Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-14

1029 Az Országgyűlés 14. ülése, 1987. március 20-án, pénteken 1030 ség van, hogy a bűnözés növekedésének ütemét mérsékeljük, hogy ezáltal megelőzzük társadalmunk, gazdaságunk további veszélyeztetettségét, károsodását. Ezt azonban — megítélésem szerint — több jelenség akadályozza, illetve hátráltatja. Tudjuk, hogy a bűnözés emelkedése ellenérzést, újabban aggódást kelt az emberekben, a közvélemény egy része pedig a valós helyzetnél is rosszabbnak gondolja és érzékeli a közbiztonságot. Ez a társadalmi reagálás és ez a felfogás mégsem az egyéni és közös cselekvés szükségességének belátásával járt együtt eddig. Én úgy látom, hogy leginkább közömbösség, a hanyagság, az érdektelenség és a szervezetlenség hat kedvezőtlenül a bűnözés elleni társadalmi összefogás, az egyéni és közösségi cselekvés kibontakozására. Tapasztaljuk: nemzeti vagyonunk részét képező értékek állnak őrizetlenül vagy megfelelő védelem nélkül, különféle gazdálkodó egységekben és máshol. Azt is tapasztaljuk, hogy a társadalmi tulajdon hűtlen és hanyag kezelése, megkárosítása riem mindig ütközik az egyének és kollektívák ellenállásába, sőt előfordul, hogy bocsánatos bűnnek számít. Az a véleményem, hogy lakosságunk nagy többsége lakóhelyét, munkahelyét szereti, itt akarja egyéni céljait megvalósítani - ehhez pedig rendet, biztonságot, jogvédelmet akar és támogat. Erre a nagy többségre támaszkodva mozgósítanunk és érdekeltté kell tennünk az emberek egyre nagyobb tömegeit a kitartó cselekvésre, a rend és a fegyelem megszilárdítására. A tapasztalatok ugyanis egyértelműen azt igazolják, hogy azokon a helyeken, munkahelyeken, ahol szervezettség uralkodik: nincs táptalaja a jogsértésnek. Nálunk, Heves megyében is működnek társadalmi tulajdon védelmi tanácsok, önkéntes rendészetek. Ezek rendszerint csak azokban a gazdasági egységekben dolgoznak eredményesen, amelyekben a vezetés érdemi szerepet tulajdonít nekik, igényli és támogatja munkájukat. Aszerint kell tehát cselekednünk, hogy az emberek nélkül nem lehet eredményes a bűnözés elleni harc sem, de következetes vezetés és szervezettség nélkül semmi sem tartós, így a bűnözés elleni, társadalmi jellegű küzdelem sem az. Úgy is mondhatnám tehát, hogy vállalatainknál, szövetkezeteinknél, intézményeinknél az elsődleges felelősség a munkahelyi vezetőket terheli a törvényes állapotokért. A rend erősítése változtatásokat igényel a vezetők szemléletében, munkájában is. Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges, hogy a rendet, fegyelmet igénylő vezetők maguk mellett tudhassák a politikai és társadalmi szervek, a közvélemény egyértelmű támogatását. Figyelemre méltónak tartom, hogy a Legfelsőbb Bíróság irányelve a munkafegyelem erősítésére — példamutató rövid időn belül követte pártunk központi Bizottságának 1986. évi, nagy jelentőségű novemberi határozatát. Az a tapasztalatunk, hogy a gyakorlat is kezd az új követelményekhez igazodni. Engedtessék meg egy példa. A visontai Gagarin Hőerőmű Vállalat vezetése a múlt év őszén újabb ésszerű intézkedéseket hozott. Magyar gyártmányú mágneskártyás beléptetési rendszert honosítottak meg, melyet szigorú számonkérési és elbírálási gyakorlattal párosítottak. Az intézkedések következtében azóta körülbelül 30 százalékkal csökkent a fegyelemsértések, a törtnapi veszteségek aránya, mely kedvezően hatott a munkahelyi fegyelem erősítésére, a vállalati gazdálkodás eredményére és találkozott a becsületesen dolgozó többség igazságérzetével is. Bármennyire is fontos a munkahelyek szerepe, korántsem közömbös azonban, hogy az élet más területein milyen állapotok uralkodnak. Szoros összefüggés áll fenn a munkahelyi és családi viszonyok, a közállapotok között. Különösen igaz ez a munkához való viszony és törvénytisztelet tekintetében. Nem mindegy ugyanis, hogy a család, az iskola mennyiben nevel munkára, a társadalmi együttélés alapvető normáinak a betartására. Tisztelt Képviselőtársak! Az elmúlt években létrehozott új vállalkozási formák, például kisszövetkezetek, gazdasági munkaközösségek munkáját a társadalom fokozott érdeklődése kíséri, ezt bizonyítják a ma is folyó viták. Az a tapasztalatunk, hogy többségükben hiányt pótolnak, társadalmi érdekeket szolgálnak, és törvényeinket betartják. Azonban ezen szervezetek számának gyarapodásával, tevékenységi körük bővülésével új bűnelkövetési lehetőségek is teremtődtek. Úgy gondolom, hogy a jogalkotás és jogalkalmazás nem követte megfelelően ezeket a változásokat. Továbbá az új vállalkozási formák ellenőrzésének gyakorlata sem forrott ki még megfelelően. Ugyanis előfordul, hogy a jog nem nyújt megfelelő védelmet az állampolgároknak azon vállalkozásokkal szemben, amelyek nélkülözik a kellő anyagi hátteret, szervezettséget. A jog ugyanakkor — szeretném hangsúlyozni - továbbra sem akadályozhatja az ésszerű kockázatvállalást, a társadalmilag hasznos vállalkozásokat. Az új vállalkozási formák ugyanis nem önmagukban és nem törvényszerűen vezetnek jogsértésekhez, hanem gyakran az ellenőrzések hiányában, vagy azért, mert nem alkalmas személy kerül néhány szervezet élére. Ez utóbbi azonban már nem a szabályozás problémakörébe tartozik. Tapasztalataink annak a megfogalmazására is késztetnek, hogy a jog nem lehet elsődleges eszköze gazdasági, társadalmi céljaink megvalósításának. A legfőbb ügyész elvtárs a gazdálkodás törvényességével összefüggésben hangot adott annak a meggyőződésének, hogy szemléletváltozásra van szükség. Valóban igaz. Még ma is találkozunk olyan felfogással, amely szerint az állami normákban rögzített gazdaságpolitikai döntések kikényszerítése végső soron a büntetőjog feladata. Ez a felfogás azért is káros, mert háttérbe szoríthatja a sok tekintetben hatásosabb gazdasági és kulturális természetű, valamint egyéb, tehát nem büntetőjogi eszközök alkalmazását, például tisztességtelen gazdálkodás tilalma, vagy a gazdasági bírság kiszabása. Hangsúlyozni szeretném, hogy a kedvezőtlen társadalmi jelenségek visszaszorítása érdekében eredményesebbé kell tennünk politikai, gazdasági, kulturális és jogi eszközrendszerünket. Úgy gondolom, a stílű-