Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-6

397 Az Országgyűlés 6. ülése, 1986. március 20-án, csütörtökön 398 bezárom. Bejelentem: dr. Hetényi István pénzügyminiszter kíván szólni. Dr. HETÉNYI ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy válaszomat köszönetem megismétlésével kezdjem és hangsúlyozzam, hogy amit Horváth elvtárs felvetett, miszerint a bizottság munkájában érdemi és igen alapos vita folyt, amelyet hasznosítottunk az előterjesztésben és hasznosítani fogunk a végrehajtásban, az teljesen igaz. Szeretném hozzátenni, hogy már a bizottsági vitát megelőzően is éppen az itt felszólaló két képviselő elvtárs személyesen is igen sok kezdeményezéssel élt, és azt mondhatom, kezdeményezéseik nem voltak hiábavalóak, mert a beterjesztett módosításokban jelentős mértékben érvényesülnek. Horváth elvtárs utalt a császári pátensre. Ez is bizonyos reflexiókat indít meg az emberben. Valóban, az adó és az illeték sokak szemében ma bírságnak tűnik és még nagyon sokat kell tennünk, hogy a közteherviselés és az egyéni sérelemokozás következményeként kiszabható bírság fogalmát megkülönböztessük. Ma már persze nincsenek adómentes nemesek, mint Jókai regényének idején, de hát 10,7 millió nemes ember érzetével kell számolnunk ebben az országban, ha adózásról van szó. Ami a monopóliumot illeti, itt egy kicsit más a helyzet, mert míg az illetéktől való viszolygás esetleg széles körű — bár nem akarok senkit rágalmazni —, de a dohány- és az alkoholfogyasztás statisztikája azt mutatja, hogy ezek igen kedvelt monopóliumok, amelyek igen sok bevételt eredményeznek. Miután az alkoholizmusról több helyütt több szó esik, szeretném egyszer a magam véleményeként rögzíteni: a pénzügyminiszter nagyon örülne, ha nem az alkohol- és dohánybevételek lennének a költségvetés akkora forrásai. Mi erről szívesen lemondunk, majd kitalálunk a pótlásukra valami mást. (Derültség.) Ezt úgy látszik, félreértették, én az állami kiadásokkal való takarékoskodást szeretném kitalálni mindenekelőtt, és remélem, hogy ehhez a támogatásukat meg tudom nyerni. A know-how-ról — én ugyan aludni tudtam az éjszaka — de a bizottságban is már felmerült, van-e erre jobb szó. Ügy tűnt, hogy ez egy elfogadott, másutt is alkalmazott szó. Azt hiszem, ha egy idegen szó van, amely azért eléggé közkeletű, ez nem okoz gondot. Valamikor más szavak is idegenek voltak, meghonosodtak, lehet, hogy ez is meg fog honosodni. Tallóssy elvtárs tett konkrét javaslatokat. Egyrészt szeretném igazolni, hogy ezek figyelemre méltó javaslatok. Az egyikről ő is említette, hogy az a bizottságban felmerült, és a bizottság nem vette fel a módosító javaslatok közé. Nem akarok zsákbamacskát árulni, rögtön az elején szeretném elmondani, véleményem és a kormány véleménye, hogy bár ezek figyelemre méltó gondolatok, nem lenne szükséges ezekkel módosítani a törvényt. Az egyik az üdülők kérdése, hogy itt a haszonélvezet a túlélő házastársat ne terhelje illetékkel ötszázezer forint ingatlanértékig. Azt hiszem, az egész illetéktörvény világosan kifejezésre juttatta a lakás sajátos fontosságát, mint életfeltételt és ennek megkülönböztetését sok mástól, minden mástól, többek között az üdüléstől. A pihenéshez való jogot, úgy vélem, ez nem érinti. Ügy gondolom, mai társadalmi életünkben, amikor azért van hárommillió család, és ennek egytizede rendelkezik legfeljebb üdülővel — azt hiszem, még ennyi sem —, nem lehet az üdülést vagy az üdülőt, amely vagyontárgy is, bármilyen módon azonosítani a lakástulajdonhoz fűződő preferenciákkal. Tulajdonképpen elvi okokból mondanám, hogy ne vegyük e kettőt egy kalap alá. Arra is fel szeretném hívni a figyelmet — nem tudom, hogy szándékosság vagy véletlen —, hogy a módosító szövegben most az szerepelne, hogy a lakástulajdon használatának öröklése csak 500 000 forintig legyen illetékmentes. A törvényjavaslat ezt nem köti értékhatárhoz, itt tehát a javaslatban egy korlátozás van. Nem tudom szándékosan vagy véletlenül maradt-e így. (Közbeszólás a hallgatóság soraiból: Szándékosan!) Akár így, akár úgy, nem javasolnám szűkíteni a lakáshaszonélvezettel járó kedvezményt. Azt kérem tisztelettel az Országgyűléstől, hogy tekintsen el ettől a módosítástól. A másik javaslatba közösen szerzett lakást a túlélő házastárs úgy örökölhesse, hogy nem fizet illetéket. Ezt ugyancsak nem javasolom figyelembe venni. Itt nem az egész lakásról van szó, hanem a feléről, mert a felének eleve tulajdonosa. Itt egy sajátos megkülönböztetés alakulna ki, mert miközben van racionális mag abban, amit Tallóssy elvtárs javasolt, teljesen megértem ezt a dolgot, egy olyan furcsa megkülönböztetés alakulna ki, hogy azok a családok, akik gyereket neveltek, és tudjuk, hogy nagyon sok terhet vállaltak, ott a gyerek örököl és fizeti Akik gyermektelenek voltak, és valljuk be, törvényszerűen, és az esetek többségében könnyebben éltek, nem könnyelműen, ezek most pótlólagos előnyhöz jutnak. Erre való tekintettel, hogy ez az indokolatlan különbségtétel megvalósulna, kérem, az Országgyűlés ettől a, módosítástól itt tekintsen el. Köszönöm szépen. ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. A jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság kinyomtatott és képviselőtársaim között szétosztott jelentésében módosító javaslatot terjesztett elő a törvényjavaslathoz. Kérdem az Országgyűlést: elfogadja-e a bizottság módosító javaslatait. Aki igen, kézfelemeléssel szavazzon. (Megtörténik.) Köszönöm. Volt-e valaki ellene? (Nem.) Tartózkodott-e valaki a szavazástól? (öten.) öt tartózkodással a módosító javaslatot az Országgyűlés elfogadta. A további lépés megtétele előtt kérdem Tallóssy Frigyes képviselőtársunkat, hogy a miniszter elvtárs válaszának ismeretében fenntartja-e javaslatát? TALLÓSSY FRIGYES: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Változatlanul fenntartom a javaslatomat. Az 500 000 forint értékhatár nem véletlen, és a mérték szándékos. Meg is indokolom, hogy miről van szó : a haszon-