Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-20

1293 Az Országgyűlés 20. ülése, 1983. június 23-án, csütörtökön 1294 bi még szélesebb és eredményesebb lehetne, amenynyiben a lakosság tájékozottabb lenne jogairól. Ezen a téren még jócskán van tennivaló. Tisztelt Országgyűlés! A kormány munkájáról szóló beszámolót elfogadom, s a tisztelt országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ülésünket 15 óráig, felfüggesztem. (Szünet 12.32—15.00 — Elnök: APRÓ ANTAL) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke kíván szólni. FALUVÉGI LAJOS, a Minisztertanács elnökhelyettese: Tisztelt Országgyűlés! Két és fél évvel ezelőtt, e helyütt a kormány munkaprogramja a következőképpen szólt a gazdasági építőmunka főirányáról: „Pártunk idejében fölismerte, hogy a fejlődés természetes velejárójaként kimerülőben vannak az extenzív növekedés forrásai, s mind fontosabb szerephez jutnak a hatékonysági követelmények." Most a kormány beszámolója az elkövetkező évek egyik legsürgetőbb feladataként azt jelölte meg, hogy a gazdálkodás intenzív jegyeit kell tovább erősítenünk. Hozzászólásomban ezzel a kérdéskörrel kívánok foglalkozni, elsősorban a népgazdasági tervező munka tapasztalata ialapján, és ennek keretében is főként azzal, hogy az idén és az ötéves tervidőszak hátralevő éveiben előttünk álló gazdasági feladatok miként kapcsolódnak a hosszabb távra kidolgozott elgondolásokhoz. Kedves Képviselő elvtársak! Hazánkban a szocializmus építésének feltételei a nyolcvanas évtizedben sok szempontból eltérnek az eddigiektől. Politikailag és gazdaságilag jóval bizonytalanabb nemzetközi környezetben kell megoldanunk az intenzív fejlődés erőteljes kibontakoztatásának feladatát. A kormány beszámolója már szólhatott a gazdálkodás hatékonysága szempontjából az elmúlt években elért eredményekről. Ezeket kiegészítik azok a tapasztalatok, amelyeket a gazdaság új pályára állítása során szereztünk. Az első ilyen tapasztalat az, hogy az erőforrások eredményesebb kihasználására épülő rugalmas és tartósan jövedelmező gazdálkodás — a dolog f

azdasági és társadalmi természeténél fogva — több özéptávú terv időszakán áthúzódó folyamat. Egy másik tapasztalat az, hogy valamennyi ágazatnak, gazdálkodó szervezetnek, szakmának és tevékenységének alapjaiban kell megújulnia. Végül: a gazdálkodás új irányvételének a társadalmi föltételei nagyon sokrétűek. Ahhoz, hogy az átállásnak eme történelmi feladatát tudatosabban és következetesebben oldhassuk meg, egész gazdaságpolitikánknak és benne a népgazdasági tervezésnek fokozottan az intenzív gazdasági fejlődés tartós értékei, új módszerei és eszközei felé kell fordulnia, s érvényesíteni kell ezeket a különböző időtávú tervekben. Amikor a kormány — megbízva az Állami Tervbizottságot —, 1979-ben úgy határozott, hogy ki kell dolgozni az ezredfordulóig irányt mutató társadalmi és gazdasági tervet az a cél vezérelte, hogy széles társadalmi, központi és területi tudományos Mttere, valamint a szakmai erők munkájára építve összehangolt gondolati rendszerezés készüljön. Olyan, amelyből kiviláglik, hogy a fejlődés milyen követelményeket állít elénk, ezeket milyen eszközökkel és módszerekkel elégíthetjük ki, és mindezek alapján milyen fejlődési változatok képzelhetők el. A távlati tervezés — ma még inkább, mint azelőtt — olyan társadalmi kérdésekre is kiterjed, mint a céltudatosabb népesedéspolitika, az oktatási rendszer fejlesztése, a szociálpolitikai rendszerek jobbítása, a területi tervezés és a településfejlesztés újszerű feladatai, vagy a budapesti agglomeráció problematikája. Ma a legfőbb gondunk és dolgunk az, hogy megőrizzük fizetőképességünket és javítsuk a külső egyensúlyt. Az újratermelés folyamatossága, a megkezdett beruházások befejezése és az életszínvonal alakulása most valóban ettől függ. De azt is látnunk kell, hogy e feladatokat igazán csak akkor oldhatjuk meg, a mindennapos gondokon csak akkor juthatunk túl tartósan, ha szem előtt tartjuk a hatékonyság fokozásának, a népgazdasági teljesítmények növelésének a stratégiai céljait is, s így keressük az előrelépés útját. A VI. ötéves terv gazdaságpolitikai követelményeiből kiindulva ebben a felfogásban munkáltuk ki az 1984—85-re szóló tennivalókat. A kormány két elgondolást és cselekvési változatot vitatott meg, és ezek értelmében határozta meg a felkészítés feladatait. Ahhoz, hogy az 1985-ig terjedő időszakban megszilárdítsuk népgazdaságunk külső egyensúlyi helyzetét, a nem rubelelszámolású viszonylatban 1984-ben és 1985-ben is legalább az 1983-ban tervezett áruforgalmi aktívumot kell fenntartani, s egyidejűleg javítanunk kell a rubelelszámolású forgalom egyenlegét is. Ezt akkor érhetjük el, ha az ipari termelés az export és a nemzeti jövedelem élénkebben, ez utóbbi legalább két és fél százalékos ütemmel növekszik. De azt sem zárhatjuk ki, hogy kedvezőtlenebbé válik a helyzet. A kormány a kedvezőbb változat megalapozásán fáradozik, mert ilyenformán valamelyest bővíthetők a műszaki fejlesztésnek, a feldolgozó ipar korszerűsítésének a forrásai, ós ekkor — csak ekkor — nem kényszerülünk visszalépésre a belföldi felhasználásban sem. Hogy melyik változat szerint fejlődhetünk, ez nagy mértékben saját munkánktól függ. Ebből a szempontból az 1983. évi terv pontos teljesítése kulcsfontosságú. Lehetőségeinket azonban az is megszabja, hogy miképpen alakulnak a külgazdasági feltételek, amivel a beszámoló részletesen foglalkozott. Ha valóban teljesíteni akarjuk a VI. ötéves terv fő céljait, akkor tovább kell fokoznunk belső erőfeszítéseinket. Ez azt jelenti, hogy a több eredménnyel kecsegtető utat, az energikus szerkezetátalakítást választjuk, a gazdaság belső erőit mozgósítjuk, és gyorsabban váltjuk valóra az intenzív fejlődési szakasz céljait. Most ebben a keretben a három legfontosabb célt és teendőt emelem ki. Előrehaladásunk első nélkülözhetetlen föltétele