Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-21

1355 Az Országgyűlés 21. ülése, 1983. június 24-én, pénteken 1356 nak vélem a jelenlegi állag új és megbízható felmé­rését, az egyes szintek és intézmények normáinak újabb megszabását, a nagyobb beszerzések központi gazdálkodás alá vonását és olyan elosztását, amely az egészségügy egésze és egysége érdekében, a kije­lölt helyi feladatokhoz igazodik. Lehet, hogy ettől nem lesz több az, amivel rendelkezünk, de valószí­nűleg a súlyponti feladatokra mégis több fog jutni. Semmi sem áll távolabb tőlem, mint a jogok korlá­tozása, de hiszek abban, hogy az egészségügyi tör­vényben rögzített követelményeknek a jelenlegi körülmények között a központi szándékok fokozot­tabb érvényesítésével lehet leginkább eleget tenni. Végezetül annyit, hogy a magyar egészségügy szervezetében igen nagyok a még fel nem tárt és ki nem használt tartalékok — mindenekelőtt a munka­szervezést illetően. Működtetés szempontjából a kórházban vagy bármely más egészségügyi intéz­ményben ugyanazok a nehézségek és lehetőségek, mint egy ipari üzemben. A magam részéről e tekin­tetben azt tartom legsürgetőbb feladatnak, hogy szakítsunk az idejét múlt, begyökeresedett gyakor­lattal, s ne elsősorban a létszámnöveléssel próbál­juk megoldani a feladatokat, hanem a napi munkát igyekezzünk racionálisabbá tenni. Kétségtelen, hogy ennek is vannak műszaki és nem is olcsó felté­telei. Szeretném, ha kollégáim itt és szerte az ország­ban nem sértődnének meg, midőn egy hírneves ál­lamférfi rosszmájú megjegyzését saját magunkra alkalmazva azt mondom, hogy az egészségügyi munkaszervezés sokkal komolyabb dolog, mintsem hogy orvosokra lehetne bízni. Érdemes volna erre a feladatra olyanokat igénybe venni, akiknek ez a kenyere. Az ipari üzemszervezésből származó ked­vező tapasztalatokra szeretnék hivatkozni. Tisztelt Országgyűlés! Befejezésül Kossuth híres szavait idézném, melyek szerint „a múlt ki­esett hatalmunkból, de a jövendőnek urai va­gyunk". Sajnos Kossuthot az idő nem igazolta, de nekünk továbbra is hinnünk kell abban, hogy ha nem is vagyunk éppen urai a jövendőnek, mégis sok mindent tehetünk érte, hogy olyan legyen, ami­lyennek szeretnénk. A Minisztertanács elnökének előterjesztését természetesen elfogadom, elfogadás­ra ajánlom és köszönöm a szíves figyelmet. (Taps.) ELNÖK: Barcs Sándor képviselőtársunk fel­szólalása következik. BARCS SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! Még csak hozzávetőlegesen sem tudnám megmon­dani, hány különböző párthoz tartozó szónokot hallgattam nemzetközi politikai tanácskozásokon érvelni a fegyverkezési hajsza ellen. Hányszor győztek meg arról, hogy milyen rettenetes kockáza­tot jelent az atomfegyver, hiszen elég egy félreértés, valamelyik gép egy hibás jelzése, vagy valamilyen természetes emberi tévedés, s valaki máris meg­nyomhat egy végveszélyt előidéző gombot. Hányan fejtették ki, hogy milyen őrültség az atomfegyverek számának szaporítása, amikor az arzenál felével is el lehet pusztítani Földünkön az életet, hogy egy atomháborúnak nincs győztese. Mennyien érveltek az emberség logikájával, a világ 600 milliárd dollárt költ évente fegyverkezésre, s ugyanakkor a rosszul táplálj emberek száma 570 millió, az éhhalál pedig több millió ember életét kö­veteli esztendőnként. Ha ezt a 600 milliárdot — így a jámbor okoskodók — az éhínség leküzdésére fordítanánk, akkor tenné jó helyre az emberiség a pénzét. A szónokok rendszerint közhelyszerűen hoz­záfűzik azt is, hogy az enyhülésnek nincs alternatí­vája, s ha imígyen jól meggyőztük egymást, haza­térve kinyitjuk a rádiót, s halljuk, Reagannak az a terve, hogy 1987-ig a fegyverkezési költségeket 1600 milliárd dollárra növelje. Ebben — kapjuk a magyarázatot — benne lennének az MX típusú kontinensközi és Pershing—2 rakéták, a manővere­ző robotrepülőgépek és ide vennék be a világűrbe telepített rakétaelhárító rendszert is. Ma a világban katonai egyensúly van, amit persze nem lehet patikamérlegen ellenőrizni, de nagyjából ez a helyzet. Nem én mondom ezt, ha­nem neves amerikai politikusok, volt magas rangú katonatisztek és államitisztviselők, valamint olyan tudósok, akik jól ismerik ezt a témát. Múltjuk után ítélve minden bizonnyal hűséges amerikai állam­polgárok és osztályhelyzetük is egyértelmű. Tudni kell azonban, hogy ezt az egyensúlyt mindig a Szovjetuniónak kellett utolérni és kiegyenlíteni. Engedjék meg, hogy emlékeztessek arra, hogy az Egyesült Államoknak már a negyvenes évek köze­pén volt atomfegyvere, a Szovjetuniónak viszont csak a negyvenes évek végén. Az interkontinentális hadászati bombázó re­pülőgépek és az atom-tengeralattjárók már az, öt­venes évek elején megjelentek az Egyesült Álla­mokban és a Szovjetunióban csak az ötvenes évek végén. A több, «gyénként célba juttatható robbanó­fejű atomfegyvereket az amerikaiak a hatvanas évek végére, a Szovjetunió pedig csak a hetvenes évek közepére állította elő. Folytathatnám tovább­ra is ezt a felsorolást, szándékom azonban pusztán a tendencia érzékeltetése volt. Emellett hacsak a legutóbbi éveket nézzük, a Szovjetunió száznál több leszerelési javaslatot tett. Azt hiszem ezek kö­zül néhányat ki kell emelni. A Szovjetunió kötelez­te magát, hogy nem alkalmaz elsőként nukleáris fegyvert. Hasonló nyilatkozatot vár az Egye­sült Államoktól és a NATO-tól. Egyelőre hiába. A Varsói Szerződés országai indítványozták szer­ződés kötését a NATO-val, amely kimondaná, hogy nem alkalmaznak katonai erőt egymással szemben és békés kapcsolatot tartanak fenn. Az ajánlat válasz nélkül maradt. A Szovjetunió elő­terjesztette, hogy több mint egynegyedével csök­kentsék a hadászati hordozóeszközök számát, s egyenlő mértékben csökkenne a rájuk szerelt tölte­tek száma is. A válasz a túloldalról a hadászati hordozóeszközök radikális növelése volt. Hasztalan javasolta a Szovjetunió azt is, hogy tiltsák be a vegyifegyverek előállítását, gyártását és felhasználását, és semmisítsék meg a készleteket. A Szovjetunió Genf ben ' indítványozta, hogy tün­tessenek el Európából minden közepes hatótávolsá­gú és harcászati nukleáris fegyvert. Ebben az eset­ben nem maradna egyetlen olyan nukleáris fegyver sem, amely európai célok megsemmisítésére szol­gálna. Az indítványnak nem volt foganatja. Ugyancsak Európával összefüggésben a Szovjet­unió alternatív indítványt is tett, javasolva, hogy a felek a közepes hatótávolságú fegyverek számát egyharmadára csökkentsek. Ezekből a szovjet ja­vaslatokból bajosan lehet kiolvasni a katonai fö­lény megszerzésére irányuló szándékot. Érdemes

Next

/
Thumbnails
Contents