Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-6

417 Az Országgyűlés 6. ülése, 1986. március 20-án, csütörtökön 418 vendékeknek, eskütétel után szabadna csak jogosítványt kapniok. Ha én fogalmazhatnám az eskü szövegét, ezt írnám: nyitott szemmel nézze és lássa azt a világot, ahol él, ostorozza a visszásságait és merje dicsérni a jót! Legyen megtörhetetlen az igazságkeresésben és ennek kimondásában, de ne feledje az ibseni mondást sem, miszerint írni annyi, mint törvényszéket tartani önmagunk felett! Ezt az esküt mindannyian elmondjuk, legfeljebb magunkban, magunk előtt, akik valamennyien közéleti pályára szántuk magunkat a társadalom bármely területén. Tudniillik, ahogy egy francia író-filozófus mondja: a törvények csak azokra nézve kötelezők, akik betartják őket! Ez különösen áll ilyen erkölcsi igényt is megfogalmazó törvények esetében. A sajtó — a közélet tényezője, formája és tükrözője, minősítője és krónikása. A szerepe mindenképpen hangsúlyos — éppen nem mindegy, hogy betölti-e a szerepkörét? Saját területemet érintve: ha a művészetről szóló közírás nem a művészet fontosságát és társadalmi jelentőségét vizsgálja, könnyen beleszabadulhat olyan szakadékba, amely már a művészet eljelentéktelenítését, ellehetetlenülését eredményezheti, akit ugyanis csak az vezet a közéletben, publicisztikai és egyéb tevékenységében, hogy számára nem az igazság győzelme, hanem a győzelem a fontos! A művészetnek és a sajtónak végül is korunk szocializmus-képét kell formálnia, javítani, érvényesíteni, érvényessé tenni! De ezt nem lehet cinizmussal, másféle eszmények, bálványok előtt hódolva, mert akkor egy tökéletes tudathasadás keletkezik és nem lesz igazán önmagával azonos az ember! Divatosan szólva: ez vezet identitászavarokhoz ! Aki mondandóit nem tudja, vagy nem akarja elmondani magyar és hazai fórumon, az mindenhogyan veszélybe hozhat bennünket, a sajtószabadságot, de az emberi szuverenitás és elkötelezettség együtthatását és jó működését is megkérdőjelezi. De a sajtószabadságot félteni kell azoktól is, akik nem bíznak a társadalom szabad lehetőségeiben és a szabadságot rosszul értelmezve tápot adnak olyan hangulatoknak, hogy szűkíteni kellene a demokratikus sajtójogot, holott a felelősséggel elmondott szó akár nagyobb műben, akár köznapi célú írásban a társadalom szellemi lélegzetvételéhez szükséges. A sajtó pártosságáról: én nem nagyon szeretem azt a magatartást, hogy „Mindegy milyen, csak magyar legyen!" De még kevésbé szeretem azt, amikor „Csak az a jó, ami nem magyar!" Ez a szemlélet károsan hat az alkotói tevékenységre is. Ezért van annyi epigonizmus művészetünkben, és ezek az epigonok azután körülcsavarják magukat nemzeti színű zászlóval. Különös kettősség! Befejezve e pár sort azzal: jó lenne, ha az itt ma élőben irt mű olyan lenne, hogy egyetlen cinikus szemlélő se mondhassa: „Na és akkor mi van? Megmondták, megmondtad és mi változik?" Remélem, bízom benne: sok minden! (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik: Dr. Südi Bertalan képviselőtársunk. DR. SÜDI BERTALAN: Tisztelt Országgyűlés! Kedves képviselőtársaim: Képviselői megbízatásom mellett sajtólevelező kispublicistaként, s ennél fogva a hazai sajtó tisztelőinek, aktív külső segítőinek egyike gyanánt elsődlegesen az állampolgárok egyes sérelmei, felvetésének szándékával kértem szót a sajtóról szóló törvényjavaslat vitájában. Tanulmányozva e tárgyalási anyagot, magam is akként ítélem meg, hogy a sajtó, tehát a tömegkommunikációs eszközök társadalompolitikai rendeltetésének súlya, a tájékoztatásban, az ismeretterjesztésben és a szocialista demokrácia fejlesztésében betöltött szerepe, valamint a megfelelő funkcionáltatásának igénye egyértelműen indokolja e tevékenység területén foglalatoskodók jogainak és kötelezettségeinek egységes jogszabályi keretbe, mégpedig törvénybe foglalását. Ahogy ismerem, a köztudatban olyan szólásmondás járja, hogy a sajtó nagyhatalom. Abban az értelemben feltétlenül találó a mondás, miszerint az információ-áramoltatás közepette a sajtó mind pozitív, mind negatív irányultságú hatás kiváltására képes a tömegekben. A tömegpolitikai munkát tekintve éppen erre fel hárul fokozott felelősség a sajtó szakavatott, politikailag elkötelezett munkásaira. A sajtónak a kül- és a belpolitikai vonatkozású ismeretek terjesztésében betöltött szerepét megfelelőnek tartom. Közvetítésével a különféle eseményekről többnyire időben, tényszerűen és az objektív helyzet tükrében nyerünk tájékozottságot, amely szocialista tájékoztatáspolitikánk figyelemreméltó eredményeként minősíthető. / Hozzászólásomban olyan anomáliákra szándékozom irányítani a figyelmet, amelyek nyugtalanságot keltenek az állampolgárok körében, orvoslásra, változtatásra várnak, megoldásuk előmozdításában a mostaninál nagyobb szerepvállalás lenne indokolt a sajtó részéről. A törvényjavaslat indokolása a sajtó feladatai közé sorolja — nagyon helyesen — a szocialista törvényességet sértő jelenségek feltárásában való aktív közreműködést, azok megalapozott bírálatát, valamint a velük szembeni aktív fellépés kötelezettségét. Ezt az állampolgárok is elvárják a sajtótól, ha a hivatal packázásai, a bürokratikus ügyintézés, a törvényes jogaik vélt, vagy tényleges csorbulása feletti felháborodásukban, elkeseredésükben levelükkel a szerkesztőségeket ostromolják. Ismereteim és tapasztalataim szerint a sajtó az ilyen követelményeknek többnyire eleget tesz, s nyilvánosság biztosításával is igyekszik előmozdítani az állampolgárok különféle sérelmeinek, panaszainak orvoslását. Ez utóbbi törekvés azonban nem minden konkrét esetben érvényesülhet, az elvárt társadalmi igények szerint. Dolgozók jelzéseiből ismerem, hogy olykor még az alaptörvényünk által védett jogokat, törvényes érdekeket sértő eljárások következményeinek megszüntetésére irányuló erőfeszítések támogatásában sem sike-