Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-6

395 Az Országgyűlés 6. ülése, 1986. március 20-án, csütörtökön 396 zók részéről is. Ezekkel a kiegészítésekkel, jó lélekkel, tiszta lelkiismerettel javaslom a törvénytervezetet elfogadásra. Köszönöm türelmüket. (Taps.) ELNÖK: Dr. Tallóssy Frigyes budapesti képviselőtársunkat illeti a szó. DR. TALLÓSSY FRIGYES: Tisztelt Országgyűlés, kedves képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy ketten nem aludtunk az elmúlt éjjel. A másik én voltam. Felszólalásommal egy lehetetlennek tűnő dologra vállalkoztam. Megkísérlem meggyőzni Önöket, hogy a miniszter elvtárs által előterjesztett törvény tervezetéhez, melyet a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság bizonyos kiegészítésekkel javasolt elfogadni, további kiegészítő javaslatot tegyek. Mindkettő javaslatom a törvénytervezet 9. §-ának 1. bekezdésére vonatkozik. Első: az 1. bekezdés G. pontjában írt szabály, mely lakásingatlannak illetékmentes haszonélvezetét teszi lehetővé. A bizottsági vitában voltam bátor előterjeszteni azt a javaslatot, hogy ezt az illetékmentességet javasoljuk kiterjeszteni az üdülőkre, hétvégi házakra és zártkerti ingatlanokra. Miniszter elvtárs nem talált lehetőséget ennek a javaslatnak az elfogadására. Azóta a dolgot sokszor átgondoltam. Végülis arra a meggyőződésre jutottam, hogy tisztelt képviselőtársaimmal ezt a gondomat meg kell osszam, és itt elő kell terjesszem. A miniszter elvtársnak a fő indoka az volt, hogy a nagy értékű üdülőingatlanok tekintetében a társadalmi méltánytalansággal állunk szemben, hogy ha nagy értéket szerző állampolgárok kiesnek az illetékfizetési kötelezettség alól. A Tisztelt Országgyűlés elé benyújtott, írásban képviselőtársaim asztalára letett javaslatomban, úgy érzem, hogy talán sikerült megtalálni a megoldást ezzel kapcsolatosan. Arról van szó nevezetesen, hogy bizonyos értékhatáron felül — úgy érzem —, hogy valóban nem illetheti meg az állampolgárokat az illetékmentesség. Ezzel szemben az értékhatár alatt igen. Tulajdonképpen kiknek a tulajdonáról, kinek a vagyonáról van szó? Azokról az ingatlanokról szólok, amelyeken dolgozó emberek kétkezi munkája révén a iművelhetetlennek hitt hegyoldalakon gyümölcsösök jöttek létre, a SÍVÓ homokon pedig zöldségeskertek. Ezek a közellátás javítását is elősegíthetik. Ezeken a telkeken a ferencvárosi, kispesti, angyalföldi — és hadd ne soroljam tovább mely munkáskerületek kisjövedelmű — lakosai kis faházakat, szerszámkamrákat és hasonló építményeket hoztak létre. Szó sincs tehát nagy vagyonokról. Ennél fogva úgy érzem, hogy a társadalmi igazságossággal tartozunk eme dolgozó rétegeknek, hogy az ilyen módon szerzett ingatlanaikat külön, ha haszonélvezetet szereznek rá, ne terheljük illetékkel, különösképpen olyan szituációban nem, amikor a haszonélvezet sajnálatos módon mindig egy halálesethez kapcsolódik. Ezen túlmenően a miniszter elvtárs által előterjesztett törvény nem tesz különbséget, hogy kit illet ez a bizonyos haszonélvezet. Az általam előterjesztett javaslat ezt leszűkíti. Ezt csak a házastársra értem. Tisztelt képviselőtársaim ! Másik javaslatom ennél — a lényegét illetően — nagyobb horderejű. A gyermektelen házaspárok esetéről van szó, amikor az egyik házasfél meghal és a másik házasfél örökli a fél öröklakásnak, lakóháznak a tulajdonát. Ma Magyarországon nem állunk abban a nagyon irigylésre méltó gazdasági helyzetben, hogy az állam minden polgárának díjmentesen, igényjogosultságának megfelelő komfortos lakást biztosítson. Szükségszerű, hogy ha valahol, és valamilyen körülmények között emberi tartózkodásra alkalmas lakást akarunk magunknak létrehozni, akkor belenyúljunk a zsebünkbe, és fizessünk. Az államnak ez a törekvése minden tekintetben megértésre talál az állampolgárok körében. Tény azonban, hogy eme szituáció folytán az állampolgárok egy jelentős része, ha tetszik, ha nem, ingatlantulajdonhoz jut. Szó sincs arról hogy valami nagy vagyonok kerülnének itt egyik kézből a másikba. Azokról az öröklakásokról van szó, amelyek különböző kerületekben a házgyárak által létesített, létrehozott épületekben vannak, tehát az igényjogosultságnak megfelelő mértékű lakások. A gond akkor jelentkezik, ha a házasfél meghal. Ezt a lakást a házasfelek közösen vették. Munkájukkal szerzett pénzből vették. Jószerivel — ez legteljesebb mértékben helyeselhető —, úgy fogják fel, ez a lakás mindkettőjük munkájának az eredménye. Tehát sajátjuknak érzik, nem a felét, hanem az egészet. Ettől függetlenül a jog itt közös tulajdonról beszél. Ügy érzem, hogy a társadalmi értékítélet csak abba az irányba tendálhat, hogy az ilyen Öröklést ne tekintsük illetékkötelesnek. Rendszerint idős embereknek a problémájáról van szó. örökölni, szerencsére csak az élet rendje folytán lehet, amikor az egyik házastárs eltávozik. Ez azonban zömében nyugdíjaskorra tevődik. Nyugdíjas időszakban az embernek a pénze már kevés, és sajnos a nyugdíj sem úgy emelkedik, ahogy az kívánatos lenne. Ennélfogva úgy érzem, feltétlenül méltánytalan a túlélő házastárssal szemben, hogy a társ elvesztése folytán még külön terheljük a gondjait azzal is, hogy illetékfizetési kötelezettséget írjanak elő számára. Tisztelt Képviselőtársaim ! Természetesen nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy ebben a dologban tévedhetetlen vagyok. Az önök bölcs értékítéletére bízom ezt az állásfoglalást. Ezért tisztelettel kérem, amennyiben a javaslatomat figyelemre méltónak találják, tárgyalják meg. Amennyiben az indokaim el is fogadhatók, tisztelettel kérem, hogy az írásban önöknek kiadott javaslataimmal együtt fogadják el a törvénytervezetet. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy hozzászólásra több képviselőtársunk nem jelentkezett, a vitát ezért