Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-16

1155 Az Országgyűlés 16. ülése, 1987. június 26-án, pénteken 1156 mány által kezdeményezett egészségmegőrzés társadalmi programját, melynek életrehívását népünk egészségi állapotának megromlása indokolta. E program központi kérdése a helytelen életmód megváltoztatása, és kevesebb szó esik a környezeti ártalmakból eredő egészségkárosodásról. Ugyanakkor az OKTH elnökének beszámolója és kiegészítője is csak érinti az egészségügyi kérdéseket a környezetszenynyeződéssel kapcsolatban. A két program között a szükséges összhang még szemmel láthatóan nem jött létre. Felhívom a Tisztelt Ház figyelmét, hogy környezetünk szennyeződése okozta tömeges egészségkárosodás nem a távoli jövő rémlátomása, hanem a helytelen életmódbeli szokásokkal már ma egyenrangúan felelős azért, hogy az évi halálozás 1960 óta 50 százalékkal nőtt, hogy évente 70 millió napra fizetünk táppénzt, azért, hogy a rokkantak és csökkent munkaképességűek száma 400 ezernél több, és hogy az átlagéletkor tekintetében Európában az utolsók között vagyunk. Említésre és figyelemre méltó, hogy környezetünkben felszaporodott rákkeltő anyagok hatására a rosszindulatú daganatos megbetegedések halálozása az elmúlt negyed század alatt 70 százalékkal nőtt. Hosszan sorolhatnám tovább azokat a betegségeket, amelyek létrehozásáért környezetünk szennyeződése okolható. A fentiek alapján nyugodtan mondhatjuk, közvetlen értelemben is, hogy a környezet- és természetvédelem egyenlő az ember védelmével. Ezzel a jelszóval kell összehangolni az egészségmegőrzés társadalmi programját a környezet- és természetvédelmi tennivalóinkkal. A levegőszennyezés egészségügyi szempontból az egyik legégetőbb problémánk. Nagyvárosaink lakossága érintett elsősorban, ahol az ipari szennyezettségre súlyosan rárakódik a közlekedés okozta ártalom. E kettős veszély hazánk lakosságának mintegy 40 százalékát érinti. A gépkocsi közlekedés levegőszennyező hatásának különleges szerepe van. A kipufogógáz az a plusz, ami hirtelen nagy tömegben rárakódva az ipari szennyeződésre, válságos helyzetet hozhat létre. Ezek közül orvosok előtt jól ismert a hirtelen halálozás megnövekedése, elsősorban idősek, csecsemők és légzőszervi betegségben szenvedők között. Nálunk is egyre gyakrabban jut el nagyvárosaink levegője a szmogriadó határáig. Ezért e témáról szólva gépkocsi közlekedésünk problémáit nem kerülhetjük el. Köztudott, hogy hazánk gépkocsi állományának szerkezete több oldalról is szerencsétlen. 1,3 millió gépkocsink 30 százaléka tíz évnél idősebb, és ezért fokozottan környezetszennyező. A legkedvezőtlenebb dolog azonban, hogy személygépkocsiparkunk 37 százaléka kétütemű motorral fut. Ez az arány az NDK után a legnagyobb a világon. Ötszázharmincezer kétütemű gépkocsink mellé 1990ig további 180 ezerre számíthatunk. Tudjuk, hogy kipufogógázunk vegyi összetétele a legkárosabb, többek között rákkeltő anyag tartalma is a legmagasabb. Bármennyire is nehéz kérdés, szakítanunk kell a kétütemű motorokkal, melyek olcsóságát drágán fizetjük meg. Felül kellene vizsgálni 1990-ig szóló ilyen irányú programunkat. Több, és környezetvédelmi szempontból is jobb, korszerűbb gépkocsikra van szükség, örömmel üdvözölhetjük azokat a tárgyalásokat, ahol ilyen gépkocsik hazai összeszereléséről vagy gyártásáról van szó. Így remélhetnénk a jobb alkatrészellátást is, ami lassíthatná gépkocsiparkunk elöregedését. Ezen a téren határozott döntést és cselekvést várunk, hiszen ezeket a híreket már két évtizede halljuk. Másik környezetvédelmi kérdés, amiről szólni szeretnék, a felszín alatti ivóvízkészlet ügyével kapcsolatos. A beszámolóból megtudtuk, hogy környezeti ártalmaknak kitett területen üzemel közművi kitermelésünk 65 százaléka. Tudjuk azt is, hogy országunk egyes területein, főleg községekben az ivóvíz minősége olyan kritikussá vált, hogy csecsemők és kisgyermekek palackozott vizet kaptak. Az ivóvíz megromlásában fontos szerepe van a községekben a víz-szenny vízolló további megnyílásának és a nem megfelelő szeméttelepek létezésének. A hazai vízvezeték-hálózat hossza 42 ezer kilométer, míg a közcsatornáké 11 ezer, ami 27,5 százaléknak felel meg. A községekben ennél sokkal rosszabb a helyzet. Itt a közcsatornák hossza a vízvezetékének mindössze 8,3 százaléka. A falu tehát különösen rossz helyzetben van ezen a téren. Az utóbbi években a fejlődés jeleként sok helyen mód nyüt vezetékes vízhálózat létesítésére, de ezt nem követte a jóval költségesebb közcsatornázás. A szennyvíz zöme e településeken az emésztőgödrökböl a felszín alatti vízkészletbe jut és végső soron az ivóvizet veszélyezteti. A víz-szenny vízolló mai nyílását nem nézhetjük tétlenül, sőt zárását kell programra tűzni. Javaslom, hogy a legveszélyeztetettebb területeken állami támogatással vagy hosszú lejáratú kölcsönnel hozzanak létre közcsatornázási programot. Ugyanezen témakörbe tartozik a községi szemétgyűjtés kérdése. Még látványnak is elszomorító, hogy községeink határában árkokban, akácfasorokban, nádasok szélén szemétkupacok éktelenkednek, lassan bomló műanyaggal, fáig üres méregdobozokkal, sőt gyakran látni kiselejtezett házipatikát is. Mivel a törvény úgy szól, hogy ott, ahol szervezett szemétgyűjtés nincs, mindenki köteles a szemetet a kijelölt helyre juttatni, nyilvánvaló, hogy annak végrehajtása a rendelkezésre álló eszközök, idő és állampolgári fegyelem kérdése és ezért sajnos maradéktalanul nem valósul meg. A jogi szankciók már csak azért sem érik el céljukat, mert a tettenérés nehéz. Választókerületem egy községében magánfuvarozó vállalta a szemét összegyűjtését és elszállítását. A legtöbb helyen azonban megoldatlan kérdés. Javaslom, hogy tanácsi vonalon dolgozzák ki és tegyék kötelezővé a központi szemétgyűjtést a községekben is. Szabolcs-Szatmár megye néhány környezetvédelmi gondjáról szeretnék röviden beszélni. Napirenden van Beregben a melioráció, ugyanitt egyedülálló természeti és népi kulturális értékeket őrző tájvédelmi körzetünk terül el. Egész megyénk büszke erre