Országgyűlési napló, 1980. II. kötet • 1983. március 24. - 1985. április 19.

Ülésnapok - 1980-30

1999 Az Országgyűlés 30. ülése, 1 felett eljárt, új választási ciklus elé nézünk, és úgy éreztem, hogy egyszer még mindenképpen élnem kell azzal a lehetőséggel, hogy éppen most, az ország felszabadulásának 40. évfordulója táján és a XIII. pártkongresszus irányelveinek kibocsátása kapcsán nem a múltba, hanem éppen a jövőbe tekintve foglalkozzam a számomra legsürgetőbbnek tűnő egészségügyi és szociális feladatokkal. Ezúttal adatok nélkül szigorúan néhány elvi kérdésre szorítkozom. A költségvetést tárgyaljuk, tehát pénzről van szó, méghozzá olyan időszakban, amelyben kedvezőtlen körülmények között is fenntartani igyekszünk szocialista vívmányainkat, az elért éleszínvonalat, a teljes foglalkoztatást, és újszerű megoldásokkal — még bizonyos fenntartások ellenében is — törekszünk kikényszeríteni a gazdaság újabb fellendülését, biztosítani helyünket a gyorsan változó világban és az élesedő világversenyben. Bizonyos, hogy voltak a mához képest jobb éveink is, amelyben az egészségügyre is jócskán több jutott a közös javakból. Mindannyian tisztán látjuk, hogy a mai költségvetési vita nem éppen a számlák benyújtására megfelelő alkalom. De akárhogy is van, az élet megy a maga útján, és nem azzal segítünk magunkon, ha szükségleteinkről hallgatunk, hanem ha jelezzük őket, és ha azt mérlegeljük, miképpen illeszthetők be mai, lehetőségeinkbe és a holnapi tervekbe. Ügy hiszem, manapság már nem kell senkit meggyőzni arról, hogy az úgynevezett nem termelő ágazatoknak is milyen döntő jelentősége van éppen a termelés szempontjából, hiszen például az egészségügy — ha jól működik — munkaerőt termel, a közoktatás pedig egyértelmű meghatározója egész jövőnknek. Az iskolából még sokan emlékeznek tán a XVIII. században élt Montecuccoli nevű hadvezér szellemes megjegyzésére, mely szerint a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Azt elfelejtette hozzátenni, hogy kidobott pénz és ezenkívül sok-sok kiontott vér. Sajnos, a békéhez is pénz kell, sőt, tán nem is háromszor, hanem még többször is, de ez nem kidobott pénz, és ha vér nem is, de verejték bőven tapad hozzá. Más kérdés az, hogy van-e honnan elővenni? Valamennyi azért mindig akad, és nehéz körülmények között a szükségletek — szándékosan nem igényt mondok, tehát a szükségletek — súlyának és jövőbeli jelentőségének lemérése és a sorrend célszerű megszabása könnyít a dolgokon. A legegyszerűbbel kezdem, melyhez csak pénz kell, a csak szót idézőjelben használva. Az utóbbi évtizedben egyre gyorsabban kibontakozó technikai fejlődés, elsősorban az elektronika területén, mind a kutatásban, mind a betegellátásban megnövelte a korszerű műszerek iránti igényt és szükségletet. E vonatkozásban külön kiemelem a hazai kutatás szükségleteit. A szellemi kapacitás és lépéstartás tekintetében igazán jó helyzetben vagyunk, és a magyar kutatók nemzetközi megbecsülése örvendetesen jó. Kutatóink sűrűn megfordulnak a legjobb külföldi intézetekben, de bizonyos különleges technikai eszközök hiánya következtében tudá984. december 19-én, szerdán 2000 sukat sokszor nem tudják itthon is kiaknázni, holott munkájuknak népgazdasági jelentősége is kiemelkedő. Mind az Akadémia, mind az OMFB felszínen tartja ezt a kérdést, de szükségesnai^véltem, hogy itt is hangot kapjon. Ami a szorosan vett gyógyászati műszerszükségletet illeti, a hazai fejlesztés örvendetesen felgyorsult, és bizonyos szükségleteket máris ki tud, és ki is fog tudni elégíteni, ha a belső piac vásárlóképessége, és nem utolsósorban a felhasználók tájékoztatása kielégítő lesz. Vannak azonban ezen a területen is jelentős devizaszükséglettel járó kívánalmak, melyek minden túlzás nélkül sürgősnek tekintendők. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy több téren néhány szomszédos szocialista ország lényegesen előttünk jár. Az eddig gyakorolt fogyatékos pótmegoldások keresése határozottan célszerűtlen és gazdaságtalan. A tudatos központosítás szellemében legalább egyetemeink és egyes országos intézeteink ellátása ezekkel a másutt már nélkülözhetetlennek tekintett, és valóban nagyon szükséges, de költséges diagnosztikai és részben gyógyászati berendezésekkel sürgető feladat. A beszerzés nagyon költséges voltával kapcsolatban szeretnék hivatkozni arra, hogy a szóba jöhető külföldi cégek sok mindenre hajlamosak exportjuk növelése érdekében, és a mi mozgékony és aktív külkereskedelmünk talán képes megtalálni azokat a hazai termékeket, melyekkel csere formájában a tényleges devizakiadások jelentősen csökkenthetők. Igen vonzó az Egészségügyi Minisztériumnak az az elképzelése, hogy kölcsönbérlet formájában tegye hozzáférhetővé ezeket a drága berendezéseket. Másodikként egészségügyünk néhány alapvető kérdését érinteném. Visszatekintve az eltelt évtizedekre, nagy hiba lenne megfeledkezni róla, hogy a magyar egészségügy a háborús pusztulásból igen hamar magához tért és helytállóit a teljes körű társadalombiztosításból ráháruló, rohamosan növekedő terhek közepette. Kényszerítő okok voltak rá, hogy főként a mennyiségi mutatók növelésével próbálja megoldani az erejét meghaladó feladatot, de nem sikerült ezzel párhuzamosan elvégezni a változó körülményekből adódó kívánatos szerkezeti átalakítást. Ez utóbbit célozta az Egészségügyi Minisztérium számos intézkedése, mely az utóbbi években az integrált és progresszív ellátás intézményes bevezetésére irányult. A dolog lényegében rejlő nehézségektől eltekintve sem volt még elég idő az elképzelések teljes körű gyakorlati megvalósítására. Nagyon jelentős és a jövőbe mutató szándéka az egészségügy vezetőinek a közigazgatási határokra való tekintet nélküli regionális rendezés, amely — legjobb meggyőződésem szerint —- az egyetlen célszerű és gazdaságos megoldás. A jelentős beruházások, a sok új és szép kórház és rendelőintézet felállítása és a tetemes létszámnövekedés ellenére a közvéleményben világosan felismerhető bizonyos elégedetlenség, mely a napi sajtóban is visszatükröződik. Ahogyan a betegek kezelésében nem elegendő csupán a tüneteket kezelni, hanem a bajok okát kell megkeresni és orvosolni, éppúgy a nagy társadalmi kérdésekben sem célraveze-