Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-6

415 Az Országgyűlés 6. ülése, 1986. március 20-án, csütörtökön 416 újságírótársadalom a törvénytervezetnek azt a paragrafusát, amelyik nemcsak az informátor védelméről, hanem az újságíróéról is gondoskodik. Esetenként nagy szükség van erre is. Nem véletlen, hogy amikor az Országgyűlés kulturális bizottsága a múlt héten megvitatta a készülő sajtótörvény tervezetet, az újságíró képviselők és a meghívott sajtóvezetők alaposan foglalkoztak e témával. Mindannyian tudjuk, hogy az újságíró képletesen szólva, reflektorfényben végzi hivatását. Ez nagy kötelezettséget ró ránk. A sajtó nagy felelősségére gondolva, javaslom a Tisztelt Országgyűlésnek, hogy a törvénytervezet 2. §-ának (1) bekezdése így hangozzék: „A sajtó nyújtson hiteles képet a Magyar Népköztársaság politikai, gazdasági, tudományos és kulturális életéről, a nemzetközi élet eseményeiről, más országok és népek életéről, így különösen a béke, a biztonság megóvása, valamint a társadalmi haladás érdekében kifejtett erőfeszítésekről." Tehát a mondat közepén szereplő adjon hírt megfogalmazás kerüljön ki a szövegből. A tömegkommunikáció vezetői érzik a sajtótörvényből adódó megnövekedett felelősséget. A sajtótörvény jó alapot ad például arra, hogy további erőfeszítéseket tegyünk az újságírók élet- és munkakörülményeinek javításáért, hiszen a törvényben megfogalmazott követelményeknek csak politikailag, erkölcsileg szilárd, szakmailag felkészült, s megfelelő körülmények között élő és dolgozó újságírók felelhetnek meg. E feltételek megteremtését szorgalmazza a Magyar Újságírók Országos Szövetsége is. A magyar újságírók pedig azt várják a sajtótörvény megszületésétől, hogy az olvasók, hallgatók, nézők érdekében végzett tevékenységünk a különböző állami és társadalmi szervezetek, szövetkezetek és egyesületek fokozottabban fogják majd támogatni. Jól tudjuk, hogy a sajtótörvény olyan jogi eszköz, amelynek alkalmazása nagyban múlik a tömegkommunikáció dolgozóin. Az Országgyűlés előtt kijelenthetjük, a magyar újságírók a szocializmus, a haladás, a béke ügyének szolgálatában kívánnak élni a törvénynyel. Elégedettek lehetünk tulajdonképpen első igazi sajtótörvényünkkel. A szélesedő, terjedő, tért hódító szocialista demokrácia szülötte. Sikerrel állja az összehasonlítást, bármely más sajtótörvénnyel. E gondolatokkal ajánlom elfogadásra magam és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nevében a sajtótörvényt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Majd a javaslattal kapcsolatban a miniszter elvtárs zárószavai keretében tájékoztatja véleményéről az Országgyűlést. Kállai Ferenc képviselőtársunk felszólalása következik. KÁLLAI FERENC: Tisztelt Országgyűlés! Kedves képviselőtársak! Szívesen tennék eleget a véleményem szerint is jogos igénynek, hogy szabadon mondjam el gondolataimat, de olyan színházban még nem működtem közre, ahol a történelem szabja meg a szituációt és osztja ki a szerepeket. De úgy érzem, hogy én még nem vagyok elég felkészült és elég tehetséges ahhoz, hogy rábízzam magam arra a körülményre, amelyet a jelenlegi, olykor túlzó beszabályozottságunk korlátoz, hogy spontán valamilyen végszóra úgy érezzem, hogy nekem most erre meg kell szólalnom. Ez a spontalitás más parlamenti dramaturgiát igényel. A jelenlegi arra késztet, hogy felolvassak egy-két gondolatot, amely a napirenddel kapcsolatban eszembe jutott. Az eszmecserék, amelyeknek több szereplője van, mindig emlékeztetnek engem a drámák, a színpadi történések feszültségeire. Egy drámában minden szereplő helyét a központi konfliktushoz való viszonya szabja meg, mindenkinek a dráma erővonalai mentén, a neki kijelölt helyen kell képviselni személyiségéből, sorsából, akarati törekvéseiből fakadó mondandóit — a saját igazát, amelyet azután a más igazságokkal kell, hogy ütköztesse! így jöhet létre a közösen kitűzött konklúzió, vagy a közössé vált felismerés. A drámákban a végső összegezés mindig a belső ütközetekből jön létre. Egyetlen társadalmi struktúra sem létezhet tájékoztató szervek nélkül, még az ősközösségben is szükség volt hírmondókra. A tehetséges társadalom tehetséges partnereket keres, hogy minél tehetségesebben létezhessen. Saját történelmünk ismeretében, s más társadalmi rendszerekről szóló értesülések arról győznek meg, hogy frázisokkai sem a gazdaságot, sem a szellemi életet nem lehet jobbá tenni hosszú távon. De ha az érdekeltség ösztönöz a gazdaságban, és a véleménycsere az ember jobbátételében — amit a valódi szabadság, a demokrácia jól megfogalmazott törvényei védenek —, akkor van lehetőség és biztosíték arra, hogy egy humán társadalom valóban humanista embereket neveljen. Más társadalmakban a farkastörvények a vigyázói a munkának, s annak az érdeknek, amit a hatalom kíván! A mi humán társadalmunkban — amelyet az idő még nem érlelt ki igazán — elszaporodtak az álhumánum foltjai. A társadalom egészét szolgáló, annak érdekében valódi értéket létrehozó munkának kell méltó megbecsülésben részesülnie. Ennek érdekében feltétlenül szükség van az alkotóképes gondolati véleménycserére. Most, hogy egy pár évtizede régi reflexeinktől szabadultan eljutottunk odáig, hogy itt a parlamentben törvénybe iktatják a sajtó jogát és kötelességét, ez demokráciánk egyik legfontosabb biztosítéka. S nem úgy iktatjuk törvénybe, hogy a hatalom mindenkori és feltétel nélküli kiszolgálója, hanem a jó ápolójának és a rossz gyomláló jának elkötelezett kertésze legyen ! Most itt, de előbbi időben több fórumon igazgattak a törvényjavaslaton, hogy minél időtállóbb legyen és egyik záloga legyen a jogoknak és kötelességeknek. Az itt élő emberek életét kell jobbá tenni, vigyázva társadalmunk tiszta, nyílt légkörére, amelyben a valódi értékeké a megbecsülés. Az ember — mint legfőbb érték — nem falragaszokon függ frázisként, hanem az igaz értékrend alapján élheti — egymást is becsülve — életét. Hatalmas felelőssége van ebben a sajtónak. Akik ezt művelik, mint a végzős orvosnő-