Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-16

1195 Az Országgyűlés 16. ülése, Duna öntisztítóképessége a legnagyobb hatású eszköz a kezünkben és rendkívül olcsó is. A Duna ingyen megtisztítaná önmagát, mint tette ezt évezredeken át, ha hagynánk, ha a túlzott szenynyezéssel nem pusztítanánk el azokat az organizmusokat, amelyek ezt a munkát elvégeznék helyettünk, illetve, ha a kommunális szennyvizek és a műtrágyabemosódások révén nem kerülne oly sok tápanyag a vízbe, amely a zöldalgák és a kovaalgák elszaporodását hozza magával, különösen a Duna-ág alsó szakaszán. Az mindenesetre megállapítható, hogy a Duna-ág biológiai állapota az elmúlt tíz évben nagymértékben romlott. Még nem mondhatjuk, hogy mérgező anyagok szállítóeszközévé vált, mint oly sok folyó Európában, de a tendencia egyértelműen arra felé mutat. És ha nem állítjuk meg, gyerekeink, unokáink már csak a partról nézhetik sóvárogva, mert nemhogy ivásra, de fürdésre sem lesz többé alkalmas. Nemrég Esztergomban jártam a vízügyi múzeumban. Egy polcon négy üveg víz állt egymás mellett. Vízminták voltak a század elejéről, a húszas, az ötvenes évekből és a mai Dunából. Az első kristálytiszta volt, az utolsó szürke, zavaros. Az első ivásra, fürdésre egyaránt alkalmas. Az utolsó már egyikre sem. A Duna-víz e századi története ez, négy üvegben elbeszélve. Sose gondoltam, hogy néhány üveg Duna-víz ilyen drámai hatást fog gyakorolni rám valaha. Sokan mondhatnák erre: mi ebben a drámai? A modern embernek sok vízre van szüksége az iparban is, a háztartásban is és a keletkező szennyeződések legkészségesebb és legolcsóbb szállítója ma is a víz. Szinte természetes, hogy ennek ára van. A sok funkcióból, amit a víz az ember életében mindig betöltött, néhány kiesik. Kiesik az esztétikai funkció, hiszen a piszkosszürke kevésbé gyönyörködtet, mint a kék Duna. Ivásra nem jó, csak drága tisztítóberendezések beiktatása után. És nem lehet benne fürödni sem. Továbbá, kipusztulnak belőle a halak, a rákok, lesz viszont helyettük alga, plankton, hínár, amelyek ugyancsak derék élőlények, legfeljebb nem lehet belőlük halászlét főzni. Nem változik viszont a Duna hajózhatósága. A piszkos víz éppúgy viszi a hátán a hajót, mint a tiszta. Nem tréfálok, az ember ma így gondolkozik a vízről. Vagy lehet, hogy nem így gondolkodik, de így cselekszik. A ráckevei Duna és környéke a főváros közeli üdülőkörzet legnagyobb tartaléka. Hogy újra teljes meggyőződéssel emelhessek szót kiemelt üdülőkörzetté nyilvánítása mellett, először a víz védelmében és ügyében kell a közösség érdekében az igényeket megfogalmaznom. Az egyik legfontosabb teendő, hogy a fővárosi szennyvizektől megszabadítsuk a Duna-ágat. Tudom, nem kis feladat a déli kerületek szennyvizeit regionális rendszerekbe gyűjteni, tisztítani és a jóval teherbíróbb Nagy-Dunába vezetni, de ez az egyetlen, hoszszú távon értelmes megoldás. Az ipari szennyvizek esetében pedig korszerűbb tisztító eljárásokat kellene bevezetnünk, mert az iparban keletkező nem bomló 18 7. június 26-án, pén tekén 1196 anyagok, fenolok, szénhidrogének bekerülnek a talajvízbe és végül az ivóvízbe is. Ezek a szennyeződések rendkívül nehezen és drágán tisztíthatók. Ezért célszerű a tisztítást a legkoncentráltabb állapotban, tehát még a gyárkerítésen belül elvégezni. Később egyre nehezebb és egyre drágább. Tisztelt Képviselőtársak! A Duna vízminősége és a térség ivóvízkészlete a Csepel-sziget geológiai adottságaiból következően szoros összefüggésben van egymással. A kritikus helyzet tehát nemcsak a folyóra, hanem az ivóvízre is vonatkozik. Veszélybe került a Csepel-szigeten élők és üdülők egészséges ivóvízzel való ellátása. Pedig a sziget alatt még hatalmas vízkészlet rejtőzik. A kutatások szerint még napi negyedmiirió köbméter jóminőségű ivóvíz tárható itt fel. A Fővárosi Vízmüvek Csepel-szigeti vízbázisán jelenleg 180 ezer köbméter vizet termelnek ki naponta és a már kiépített kutak kapacitása ennek a vízmennyiségnek a többszörösére tehető. Ezzel szemben a sziget településeinek vízfogyasztása mindössze 10 ezer köbméter. Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár és nem csodálható az sem, hogy a közüzemi vízművel ellátatlan településeken, elsősorban Szigetcsépen és Szigetbecsén, ahol nyáron az udvari kutakban is lecsökken a víz szintje, komoly társadalmi feszültségeket okoz ez a helyzet. A sziget másik kilenc településén részlegesen kiépült a vízműhálózat és a csatornahálózat. Csatornaműve azonban csak Szigetszentmiklósnak, Halászteleknek és Ráckevének van. A csatornázatlan települések természetesen a műtrágyázással és esetenként a lakosság, meg az üdülők gondatlan hulladékkezelésével együtt tovább veszélyeztetik ezt a főváros szempontjából is nagy jelentőségű ivóvízbázist. Éppen ezért azt gondolom, a vízbázis védelme elképzelhetetlen a sziget terjes körű csatornázása nélkül. A VI. ötéves tervben csak Ráckevén épült szennyvizet-előkezelő műtárgy. A hálózat továbbfejlesztése elkerülhetetlen. Ezért sorolta az Állami Tervbizottság és a megyei közműfejlesztési koncepció a Csepel-szigeti vízbázisok védelmét az első helyen megvalósítandó feladatok közé. Ennek a programnak a megvalósításából a helyiek jelentős terheket vállalnak, de a feladatok olyan nagyságrendűek, hogy meghaladják erőnket és lehetőségeinket. A teljes körű csatornázáson kívül meg kell oldani a hulladékok és szippantott szennyvizek kezelését. A korszerű mezőgazdasági termelési módszerek helyett még korszerűbbeket kell bevezetni, amelyek képesek tovább látni a terméseredmény növelésénél és figyelembe veszik a víz-, a természet- és végső soron az embervédelem követelményeit is. Mert igaz, hogy a műtrágyával jelentősen növelhető a hozam, de nézzük végig a vele járó károk láncolatát is. A műtrágya megbontja a talaj élővilága és a növények között kialakult szimbiózist. Rontja a talaj szerkezetét, a bemosódás következtében eutrofizálódnak a folyó- és állóvizek és mindezek nyomán az emberi táplálékul szolgáló növények, állatok és az ivóvíz mind több mérgezőanyaggal telítődik. Az oktalan emberi beavatkozás a természetben bumerángként működik.