Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-20

1297 Az Országgyűlés 20. ülése, 1983. júniits 23-án, csütörtökön 1298 Az iparban foglalkoztatottak aránya nálunk 32 százalék. Ebben a világon a hatodik-nyolcadik helyet foglaljuk el, míg ipari termelésünk színvonala bizony csak a 30—40. poszt között helyezkedik el. Az aránytalanul nagy munkaerő-lekötés az iparban a feldolgozóipar versenyágazataira is jellemző, márpedig itt a versenyképesség szempontjából elemi fontosságú, hogy a termelékenység fokozódjon, és a költségek csökkenjenek. Ahhoz, hogy hosszabb távon kiemelten fejleszthessük az infrastruktúra meghatározott területeit, mindenekelőtt az iparnak kell kevesebb munkaerővel ós nagyobb hatékonysággal termelnie. Arra számítunk, hogy 1990-ig fokozatosan évente 30—50 ezer ember változtat munkahelyet, és kerül át az ipari háttér, az exportképes nagyvállalatok és a szolgáltatások új, jelenleg kellően el nem látott munkahelyeire. A teljes munkaerő-mobilitás persze ennél szélesebb körű. A VI. ötéves terv hátralévő éveiben oda kell hatnunk, hogy a munkaerő gyorsabban áramoljon a jövedelmező exportot erőteljesen bővíteni képes termelők felé, és segítsen jobban kihasználni a termelőberendezéseket. Ezt a bérszabályozás, az átképzés és a korszerűsítésre építő beruházási politika eszközeivel támogatni fogjuk. A ráfordítások szempontjából a versenyképes termelés növelésének az is meghatározó feltétele, hogy tovább csökkenjen a fajlagos anyag- és energiafelhasználás. Az 1980-as évtized legelején a fejlett ipari országokhoz képest egységnyi bruttó nemzeti termelésre 25—30 százalékkal több energiát használtunk fel. De a kép még így sçm teljes. A legfejlettebb ipari országokban ugyanis ennek az energiának csupán egyharmadát veszi igénybe az anyagi termelés, nálunk fordított a helyzet: az anyagi termelés használ fel 60 százalékot. A fejlett országokban az 1979 óta eltelt időszakban az energiafogyasztás 10 százalékkal csökkent. Igaz — erről a beszámoló is szólt — az elmúlt három évben a fajlagos energiafelhasználás nálunk is hasonló ütemben mérséklődött. Ezzel sikerült is elérni, hogy hátrányunk ne csökkenjen. De itt nem szabad megállnunk. A kormányzati program következetes végrehajtásával el kell érnünk, hogy hosszabb távon is a nemzeti jövedelem egységnyi gyarapodását minimális energiafelhasználási többlet kísérje, ellentétben az előző hosszabb időszakkal, amikor az egységnyi nemzeti jövedelem gyarapodásra 0,8 százalékos energiatöbblet jutott. Erre az új erőfeszítésre azért is szükség lenne, hogy exportimporthelyzetünket hosszabb távra reálisan, jobban megalapozzuk. A hatodik ötéves terv hátralévő éveiben — 1984-ben és 1985-ben — az energiagazdálkodási programot gyorsított ütemben hajtjuk végre, hogy a megtakarításokat fokozzuk. Arra törekszünk, hogy a belföldi energiafelhasználás a hatodik ötéves tervben számított két százalékos növekedésével ellentétben, még ha a gazdasági növekedés gyorsulna is, évente legfeljebb fél—egy százalékkal legyen nagyobb, és összetétele is váljék előnyösebbé. Az eredetileg előirányzott egymillió tonna olajjal egyenértékű megtakarítás 1985-re itt közös erőfeszítéssel esetleg megduplázható lenne. Az energiaszükségletnek az eddiginél nagyobb részét fogjuk hazai forrásokból kielégíteni, és a felhasználáson belül csökken majd a kőolajtermékek aránya. Nemzetközi összehasonlításban a fajlagos anyagfelhasználásunk is túlontúl nagy. Például ma a világban az egy lakosra számítva legtöbb acélt felhasználó tíz ország között vagyunk. A korszerű termékekhez felhasználható ötvözött alumínium aránya az össz-felhasználásban a fejlettebb ipari országokban 40—70 százalék, míg nálunk ez csak 23—25 százalék. Közismert tény az is, hogy a magyar gépek pazarlóan nehezek, és túlságosan sok cementet használunk fel az építkezésekhez. Miközben az egy lakosra jutó mezőgazdasági termelésben mennyiségileg a világon a hatodik helyen állunk, a termékegységre jutó ráfordítások nagyobbak, mint sok olyan országban, amely a termékhozamok szempontjából velünk azonos színvonalon áll. Ezekben az években már az ésszerű anyagfelhasználásnak és az azt segítő technológiai korszerűsítésnek a kormányzati programja az egész népgazdaságot átfogja, szervezi és serkenti az észszerű anyaggazdálkodást. E programot 1984-ben és 1985-ben még újabb feladatokkal egészítjük ki, s ennek során a legfrissebb külföldi tapasztalatokat is hasznosítjuk. Ha például korszerűsítjük a papírgyártás technológiáját, kevesebb nagyértékű importált rostanyagot kell majd felhasználnunk Az élelmiszergazdaságban évente keletkező 20—25 millió tonna melléktermékből és hulladékból 1985-re már 10—12 millió tonnát hasznosítunk takarmányozási, ipari, energetikai és egyéb célokra. Hogy a vízfelhasználás is takarékosabb legyen, programot készítünk a vízgazdálkodás egész területére. Ha az előbb említett elgondolások megvalósulnak, összességében elérhetővé válik az, hogy az évtized második felében az anyag- és energiaráfordítások mérséklése által elérhetően növekedjen a nemzeti jövedelem. Már 1984-ben és 1985-ben az ipar nemzeti jövedelem növekményének csaknem a felét ezek a megtakarítások alapozzák meg. A gazdasági fejlődés minőségét tekintve az ilyen típusú nemzeti jövedelem növekedés sokkal értékesebb, mintha a nagyobb termelést, nagyobb energia- és anyagfelhasználással érjük el. Nem kell hozzá annyi import, tehát kedvezőbb az egyensúlyi helyzet szempontjából, ráadásul a műszaki és technológiai haladást is felkarolja. Az intenzív jellegű, széles körben sokkal hatékonyabb gazdálkodás harmadik, nem kevésbé fontos feltétele, hogy a gazdaságirányítás rendszerét továbbfejlesszük. Ennek az a fő célja, hogy az önálló vállalati és szövetkezeti gazdálkodás jóval kedvezőbb környezetben és kedvezőbb feltételek között folyhasson, és erőteljesebb legyen a késztetés az eredményes vállalkozói jellegű tevékenységre. A vállalati szervezet s az állami irányítás kapcsolatát javítva azt kívánjuk elérni, hogy a vállalatok érdekeltebbé váljanak az általuk kezelt társadalmi tulajdon tartósan nyereséges működtetésében, a nemzeti vagyon gyarapításában. A gyorsan változó körülmények között is fontos feltétel, hogy minden vállalatnak meglegyen a maga hosszútávú fejlődésére kiható stratégiája, és a mindennapi munka, a termelés értékgyarapító folyamata e stratégia megvalósulását is szolgálja. \