Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-16

1153 Az Országgyűlés 16. ülése, hessenek. Ezzel együtt természetesen vállalniok kell majd a felelősséget is, mégpedig sokkal nagyobb mértékben a jelenleginél. Az ilyesféle jogosítványok biztosítása, — gondolom, az érintettek is megkönnyebbüléssel veszik tudomásul, — nem kíván többletforrásokat, azaz nem pénzkérdés. Egyszerűen, ha ugyan lehet ezt egyszerűnek nevezni, a hatáskörök átrendezéséről van szó. Ezzel együtt persze, s ez szintén nem baranyai ügy, biztosítani kell a megfelelő embereket a megfelelő helyre, vagyis mérlegelni kell, hogy megfelelnek-e a szakkáderek a kívánalmaknak, hogy jól hasznosítják-e az intézményben felhalmozott anyagi és szellemi energiát. Talán nem ezekkel a szavakkal, de hasonlóképpen fogalmazott Ábrahám elvtárs, amikor természeti értékeink megőrzéséről, gyarapításáról és hasznosításáról beszélt. Már említettem, nem vagyok feltétlen híve a védelem kifejezésnek; környezeti értékeinkkel gazdálkodni kell, vagyis egyre nő a felismerés, hogy meg kell tanulnunk velük gazdálkodni. Mi Baranyában már jól tudjuk, hogy nemcsak az olaj, az urán, - amellyel én is dolgozom, - vagy a szén a kincs, de kincs a Mecsek-oldal, mely városunk varázsát adja, kincs a víz is, amelyhez egyre nehezebb hozzájutni megfelelő mennyiségben. Igen, természeti kincs, amelyből egyre kevesebb áll rendelkezésünkre, a térség aprófalvaiban a zacskós tej mellett egyre általánosabb a zacskós ivóvíz is. Gondjainknak csupán egy részét oldhatja meg a hivatal; sok olyan is akad, amely az egyes állampolgárokon múlik. Sajnos, számolatlan példát tudnék mondani arra, hogy felelőtlen, nemtörődöm magatartás miféle veszélybe sodorta akár a közelmúltban is az itt élőket. Csak az idén megközelítőleg kéttucat vízszennyezést éltünk át, vagy úgy is fogalmazhatok, hogy éltünk túl. Az egyik alkalommal hűtőfolyadék került az ivóvízhálózatba, máskor valamelyik felelőtlen hajós engedte ki az olajos vizet a Dunába, s ezért jó időre fel kellett függeszteni a Pécs város vízellátását szolgáló vízkivételi mű üzemeltetését Mohácsnál. Legutóbb pedig valahonnan, Dunaújváros térségéből indult el szennyezőanyag, amely szerencsére Mohács térségébe érve már kellőképpen felhígult, de hát meddig bízhatunk abban, hogy szerencsénk lesz? Azt szeretném, szeretnénk, ha az emberi munka biztonságában bízhatnánk inkább, az utólagos mentesítő beavatkozások helyett lelkiismeretes munkában, a megelőző intézkedésekben. Tudom, hogy ez pénzt, sok pénzt igényel, de ma már nem adnak semmit ingyen, még csak olcsón sem. Miért éppen a környezetünk értékeinek megóvása, gyarapítása és hasznosítása lenne ingyen? Kormányzati feladat, hogy súlyozza, rangsorolja tennivalóinkat. Képviselőtársaimmal szót váltva arra a megállapításra jutottunk, hogy a térség gondjait átlátjuk, érzékeljük a hivatal segítőkészségét, és ismereteink szerint a hivatott szervezetek is készek a feladatok végrehajtására. Ezt az együttműködést és az együttgondolkodást kellene tovább erősíteni, felismerve, 1154 hogy a környezetvédelmi kiadások ma már a termelési költségek szerves részét képezik, ami egyébként akkor is igaz, ha nem vesszük tudomásul. Hadd szóljak még valamiről, ami a térségben sokak idegrendszerét borzolja. Ez pedig a környezetbírság ügye. A környezetszennyezés legtöbb esetben helyi probléma, a kiszabott bírságok kezelése központi. A helyi gondok megoldását alig segíti. Szükség van a bírságolásra, de szükség lenne elrettentő példák rendszeres bemutatására is megelőzés céljából. Környezetvédelmi szempontból is súlyos gond, hogy sok az elavult, korszerűtlen üzem; ezeket még akkor építették, amikor fel sem merült a föld, a levegő, a víz szennyezésének problémája. Illúzió lenne azt hinni, hogy ezek most rövid idő alatt elő tudnak teremteni annyi pénzt, hogy akár csak egy filtert szereljenek a kéményre, föld alá helyezzék a kéncsatornát, megoldják a hulladékiszap elhelyezését, vagy zagy temetőt létesítsenek. Kénytelen kelletlen lenyelik a keserű tablettát, befizetik a bírságot, ám ettől a helyzet mitsem változik, a környezetet tovább szennyezik, legfeljebb az érintett vállalat lesz szegényebb. Véleményem szerint bírságolni csak ott szabad, ahol bizonyítható a hanyagság, a nemtörődömség, az emberi mulasztás, ott viszont keményen. Amiről ez idáig beszéltem, úgy gondolom, egy-két kivételtől eltekintve általánosítható tapasztalat. Pécsett, ahol élek, legnagyobb probléma napjainkban a levegőszennyeződés, a szennyvíztisztító kapacitásának elégtelensége, bár az Országos Vízügyi Hivatal támogatásával megkezdődött egy új tisztítómű építése, a hőerőmű pernyéjének elhelyezése. A szennyvízhálózat kiépülése a fajlagos költségek növekedése miatt jelentősen elmarad az ivóvízhálózat bővülése mögött, ezért kérem meggondolás tárgyává tenni ennek központi dotációját. Ezekkel a problémákkal mint képviselő naponta találkozom, és látom, hogy a megoldáshoz nem minden esetben elégségesek a helyi források. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim véleményét is tolmácsolom, amikor javaslom a Tisztelt Háznak, hogy a kiegészítések figyelembevételével az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal előterjesztését fogadja el. Befejezésül engedjék meg, hogy idézzem egy tanulmány zárógondolatát, amely a Társadalmi Szemlében jelent meg a múlt évben: „Egy társadalom környezetének állapota azt is minősíti, hogy milyen tagjainak egymáshoz való és az egyéneknek a környezethez való viszonya, milyen az állampolgároknak a hazához, az egyéneknek az emberiséghez, a ma élőknek a következő generációhoz, az élet jövőjéhez való viszonya." Én ilyen környezetvédelmi programra voksolok és ez körvonalazódik a beterjesztett programban. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Dr. Mezey Károly Szabolcs-Szatmár megyei képviselő következik. Dr. MEZEY KÁROLY: Tisztelt Országgyűlés! Mint gyakorló orvos, örömmel üdvözöltem a kor'987. június 26-án, pénteken