Országgyűlési napló, 1985. I. kötet • 1985. június 28. - 1987. június 26.

Ülésnapok - 1985-6

393 Az Országgyűlés 6. ülése, 1986. március 20-án, csütörtökön 394 tékkódex életünk egyik legfontosabb törvénye, mert nincs olyan állampolgár, báfhogy él, hogy valamilyen kapcsolatba az illetékkel ne kerülne. Talán azzal is kiegészíteném, hogy két esetben tanúsítja a legnagyobb genereuse-itást az illetékhivatal, születésünkkor, amikor illetékmentesen kapunk egy anyakönyvi kivonatot és halálunkkal utódaink ugyancsak illetékmentesen kapják meg a halotti anyakönyvi kivonatot. E két időszak között különböző kulcsokkal, különböző összegekkel azért már nem az illetékmentesség területével találkozunk. Fontos ez a jogszabály és ezért foglalkozott vele nagy felelősséggel a jogi bizottság is. Miben látom fontosságának három legjellemzőbb vonását? Az egyik az, hogy törvényszintű alkotás. Mi ennek a jelentősége? Az, hogy betartjuk azt az alkotmányos kötelezettségünket, hogy az állampolgárok széles tömegét érintő jogszabályokat törvény szintű jogszabályokba formáljuk, mert ez biztosítja a stabilitást, ez biztosítja az állampolgárok számára is a bizalmat a rendelkezés iránt. E jogszabály ezen a szinten készült. Amikor elolvastam és vizsgálat tárgyává tettem — a tíz percet szeretném betartani, ezért néztem az órára — akkor feltettem magamnak a kérdést, hogy mit kívánunk még egy jó törvénytől. Valaha, egyetemi tanulmányaim alatt úgy tanultam, hogy mint a felépítményhez tartozó rész hasson vissza a gazdasági alap fejlődésére, segítse a politika által meghatározott társadalmi célkitűzéseket. Amennyiben e követelményeket kielégíti — ebben az esetben jó a jogszabály. Ebből a szempontból figyeltem, kerestem az összefüggéseket és megállapítottam, hogy az első két fejezet vonatkozásában e célkitűzéseknek tökéletesen megfelel. Megfelel, mert úgy ahogy a miniszteri exDozé tartalmazza a vagyonátruházási illetékek igen nagymérvű csökkentésével; és valóban 20 százalékról indultunk el. mert a 17-hez még hozzá lehet számolni azt a kötelező FIK-díjat, ami 3 százalék volt. mindegy, hogv hova kellett fizetni, ez 20 százalék volt, eljutottunk a 2 százalékhoz. Ez segíti azokat a társadalompolitikai célkitűzéseket, amellyel a lakáshoz jutást mindenáron meg akarjuk könnyíteni. De nemcsak az új lakás szerzését fogja segíteni, mert azok a belső finomságok, amelyek a rendeletben tapasztalhatók, mint az eladás és új ingatlan vásárlás esetén mutatkozó kedvezmények, a cseréknél alkalmazható kedvezmények a belső mozgást is elő fogják segíteni, tehát új lakásépítés nélkül is biztosítják azt, hogy mindenki a saját igényének — és az igény alatt a család számát értem elsődlegesen — megfelelő lakásba költözzön, tehát a cserék útján a mozgás is könnvebbé váljék. Mi van a másik oldalon, az öröklési illeték vonalán? Ebben a vonatkozásban is tökéletesen egyet kell értsek az előterjesztéssel. Olyan mérvű változás történt, amely valóban segíti azokat, akik becsületes munkával megszerzett vagyonkájukat gyermekükre kívánják hagyományozni. Ezzel szintén olyan erőt támogatnak, amely a társadalmi törekvés célkitűzéseinek irányvonalában áll. Nem éreztem tökéletesen ugyanezt az elvet, és rendező elvet, a harmadik rész az elég furcsán megfogalmazott, — de hát az illetékszabályokban vannak ilyen kifejezések —, az igazgatási eljárási költségek vonatkozásában, ahol az volt — és én is a második csoporthoz tartozom — az álláspont, hogy: lehetőleg a bírósághoz fordulás költségeit ne drágítsuk. A mi országunkban az állampolgárnak alkotmányos joga a bírósághoz fordulás lehetősége. Ez pedig nemcsak a szervezet létének és működésének biztosítását teszi szükségessé, hanem a gazdasági feltételeket is. És itt szeretnék egy rövid kitérőt tenni. Nagyon sajnálom, hogy a bizottsági ülések munkája nem kap elég sajtópublicitást, nem kerül a közvélemény elé, és a közvélemény csak arról tud, hogy idehozunk egy törvényjavaslatot, amellyel a képviselők nagy része, sőt mindegyike egyetért. Nem értesülnek azokról a vitákról, elvi jellegű érvek és ellenérvek összecsapásáról, amelyek a bizottságban elhangzanak, s amelyeknek eredménye az, hogy itt most az eredetileg előterjesztett törvényjavaslat mellett egy több mint két és fél oldalas kiegészítő javaslat is szerepel, amelyről úgy nyilatkozott az előterjesztő miniszter elvtárs hogy magáévá teszi. Ez bizonyítja a bizottságok munkájának tényleges érdemi jellegét. Ezért váltam én is Saulusból Paulussá. Eredetileg, amikor szólásra jelentkeztem, azzal a szándékkal tettem, hogy nem kívánom a törvényjavaslatot éppen a bírósági illetékek jelentős emelésére tekintettel megszavazni. Az időközben létrejött kompromisszum, amely különösen a fellebbezési illetékek változatlanul hagyásában nyilvánult meg, arra a meggyőződésre késztetett, hogy ez a jogszabály most már e fejezetében is megvalósítja azokat a társadalmi célkitűzéseket, amelyeket az előterjesztés tartalmazott. Tegnap jogásztársaimtól szemrehányást kaptam, hogy egyik javaslatom folytán bekerült a 43. szakaszba egy külföldi szó, amelyet úgy hívnak, hogy know-how. Vállalom-e a felelősséget magyar jogászként azért, hogy magyar törvényben egy külföldi megjelölés, fogalom-meghatározás szerepeljen? Meg kell mondanom, egész éjszaka töprengtem, nem tudtam aludni, és azon gondolkoztam, hogy vajon ennek a felelősségnek a súlyát vállalhatom-e. Aztán rájöttem a következőre: a szerzői jogi törvény végrehajtási rendeletében a software szó is szerepel, ráadásul még fonetikusan, leírva. Hát ha ott megengedhetjük magunknak, akkor ezt a nemzetközileg általánosan ismert fogalmat, én azt hiszem, nyugodtan benne hagyhatjuk egy magyar törvényben. Végül zárógondolatként: Én azt hiszem, elérkezett egy új korszak, a pénzügyi kormányzat odanyújtja a kezében az új törvényt és ezzel egy új adóztató morált teremt meg. Ennek van azonban egy ellentétele is: Most már az adózók morálját is helyre kell állítani. Meg kell kívánjuk, hogy ahol morális az adóztatok szabálya, ott morális hozzáállás legyen az adó-