Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-12

899 Az Országgyűlés 12, ülése, 1986. december 20-án, szombaton 900 lis kérdése lett. Ma a világon közel kétezer nemzeti közösség él, amelyek több mint 90 százaléka valamely - több nemzetiségű államnak tagja-, mint nemzetiségi kisebbség, vagy mint nagyobb nemzetiségi csoport. Nap mint nap érdeklődéssel olvassuk és hallgatjuk az újságok es a televízió híradásait a különböző nemzetek vagy nemzetiségek gazdasági, társadalmi és politikai viszonyokat változtató törekvéseinek legújabb fejleményeiről, amelyek sok esetben hatással vannak a nemzetközi kapcsolatokra is. Ezt természetesen több szemszögből lehetne vizsgálni, én azonban most csak a nemzetiségek összekötő szerepéről szeretnék beszélni, arról, hogyan segíthetik az államok közötti együttműködést és a népek közötti jó kapcsolatok kiépítését. Mindenekelőtt azt a tényt szeretnem aláhúzni, hogy nálunk a nemzetiségi állampolgárok Magyarország társadalmának egyenjogú tagjai, akiket születésük, baráti, családi kapcsolataik, egyszóval mindennapi életük már évszázadok óta Magyarországhoz köt, nyelvük és kultúrájuk azonban egy szomszédos, vagy távolabbi nemzethez kapcsolja őket. Ezért pártunk és államunk a nemzetiségi kérdést belügynek tekinti. De ennek az elvnek tiszteletben tartásával egyidejűleg a hangsúlyt arra kell helyezni, hogy Magyarországon és a szomszédos országokban élő nemzetiségeknek, mint kétnyelvű és kétkultúrájú embereknek, fontos szerepük van a nemzetközi és államközi kapcsolatok ápolásában. Ezt erősíti meg pártunk XIII. kongresszusa is, amely többek között megállapítja, hogy a nemzetiségeknek fontos szerepük van a magyarok és a szomszéd népek közötti barátság fejlesztésében. Természetesnek tartjuk — mondja a beszámoló — és elősegítjük a velük azonos anyanyelvű nemzetekkel épülő kapcsolataikat. Hasonlóképpen természetes igénynek tartjuk, hogy a szomszédos országok magyar nemzetiségű állampolgárai is ápolhassák anyanyelvüket, fejleszthessék nemzeti kultúrájukat. Ez a megfogalmazás szinte predesztinálja nemzetiségeinket a Magyar Népköztársaság internacionalista kapcsolatainak ápolására, meghatározva ezzel helyüket és történelmi szerepüket a szocialista egység erősítésében. Ugyanakkor ezek a kapcsolatok jelentősen segítik nemzetiség eiinik identiitás-tudatánialk, nyelvének 'és kultúrájának fejlődését ils. • • • Természetesen ennek a politikai elvnek is, mint minden másnak, a gyakorlatba való átültetése nem valósítható meg egyoldalúan. Ehhez szükséges mindenekelőtt äz érdekelt államok pártjainak és kormányainak egyetértése. Csakis velük együttműködve, kölcsönös egyetértésben lehet ezt az elvet a gyakorlatban is alkalmazni. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az említett elvi kérdéseket a gyakorlatból, a munkaterületemről merített tényekkel támaszszam alá, és tapasztalataim alapján néhány konkrét példával is illusztráljam azt, hogy a magyarországi délszlávok, horvátok, szerbek és szlovének miként tesznek eleget társadalr műnk elvárásainak az államközi kapcsolatok erősítésében. Mint két kultúra és két nyelv, a magyar és a szerb-horvát, illetve szlovén birtokosainak nemzetiségeink elsődleges feladata ezen a téren természetesen Magyarország és Jugoszlávia népei és nemzetiségei közötti jó kapcsolatok ápolása. Meg kell mondani, hogy ezek a jószomszédi kapcsolatok még az 1960-as évekre nyúlnak vissza, s a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elvi külpolitikáján nyugszanak. Azon a külpolitikán, amelyet a két ország első számú párt- és állami vezetői, Kádár János és Joszip Broz Tito elvtársak alapoztak meg és amely az egyenlőség, a szuverenitás, a kölcsönös megbecsülés és tisztelet normáiim áillinalk. Ez mindig megfelelő keretet és szükséges feltételeket biztosított sajátos feladataink végzéséhez is. Ugyanis mindkét ország abból a tényből indul ki, hogy a nemzetiségieknek a hazájuk által nyújtott legoptimálisabb életfeltételek és fejlődés mellett is nemzetiségi létükhöz, nyelvük és kultúrájuk ápolásához szükségük van olyan elemekre, amelyek csak az anyanemzettel tartott jó kapcsolatok által biztosíthatók. Az a törekvés, hogy a Magyarországon élő délszláv és a Jugoszláviában élő magyar nemzetiségi lakosság fejlődése minél teljesebb legyen, arra ösztönözte a két szomszédos államot, hogy e téren is széles körű együttműködés bontakozzon ki. A nemzetiségi terület nemzetközi kapcsolatainak konkrét tartalmát, a kulturális fejlődést szolgáló együttműködés és csere jelenti. Ebből alakult ki nemzetiségeink szélesebb értelmű politikai szerepe is. A kulturális kapcsolatoknak két formája alakult ki. Egyrészt a testvérmegyei, testvérvárosi, testvérközségi kapcsolatok és a különböző intézmények kapcsolatai, másrészt pedig az államközi egyezményekben rögzített együttműködés és csere. Az együttműködés elsőnek említett formája az utóbbi időben oly mértékben kiszélesedett, hogy ma nehéz lenne erről országos áttekintést adni. Valószínű, hogy erről a kérdésről több megyénk és városunk külön beszámolót is tarthatna, mint ahogy Gajdócsi elvtárs is említette Bács-Kiskun megye és a Vajdaság kapcsolatát. Az ilyen példák legjobban bizonyítják e kapcsolatok kölcsönös hasznosságát. Végrehajtóik sorában részünkről a délszlávok, jugoszláv részről pedig a magyarok mindig jelen vannak-. Jó példa erre a Baja—Zombor közötti együttműködés, amelynek huszadik évfordulóját múlt vasárnap ünnepeltük Baján, és e hónap 29-én ugyanezt megismételjük Zomborban. Az együttműködés eddigi eredményeiről közös, kétnyelvű kiadvány is jelent meg. A jószomszédi kapcsolatok szép példája Pécs és Eszék hosszú évekre visszanyúló együttműködése, amelynek kedvező hatása van a nálunk élő horvátok és a Horvát Szocialista Köztársaságban élő magyarok nemzetiségi életére is. .