termelés mennyiségét illeti. A termelés színvonalát tekintve azonban, amelyet más mutatókkal jellemeznek, a 9., ismét más számítások szerint a. 12—13. helyen vagyunk. Ez is előkelő hely, de azért mutat Valamit. Azt mutatja, hogy a termelés növelésével egyidejűleg a mezőgazdaságban is a hatékonyság felé, a ráfordítások csökkentése felé kell fordulni, ha versenyben akarunk maradni a világpiacon. A harmadik kérdés, amit magam is fontosnak tartok még egyszer hangsúlyozni, a társadalom aktivizálásának a fontossága. Egyetértek azoknak a képviselő elvtársaknak a véleményével, akik hangoztatták, hogy ehhez minden feltétel adott, de ahhoz, hogy kihasználhassuk a társadalmi akaratban megtestesülő erőt, bátrabban kell élnünk a demokratikus viták nyújtotta lehetőségekkel, a társadalmi kontroll szigorú, de igazságos eszközével. Meggyőződésem szerint is ez az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy úrrá tudjunk lenni azokon a gyengéken, amelyek fékezik előrehaladásunkat. A negyedik kérdés, amiről sokan szóltak, s amihez én is csatlakozni kívánok, az, hogy sok mindent változtatni kell. Mindenekelőtt a szemléletünket kell továbbformálni, hozzáigazítani az új követelményekhez. Meg kell újítani azt az értékrendet, amiben gondolkodunk, előre kell sorolni a munka becsületét, a munkában a minőséget, nagyobb támogatásban kell részesíteni a tehetséget, jobban meg kell becsülni azt, aki többet nyújt a társadalom számára, szigorúbban kell fellépni a szocialista normáinkkal összeegyeztethetetlen magatartásformák ellen. Az ötödik kérdés, amit magam is fontosnak tartok, a közvélemény teljesebb bevonása, és beavatása elgondolásainkba, megnyerése terveink számára. Ebből a szempontból magam is — ahogy a vitában többen is utaltak rá — a demokratikus fórumok eredményesebb és tartalmasabb működése mellett nagy jelentőséget tulajdonítok a tömegkommunikáció szerepének. Ahhoz, hogy a tömegkommunikáció jobban betölthesse szerepét, természetesen a kormány részéről is van tennivaló. De mint minden más területen, ezen a területen is, belülről is keresni kell azokat a megoldásokat, amelyek elősegítik a tömegkommunikáció szerepének és funkciójának jobb teljesítését. A' miniszter elvtársak tanúsíthatják, hogy a kormányban kialakult gyakorlat szerint úgyszólván egyetlen olyan lényeges jelzést sem hagyunk figyelmen kívül, ami a sajtó útján jut el hozzánk. A jelzéseknek utánajárunk, az esetek nagy részében ezekből kormányintézkedések születnek; vagy más olyan lépésekre kerül sor, amelyek a valós problémák megoldását szolgálják. Amint látják, igyekszünk komolyan venni, és a jövőben is komolyan fogjuk venni a sajtó jelzéseit. De nekünk is vannak igényeink. Az expozéban erről röviden már szóltam. A válaszadás kevésbé kötött műfaja talán megengedi, hogy a közérthetőség kedvéért olyan megfogalmazással is éljek, amit az írás nehezebben visel el. Miről van szó? Van olyan megfigyelésem, hogy a „rábeszélő stílus" helyett meghonosodott vagy msghonosodóban van egy „lebeszélő stílus". Nem az ellen vagyok, hogy a jogos kritikai hang érvényre jusson, de úgy gondolom, a hibák bírálatában is fontos és eligazító szempont lehet, hogy elsősorban arra kell irányítani a figyelmet, hogyan és miképpen lehet azokat kijavítani. A másik megfigyelésem az, hogy az új kérdésekhez gyakran úgy közelít a sajtó, miért nem fog beválni az adott megoldás, ahelyett, hogy arról szólna, hogyan lehet jobban csinálni azt, amit szándékunkban van tenni. Itt egy pillanatra hadd térjek ki a településfejlesztési hozzájárulás ügyére. Ezt a fontos kérdést több elvtárs érintette. Az az érzésem, valójában itt is arról van szó, hogy egy jó ügyet ügyetlenül kezelve próbálunk elfogadtatni a közvéleménnyel. Erről Űjvári elvtárs és mások is szóltak. Ez a kérdés is azok közé tartozik, amivel kapcsolatban azt kellene keresni, hogyan lehet jól, nem pedig azt, hogy miért nem lehet megoldani az új forma bevezetését. * Elhangzott egy sor fontos, konkrét kérdés is. Ezek egy részére Csehák elvtársnő, más részére Kapolyi elvtárs kitért, nem szeretnék ismételni, ezért csak jelzésszerűen, szinte csak a visszaigazolás igényével szólok néhány dologról. Magunk is nagyon fontosnak tartjuk, hogy a mai gondok ne vonják el a figyelmet a perspektívával való foglalkozástól. Erről több elvtárs szólt. Többen aláhúzták, milyen nagy fontossága van annak, hogy a maga egységében fogjuk fel és kezeljük az egyensúly, a hatékonyság, a fejlődés kérdéseit. Ezt a véleményt is osztom. Király elvtárs utalt rá, hogy az adósságállománnyal kapcsolatban a közgazdászok egy részét az foglalkoztatja, nem lehetne-e olyan megoldást választani, amiről ő is szólt, tudniillik, hogy az adósság csökkentése helyett további hiteleket vegyünk fel a gazdaság élénkítésére. Ehhez csak annyit — nem akarok részletekbe • bocsátkozni —-, már most is olyan terheket viselünk, amelyeket, ha csökkenteni tudunk, gyorsabban jutunk előre a műszaki fejlesztéshez szükséges források előteremtésében, mintha az adóssággal járó terheket további foi telek felvételével tetézzük meg. Többen szóltak az építőiparról. Való igaz, hogy az építőiparral egy kissé kurtán bánt a beszámoló, ezért két mondat erejéig hadd térjek vissza a témára. A mi közvéleményünk igazságos, és amikor azt látja, hogy az építők szervezetten dolgoznak — és erre sok példát láthatnak, gondolok A hídépítőkre, az operaházi rekonstrukciókra, de sorolhatnék más példákat is — nem maradt el az elismerés. Ez azonban nem változtat azon, hogy a vállalatok nagyobb része „gyengélkedik", és ez váltja ki a közvélemény-