Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.
Ülésnapok - 1980-30
2023 Az Országgyűlés 30. ülése, 1984. december 19-én, szerdán 2024 feltáró, helyzetének megváltoztatását javasló, néha követelő cikkek, riportok, felszólalások száma. Legkevesebb szó a munkások helyzetéről esett, mivel nem nagyon szeretnek beszélni, sem panaszkodni. Nem kívánok senkit megbántani, de ahhoz, hogy magasabb szintű és ellátottsága, kulturális, egészségügyi, szociális és egyéb intézményrendszerünk és annak jól fizetett dolgozói legyenek, azt a termelőtevékenység eredménye tudja biztosítani. A műveltség és a termelés és egyéb kölcsönhatásokról itt nem kívánok filozofálni. A munkások, és ezen belül is a bányászok helyzetével azért kívánok foglalkozni, mert úgy látom, hogy a nehéz fizikai munkaterületeken tényleges munkarőhiány van, és ennek szemléletbeli, anyagi és egyéb valóságos okai vannak. Nies János képviselőtársam a tavaly őszi ülésszakon elmondta a kohászat és annak munkaerő helyzetét, azt is elmondta, hogy az iskolából kikerülő fiatalok nem nagyon bővítik a munkaerőpiacot. Nekem is az a tapasztalatom, hogy aki teheti, igyekszik távoltartani magát a termelőmunkától. Ebben segít a szülő és az ismerősök egyaránt. Nemcsak munkásnak lenni nem divat, de a műszaki pályák felé sem tolonganak, utalok itt az egyetemekre, főiskolákra való jelentkezések arányaira. Ez a jelenség nemcsak a divat miatt van. Állítom, hogy például a magas keresetűnek mondott bányászok nem rendelkeznek nagyobb szobaszámú és komfortfokozatú lakásokkal, több telefonnal, gépkocsival, nyaralóval, mint a nem termelő szférákban tevékenykedők. Szükségesnek tartok olyan szemlélet és érdekeltség kialakítását, amely az anyagi termelésben való részvételre ösztönöz. Ez is feltétele a jövő évi költségvetés sikeres végrehajtásának. Tisztelt Országgyűlés! Baranya megyének sok megkülönböztető jelzője és sajátossága van. Az egyik olyan sajátosság, hogy a foglalkoztatottak összetételében magas a munkások aránya, a másik sajátosság, hogy a megye iparának markáns vonását a Mecseki Szénbányák, a Mecseki Ércbányászati Vállalat és az Aknamélyítő Vállalat tevékenysége adja meg. Szerencsére túl jutottunk már azon a ponton, hogy vita tárgyát képezze a vállalatok tevékenységének szükségessége. Az ország energiaellátásának, a kokszolható szén termelésének fontos, nélkülözhetetlen bázisai a vállalatok. Fontosságuk ellenére olyan gondokkal küszködnek, melyeket önerőből és saját hatáskörben nem, vagy csak részben tudnak megoldani. Egyik ilyen gond a munkaerőhelyzet. A bányászat olyan munka, amely elhivatottságot, áldozatvállalást kíván. A társadalom elismeri és nagyra értékeli a bányászok munkáját, de bányásznak nemigen jönnek. A bányászok gyermekeiket lebeszélik arról, hogy bányászok legyenek, ritkán találni bányászdinasztiát. A mecseki bányászkodásra a mélyművelés és a bányaveszélyek együttes jelenléte a jellemző. A munka nehéz, veszélyes és tartós egészségkárosodásokat okoz. Ilyen fajta munkát ma, amikor a munka és megélhetési körülmények között bőven van választék, a jelenlegi körülmények között kevesen vállalnak. Jelenleg mindhárom bányavállalatnál igen sok a tartósan egészségkárosodott, rehabilitált dolgozó. Helyzetük rendezése, foglalkoztatásuk és az utánpótlás biztosítása csak részben biztosított. Szükséges tehát mielőbb a bányászok valóban kiemelt bérezése, valóban kedvezőbb feltételekkel való lakáshoz juttatása, a realitásoknak megfelelő munkafeltételek, nyugdíjkorhatár és egyéb szükséges kedvezmények biztosítása. A bányászat és bányászok gondjai és azok enyhítésére, megoldására tett javaslataink a bányászszakszervezet és az Ipari Minisztérium vezetése előtt ismertek, kérem hogy a szükséges támogatást a gondok feloldására adják meg. (Úgy tudom, ezek a javaslatok a közeljövőben a Minisztertanács elé kerülnek.) Az elmondott kérések teljesítése igen fontos, jelenlegi gondjainkat enyhítené, de hosszú távra megoldást csak a bányászat erőteljes fejlesztése eredményezhet. Belátható időn belül olyan mérvű műszaki fejlesztést kell megvalósítani, amely biztosítja a kívánt termelést és a bányászra sem hárul nagyobb fizikai terhelés s egészségártalom, mint egy átlagos ipari munkahelyen. A tudomány és a technika mai fejlettsége lehetővé tenné a bányászokra nehezedő terhek csökkentését, a fejlesztési eszközök szűkössége azonban gátolja a munka humanizálásának mielőbbi megvalósítását. Épp ezért a szükséges fejlesztési forrásokat biztosítani kell, mert a bányászok további leterheltségét nem lehet és nem is szabad tovább fokozni. Több mint 25 évig voltam bányász, közel tíz évig a Mecseki Szénbányák területén, a többi évet a Mecseki Ércbányászati Vállalatnál dolgoztam le. Ismerem mindkét bányászat körülményeit, saját bőrömön érzem embernyűvő hatásait. Az utóbbi időben elég gyakran találkozom olyan ismerősökkel, akik hátat fordítottak a bányamunkának. Elmondják, hogy máshol is meg lehet élni, meg hogy van egy kis mellékes is, ami a bányában bizony nincs, és a szabadnapi termelést sem gmk-ban csinálják. Miért mondom el ezeket pont a költségvetési javaslat kapcsán. Azért, hogy a költségvetés és az évközi pénzügyi módosítási lehetőségek, valamint a következő évek költségvetései biztosítsák a bányászok jelenét és jövőjét, mert ha ez nem valósul meg, komoly problémák adódnak a gazdaságban, mert jelenleg sem dúskálunk az energiahordozókban. Képviselői társaimmal abban állapodtunk meg, legutóbbi csoportülésünkön, hogy a mecseki bányászat és bányászok helyzetével kapcsolatos gondolatok mellett konkrétan is szólok a Mecseki Szénbányák fejlesztési tervéről. Az 1982. évi népgazdasági tervben az újként induló állami nagyberuházások között szerepelt a Dunai Vasmű III. számú kokszolóműve és a hazai kokszszén-termelés növelését szolgáló Mecseki bányászati fejlesztés — a LIASZ-program. Az Állami Tervbizottság 1981. december 23-án kelt határozata szerint a program a mecseki feketeszén-termelés 3400 kt/évre a kokszolható koncentrátumtermelés 900 kt/évre való feljesztésére 1982—1993 között 22,9 milliárd forint fejlesztési költséget irányoz elő, amelyből a VI. ötéves terv időszakára 4,2 milliárd forintot üte-