Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-30

2017 Az Országgyűlés 30. ülése, 1984. december 19-én, iszerdán 2018 dőképes belső mechanizmusokat és döntési formákat kialakítani, amelyek alapján a megújított vállalatvezetés már rövid időn belül önállóbban és eredményesebben tud tevékenykedni. Az átállás időszakában sem engedhető meg, hogy lanyhuljon a munka szervezettsége és viszszaessenek a teljesítmények. Föl kell rá hívnunk a figyelmet, hogy komoly károkat okozna a vállalatok életében, ha a kollektív vezetésben feloldódna a vezetők személyes felelőssége. A vállalatok folyamatos gazdálkodásáért, a munka szervezettségéért ugyanis továbbra is az igazgató a felelős. A vállalati irányítás változásai nem az igazgató jogait csökkentették, s adtak át azokból a vállalati 'kollektíváknak, hanem a minisztériumok és a tanácsok úgynevezett tulajdonosi és munkáltatói jogaiból telepítettek át többet a vállalati kollektívák jogai közé. Az új vállalatvezetési formák zökkenő nélküli bevezetését szolgálja, az átalakulás mikéntjéről és menetéről szól a SZOT elnökségének és a kormánynak a közelmúltban megjelent együttes iránymutatása, amelynek végrehajtása a vállalati kollektívák nagy társadalmi erőpróbája lesz. Valóban bővül-e a vállalati gazdálkodás mozgástere? Ha felelni akarunk erre a kérdésre, nem szabad szem elől tévesztenünk egy fontos összefüggést: a gazdasági reformfolyamatoknak ugyanúgy a lényegéhez tartozik, hogy nagyobb követelményéknek kell megfelelni, mint az, hogy a gazdasági döntések ott szülessenek, ahol az ezekhez szükséges tájékozottság a legnagyobb, itt legyenek az eszközök, de a felelősség is. A szabályozórendszer módosításával lehetővé tesszük, hogy a vállalatok — mindenkori piaci és jövedelmezőségi viszonyaikat mérlegelve — a kapujukon belül is, de azon túl is szabadabban mozgathassák a termelési tényezőket. Azt meg elvárjuk, hogy mindezek figyelembevételével igazítsanak belső önelszámolási és érdekeltségi rendszerükön. Az eredményesen vagy kiválóan gazdálkodó vállalatok, üzemegységek helyzete a jövőben azáltal javul, hogy a termelési tényezők magasabb fokú hasznosítása nagyobb nyereségben, s a fejlesztés és a keresetek növelésének nagyobb lehetőségeiben is testet ölt. így — ha 1985-ben még kis lépésekkel is — elindulunk azon az úton, hogy a rövid távú érdekeltséget felváltsa a hosszú távú — az erőforrásoknak a gyarapítására és minél nagyobb hozamára törekvő — érdekeltség. Üj lehetőségek nyílnak a műszaki fejlesztés meggyorsítására is. Lesz-e ehhez elegendő pénzük a vállalatoknak? Meg kell mondanunk őszintén: egyensúlyi helyzetünk most nem teszi lehetővé, hogy már jövőre csökkenjen a jövedelem-központosítás, bár a korszerű gépek és berendezések behozatala — mint említettem — 1985-ben nagyobb lehet. Ha fokozatosan is, de lényegi változást jelent, hogy az amortizáció teljes egészében a vállalatoknál marad, s a feljesztési alapot terhelő különféle elvonásokat észszerűbb felhalmozási adó helyettesíti, ahogy erről Hetényi elvtárs is szólt. Tehát ez ott, ahol a meglevő eszközöket jobban hasznosítják, már a közeljövőben is 'kedvezőbb feltételeket teremt a fejlesztésre. Tegyük ehhez hozzá: a jövő évtől kezdve a bank- és hitelrendszernek az átalakítása révén vállalataink a mostaninál több választási lehetőséget kapnak arra, hogy jó elgondolásaik, kezdeményezéseik megvalósítására kiegészítő pénzügyi forrásokhoz jussanak. Ily módon a fejlesztésnek régóta óhajtott szelektív jellege is megerősödhet. Nem elég átalakítani a technológiát, kicserélni a gépeket. Ennek azzal is együtt kell járnia, hogy korszerűbb, piacképesebb termékszerkezetet alakítsunk ki. Nem követhetjük el ismételten azt a hibát — amely a korábbi időszakban többször is előfordult —, hogy az iparági vagy vállalati rekonstrukciók után a termékek túlnyomó része teljes egészében változatlan maradt. De azt sem — amit néhány olyan nagy vállalatnál tapasztaltunk, amelyekkel a kormánynak külön kellett foglalkoznia —, hogy a technológiai láncolat bizonyos elemeit kifelejtik a korszerűsítésből. Helyénvaló itt megjegyezni: még mindig sokan gondolják azt, hogy a műszaki fejlesztés kizárólag a beruházási keretektől és a pénzügyi kedvezményektől függ. Ahhoz, hogy korszerű technikát fejlesszünk ki és alkalmazzunk széles körben, ahhoz hogy, megújítsuk, korszerűsítsük berendezéseinket, gyártmányainkat, felkészült, erkölcsileg megbecsült, anyagilag elismert szakemberekre van szükség. Tőlük várható el elsősorban, hogy a magyar szellemi munka sokkal szélesebb körben gazdasági értékké, a nemzetközi piacon is elismert többletteljesítménnyé váljon. Mindezekhez az kell, hogy vállalataink jobban gazdálkodjanak, úgymond, dolgozóik szaktudásával, gyakorlati tapasztalataival, és a fiataloknak az új iránti fogékonyságával, tenni akarásával. Csak egyetlen példát említek. Az iparilag fejlettebb országokban a vállalatoknál dolgozó mérnökök kétharmad része foglalkozik kutatással, feljesztéssel, műszaki adaptálással, piacszervezéssel, és egyharmada közvetlenül termelésirányítással. A mi vállalatainkban csaknem fordított a helyzet, és ezért nem mondhatunk le arról, hogy ezen folyamatosan, de elég gyakran változtassunk. Néhány, adottságainknak megfelelő ponton az eddigieknél határozottabban központi gazdaságszervezéssel is elő kell segíteni, hogy bekapcsolódjunk a technika legfejlettebb áramlatainak, kultúráinak kifejlesztésébe és alkalmazásába. A kormány kiemelt programjai a jövőben jobban találkoznak a vállalatok és a dolgozók érdekeltségével. Az energia- és anyagfelhasználás legelsősorban azáltal mérsékelhető, hogy korszerűsítjük a technológiákat. Az ilyen célú fejlesztésekkel azért érdemes mindenütt komolyabban foglalkozni, mert az energiafaló és anyagpazarló gépek és berendezések cseréjére fordított összegek viszonylag nagy biztonsággal és rövid távon megtérülhetnek. Jövőre mintegy 400 ezer tonna olajjal egyenértékű az az energiamegtakarítás, amelyet az energiagazdálkodási kormányprogram előirányoz. E program megerősítendő vonása, ahelyett, hogy az olajat gázzal helyettesítenénk,